KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Omega, Omega...

Szemközt a rózsaszínnel

Barna Imre

 

Valamikor, a kezdet kezdetén, roppantul világos volt minden. Ha Kornár Laci meg a Dogs Elvist játszott (egy az egyben), mindenki tudta, hogy Elvis a fontos, és minden más – tudás, technika, minőség, Komár Laci – csak ez után következik. Azt, hogy Elvis miért, pontosabban mi helyett fontos, még a hatóságok sem igen firtatták. Csak épp gyanakodtak, sokat tiltottak és keveset tűrtek; és jócskán hozzájárultak ahhoz, hogy egy egész generáció számára politikává, létkérdéssé lett nemcsak Elvis meg a Dogs, hanem például a hajviselet is. Valami más helyett, persze. Mire mégis, magyarul is megszólalt a rock, túlzás nélkül állítható, hogy az „Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám...” kezdetű Omega-szám százezrek szívszorongatóan komoly érzéseit fejezte ki, bátorságban, sőt szókimondásban épp csak egy árnyalattal maradva el Illések „Hova, de hova, de hova megyek”-je mögött...

És ez így volt rendjén.

Utóbb egyre derűsebb idők váltották fel a zivataros esztendőket. A helyzet azonban bonyolódott. Téma lett az ifjúsági probléma. „Filmek is készültek” – ahogyan Cseh Tamás énekli tíz évvel később.

Ezek a fiatalok: matrózblúzos-rakottszoknyás-öltönyös-nyakkendős jótanulók pillognak föl illedelmesen a színpadra, ahol kedvenceik tartalmas, konstruktív, népi ihletésű számokat énekelnek... Mindegy, látni lehetett őket, állami pénzből csinált filmen!

Aztán: táncdalfesztiválok. Külföldi turnék. Nagylemezek. Erkel-díjak.

A második évtized végére érve a magyar rock veteránjai büszkén kitűzhették zászlaikat a legmagasabb kultúrpolitika ormain is.

No, de most aztán mit csinálnak ott? Ez most már a kérdés; nehezen – és végre! – kiharcolt pozíciójuk ugyanis lényegi ellentmondásban van mindazzal, ami az általuk művelt műfajt létrehozta.

A húszéves – és Portugáliától Törökországig világhírűvé lett – Omega filmje születésnapi film. A születésnap-ötletről, a hozzávaló, húszgyertyás tortáról és az 1982-es, Budapest Sportcsarnokbeli koncertbe spékelt szürreális gégékről Hernádi Gyula gondoskodott – ő a forgatókönyvíró –; hallani- és látnivalók bonyolításáról, a műegészről Jancsó Miklós. Ő a rendező.

A film a zászlókitűzősdivel kezdődik. A huszár (vagy tűzoltó?) – egyenruhás Kóbor János és daliás társai (Benkő László, Mihály Tamás, Molnár György, Debreceni Ferenc) a Gellérthegy oldalán kaptatnak fel az omegás lobogóval. Alant a város: Intercontinental, Parlament stb. Alant: Magyarország. „Szeretettel üdvözöljük egész Magyarországot!” – lendíti karját Kóbor a koncert kezdetekor. OMEGA VOLT, VAN ÉS ÖRÖKKÉ LESZ! – hirdeti egy transzparensen az üdvözült publikum.

Szóval, fent az Omega, lent „egész Magyarország”.

Ez így, persze, vicc. A koncert, majd a valóságfölötti képekkel dús koncertfilm megálmodói ezúttal is – többnyire – a tőlük megszokott humorérzékről tesznek bizonyságot. Ha eredetinek nem is, de kétségkívül humorosnak minősítendő az a kezdetben híresztelt ötletük is, amely szerint Drakula gróf és Báthory Erzsébet lett volna a show két főszereplője. Erről a tervről – és ez is jó ötlet volt – lemondtak. A magyar rocktörténetbe nem sétált be letűnt idők gomolygó szárazjég-ködéből a két legendás vérszopó. De nem baj: gyanítom, hogy Hernádi még megtalálja a módját, miként szerepeltethetné őket mégiscsak együtt. Egyelőre hadd gomolyogjanak másutt azok a ködök. A biblikus témákra specializálódott Rockszínházban például; vagy akár a mozikban, ahol zengi még Szörényi–Bródy nemzetmentő bölcselmeit István, a király.

Épp elég mulatságos az is, amint Hernádi, letudva az együttes tagjainak életkorát és testsúlyát firtató kérdéseket, vöröspecsenyét játszik Debreceni Ferenccel, a dobossal. Ahogyan zenélés közben ugyanez a dobos cigarettát kér egy felbukkanó Jancsó-akttól (nem kap). Vagy amint habostorta-dobálásba fullad az ünnepi szertartás. Jancsóék értik a viccet.

De értik-e az Omegát? Tudják-e, hogy mit csinálnak a fiúk a Gellérthegy tetején? Vagy ha nem (én például nem tudom, sem konkrét, sem átvitt értelemben); sőt, ha esetleg nem is érdekli őket, akkor minek vitték fel oda az együttest? Miért nem csináltak csak úgy, egy koncertfilmet? Mint, mondjuk, Martin Scorsese, aki nem átallotta csak úgy, álomi képek nélkül és igazi interjúkkal filmre vinni a Band búcsúkoncertjét, Az utolsó valcert. Avagy: miért épp ők csináltak Omega-koncertfilmet?

Látom Kóbor Meckyt, amint fáradtan próbálva elhitetni önmagával és a közönséggel, hogy ő még mindig a magyar Mick Jagger, borzasztó „kemény” figurákat csinál, de bizony csak jámbor mekegés a hangja, és sutára sikeredik az ugrabugrálása. Látom a negyvenéves sztárt egy Jancsó-filmen, de a „dögös” beállításokból nyilvánvaló, hogy Jancsó nem őt látja, hanem valaki mást. Egy vidám, hosszúhajú fiatalt, aki azt mondja: je-je-je.

Még rosszabb, amikor időnként mélységesen mélyek lesznek a fiúk; hajlamosak rá. Amikor például arról van szó egy nagyon rossz számban, hogy „szemközt a rózsaszínnel nincs múltidő”. Vagy amikor „a Hatalom őrült rendjéről” dalolnak, meg tömjénről, sortüzekről és egy Szörnyetegről, amely „csókot hint”... Jancsó itt egy torony tetejére rakja, sátánian vörös fényekkel, alulról világítja meg Kóbort, és rohamsisakos-puskás katonákkal véteti körül a torony tövét. Itt nyoma sincs humorérzéknek. Mert elhangzott a bűvszó: Hatalom. Mire Jancsó, mint akit álmából riasztanak: hatalom, katonák, piff-puff.

De még ez is hagyján. Mert Jancsó a KISZ Központi Művészegyüttesének táncos fiait a Tízezer lépés felhangzásakor is rohamsisakosan-katonásan trappoltatja be a láthatóan zavarba jött zenészek közé. Vajon miért? Ez az örökzöld sok mindenről szól – szerelemről, őszinteségről, hűségről-hűtlenségről –, csak egyvalamiről nem: trappoló katonákról. No persze, tízezer, az már egy sereg, egyszerre lépni is katonák szoktak... Ez a látványötlet már egyszerűen slendrián.

Amikor aztán egy szép Molnár György-gitárszóló közben a kamera következetesen Benkő László billentyűkön táncoló ujjaira szegeződik, rájövök: nemigen érdekli Jancsót az Omega.

Akkor hát mi érdekli? Ürügye volna csak a koncert a már többször említett álomi képeknek?

Lássuk. Gyertyák a tortán. Gyertyák valami templomban. Gyertyák tükörrel, meztelen lánnyal. (Közben megy egy Omega-szám, mindegy, melyik.) A kötéltánc című szám közben: kötéltáncosok. Omega-embléma meztelen női hátakon. Meztelen-nő-objektumokkal furikázik egy tűzpirosra festett Citroen 2CV. (Alighanem fontos a márka. Trabantországban mindenféle módokon szemléltetni kell, milyen az igazi tőrőlmetszettség.) Hernádi Gyula beszélget a fiúkkal. Nem hallani, mit beszélnek; s bár Hernádi bölcsen bólogat, kézenfekvő e némaság magyarázata: nyilván semmi sem fontos, amit mondanak. Kilóikról és centijeikről már hallottunk a film elején, a többi nem érdekes. Fehéringes legények csapata; menetelnek, hajlonganak, rockosan roggyantgatnak. Nagyon sokan vannak, nem látni tőlük az Omegát, de ez nem baj: már többszörösen kiderült, hogy az Omega nem érdekes. Látni viszont sok-sok meztelen női mellet; tudniillik a lányok is sokan vannak, és vetkőznek-vetkőznek. A fiúk dolgoznak, a lányok vetkőznek. Miért? Csak. Mert a női mell szép. (Már amelyik.) És ezek művészi aktok, hiszen rajtuk a Jancsó-védjegy.

Nincs kedvem a további álkérdésekhez. Ez a film semmit sem mond az Omegáról, és Jancsóról sem mond semmi újat. Mert az már nem új, hogy Jancsó morzsákat vet oda nekünk hanyagul, akár valami amúgy is jó kövér, városi galambnak, ahelyett, hogy tisztességes vacsorán látna vendégül, mint valaha rég.

Az Omega, Omega... csakúgy, mint az elmúlt évek egyéb Hernádi – Jancsó-vállalkozásainak sora, a Huckleberry Finn egyik fejezetét juttatja eszembe. Egy „királyi non-plusz-ultra” produkcióról van benne szó, amelynek címe A király tevepárduca, s amelyre „nőknek és gyerekeknek tilos a bemenet”. Igaz, a Király meg a Herceg nevű Mark Twain-hősök vállalkozásának záptojás-zápor és csúfos menekülés vet véget, az Omega, Omega... viszont sikerfilmnek ígérkezik. Hiszen duplafenekű, mint szolid elődje, az Ezek a fiatalok is volt. Ha nincs vevő a garnírungra, még mindig akad bőven a zenére, Kóbor Mecky és a hölgykeblek látványára.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/08 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6347