KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/február
KRÓNIKA
• N. N.: Muszter
• N. N.: Mihályffy Sándor (1937–2007)
• N. N.: „20 alatti” filmek fesztiválja Pályázati felhívás
MAGYAR FILM
• Bikácsy Gergely: Arcok a kazamatákból Szemle ’56 fölött
• Kornis Mihály: Hétköznapi kádárizmus Egy árulás utóélete
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Ararát Pesten Beszélgetés Sándor Pállal
• Hungler Tímea: Tőzsde-rulett Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: Dráma a rendházban Beszélgetés Maár Gyulával
• Varga Anna: A gyávaság kora Magyar zsáner
• Dániel Ferenc: Éljen Nyúl! Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr
• N. N.: Fábri Zoltán filmjei

• Géczi Zoltán: Ördöglakat, mennyei mátrix El Topo
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Büntetés a mennyből Columbo-sorozat
• Kis-Bócz Éva: Németország keresi a gyilkost Derrick, Tetthely
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Egész estés álmok Anifest – Egész estés rajzfilmek
• Vincze Teréz: Animált világok Anifest – Rövid rajzfilmek
• Vincze Teréz: Animált világok Anifest – Rövid rajzfilmek
• N. N.: A 4. Anifest díjai
KRITIKA
• Báron György: Múlt nélküli emberek Alkonyi fények
• Takács Ferenc: Média-monarchia Stephen Frears: A királynő
• Vajda Judit: Korengedmény Rohonyi Gábor: Konyec
• Vincze Teréz: Orosz (ext)rémmese Ilja Krzsanovszkij: 4
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Megetett társadalom
• Vaskó Péter: Apocalypto
• Vajda Judit: Ahogy tetszik
• Csillag Márton: Parfüm – egy gyilkos története
• Vízer Balázs: Déjà vu
• Herpai Gergely: Bűnös viszonyok
• Birkás Péter: Renaissance
• Vajda Judit: Terhelt Terkel
DVD
• Pápai Zsolt: Kamera által homályosan
• Kovács Marcell: A texasi láncfűrészes mészárlás
• Tosoki Gyula: A gonosz érintése
• Csillag Márton: Jamaica fogadó

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Török Ferenccel

Tőzsde-rulett

Hungler Tímea

Török Ferenc új hőse nagymenő, sikeres bróker, egész nap az interneten lóg, a tőzsde extatikus és virtuális világában él, de eljön a pillanat, amikor elfogy körülötte a valóság.

 

– A film premierjét a szemlére tervezte a stáb, végül mégis a Titanic Fesztivál mellett döntöttetek. Mi indokolta a halasztást?

– Beütött két vis maior. A negatívjaink egy része hónapokig Indiában ragadt, a német koprodukciós partnerek pedig csak március végére vállalták a hangutómunka befejezését. Emellett december elején azzal kellett szembesülnünk, hogy a vágás még csak nyolcvan százalékos, kéne legalább egy hónap, hogy rálátásunk is legyen a filmre. Az első vágásunk után két óra tíz percnél tartottunk, utána megpróbáltunk lemenni száz perc alá, mert az volt az érzésem, hogy a film így unalmas lesz. A rövidebb verzióban próbáltunk a történet csúcspontjaira koncentrálni, amikor azonban elértük a kilencven perc környékét, úgy éreztük, nagyot tévedtünk: egy csomó mindent elvesztettünk a kétórás verzióhoz képest – üresjáratnak tűnő hangulati elemekről, hosszakról, a film belső ritmusáról beszélek. Most visszatérünk ahhoz a ritmushoz, ahogyan a kamera eredetileg is leírta a történetet, amilyen tempóban az Overnightot először elképzeltük. Ez nem feltétlenül a film meghosszabbítását jelenti, hanem a hangsúlyok újragondolását. Magyar betegség, hogy egy filmet kényszeresen be kell mutatni a szemlén, merthogy attól film a film. Most áthágtuk ezt az íratlan szabályt, mert nem spórolhatjuk meg azt az időt, energiát, ami a tisztánlátáshoz szükséges. Ha egy negatívot megvágsz, az már úgy marad. Most a tisztulási fázisban vagyunk – letisztult koncepcióban egyenes állításokat akarunk tenni, és nem belecsúszni abba, hogy mindenkinek megfeleljünk.

Mi ez a „letisztult koncepció”?

– Az Overnight nem az a tőzsdefilm lesz, amit sokan várnak tőle. Felkínálunk egy krimi-thriller típusú expozíciót, de a történet derekán nyilvánvalóvá válik, hogy ez a mozi nem teljesíti majd a műfaji elvárásokat, stílust vált, önjáróvá válik. A forgatás és a vágás során tudatosult bennem, hogy mennyire izgalmas, ha ellene megyek azoknak az elvárásoknak, amelyek a nézőben reflexszerűen jelentkeznének. Olyan műfaj, hogy brókerfilm, nem létezik – ugyanakkor a határidő-dramaturgia, a fenyegetettségérzet klasszikus krimielemek, felkínálnak egy értelmezési irányt. Talán a műfaji reflexek miatt néhányan kicsit átverve érezhetik magukat, amikor krimi helyett majd egy egzisztencialista történetet kapnak, melyben a humor miatt persze van némi oldás, de ahol idővel az is mellékessé válik, hogy sikerül-e a hős által végrehajtott, több kontinenst átfogó tőzsdeügylet vagy sem. Eszméletlen sok filmet ki lehetne hozni ebből az anyagból – a nézők egyik fele információt akar, tuti tőzsdetippeket, azt hiszi, ha megérti az overnight-tranzakció lényegét, holnap már rohanhat is részvényeket, értékpapírokat jegyezni. A nézők másik fele viszont utazni akar, hamar felfogja, hogy a filmben igazán a viszonyok a fontosak, a tőzsde apropó csak, mindegy, hogyan mozog a pénz India és Budapest között. A film végére a főszereplő számára is az válik lényegessé, hogy a számára talán legfontosabb nőben megtalálja végre önmagát. Sokkal komolyabb dolognak látom a tőzsdét annál, mint hogy egy tőzsdéről szóló film csak a pénzről szóljon.

Moszkva tér, Szezon, Overnight – mindenütt azt olvasom, a három film szorosan összetartozik, egy trilógia egyes darabjai. A kezdetektől trilógiában gondolkodtál?    

– Amikor „katapultos” producerünk, Angelusz Iván két és fél évvel ezelőtt elolvasta az Overnight forgatókönyvét, állította, hogy a három film összefügg, még akkor is, ha én három különböző történetet szerettem volna három különböző emberről elmesélni. Nyilvánvalóan mind a három mögött én vagyok, a problematika hasonló, abban a közegben játszódik, ahol élünk, olyan hősökkel, akik akár igaziak is lehetnének. Ha valaki megnézi együtt a hármat, persze hogy felfedez összefüggéseket. Ugyanakkor az is igaz, hogy az Overnight egy nyugvópont – ebben a tematikában nem akarok, nem tudok, és nincs is kedvem újat mondani. Attól az ego-triptől, ami ezeket a filmeket jellemzi, legfőképpen az Overnightot és a Moszkva tért, szeretnék kicsit eltávolodni. Berlinben, egy messzi hangstúdióban pár napja sokadszor végignéztem a filmet, próbáltam a nyakkendőktől és az öltönyöktől függetlenedni, és csak az emberre koncentrálni. A film kétszer annyira megérint, kétszer annyira személyes, mint a Moszkva tér, ami viszont sokkal inkább önéletrajzi vonatkozású volt. Tulajdonképpen a brókervilágot használom apropónak arra, hogy a kis életünkről, ilyen harminc közepén tengődő, komoly egzisztenciális terhekkel bíró, magánéleti nüanszokra abszolút oda nem figyelő emberekről beszéljek. Ez a legszomorúbb mozi, amit eddig csináltam.

Önanalízis volna a film?

– Annak azért nem mondanám, hiszen nem az én életem mozzanatait próbáltuk összegyúrni. Van egy médiumunk, egy sztárbróker, akit Vas Péternek hívnak és Bodó Viktor alakítja, és van egy alapállításunk, mely szerint hiába oldod meg a legnagyobb bizniszt és forgatod ki a négy sarkából a világot, ha folyamatosan lekésel az életed legnagyobb dolgairól. Tulajdonképpen a ritmusproblémáról szól a film, arról, hogy van két életed, és egyszerűen nincs harmónia a kettő között. A felgyorsult brókervilág csak díszlet mindehhez.

Mennyire generációs probléma ez?

– A brókerek 25-35 év között mozognak, a versenyszférában az összes vezető negyven körüli. Az információs forradalomnak köszönhetően ez a korosztály ma olyan pozíciókat tölt be, amiket az előző generációk a technikai követelmények miatt nem tudnának megoldani, még akkor sem, ha intellektuálisan felettük állnak. Nagyobb felelősséget kell ma egy harmincasnak szakmailag a vállán cipelnie, mint régebben, ami természetesen hatással van a magánéletére is. A huszonegyedik századi extatikus életforma számomra leginkább a tőzsde virtuális világában manifesztálódik. A tőzsde tulajdonképpen minden fikciós műfaj csúcsa, abban az értelemben, hogy azt állítja: a realitás, amiben élünk, nem lényeges, csak apropót jelent a virtuális ügyletekhez. Kevés olyan motívum van a filmben, ami a nőügyeken és a testiségen kívül gondolatilag is a reális világhoz köti a hősöket – ilyen például az árutőzsdés havernak leszállított mázsányi búza, vagy azok a festmények, amik egy letűnt világ rekvizitumaiként, hatalmas összegekért cserélnek gazdát a háttérben. Annyira értelmezhetetlen az a világ, amiben a hősünk él, hogy próbálja leegyszerűsíteni, vonalakra redukálni – ha van a parkettán, a függönyön, a nyakkendőjén egy vonal, az már a valóságra vonatkoztatható állítás a számára. Ez a pasi egész nap az interneten lóg, tizenöt éve a laptopjában él, minden viszonylagos neki, költözik lakásról-lakásra, nőkből ki és be – valós dolgokat, bizonyosságokat kell keressen arra nézve, hogy jelen van, ő is létezik. Az is tökéletesen irreális, hogy elutal valahová egy gombnyomással két és félmilliárd forintot, ami rögtön aktiválódhat – az összegek felfoghatatlanok, a terek nem létezőek. Igor Lazinnal kitaláltunk a filmhez egy, a neten működő „véletlen-generátort”, amivel a főszereplő üres idejében szórakozik. Ez tulajdonképpen egy szubjektív szótár: bármilyen szót begépelsz, kidob rá a számítógép egy flash-animációt. Attól azonban, hogy mindez teljesen véletlenszerű, akár isteni üzenetként is felfogható – létezik valahol egy pasi, egy virtuális pszichiáter, aki valamiféle dadaista palackpostán keresztül válaszolgat hősünk kérdéseidre. A tőzsdének tulajdonképpen kétféle olvasata van: vagy egy „véletlen-generátor” vagy pedig az isteni rend mozgatja. A film előtanulmányában, a Bróker leszek című dokumentumfilmemben az egyik bróker arról mesél, hogy számára a tőzsde a legtökéletesebb rendszer, ami létezik, a nagyszerűsége csak a természethez vagy az evolúcióhoz fogható, meg is erősítette őt isten létezésében. Ha már egy bróker eljut odáig, hogy istenhez fohászkodik az árfolyamok miatt, az már valaminek a beismerése. Annak a belátása, hogy a világ legracionálisabb, legmaterialistább rendszere lényegében az irracionálison alapul – azaz nem üldögél a washingtoni jegybankban vagy akárhol Tokióban öt ember, aki a piaci mozgásokat képes volna kontrollálni vagy átlátni. Van ezer tőzsde a világon, melyek között össze-vissza repkednek az információk, amiket senki sem tud követni. A főhősünk is nagyjából erre jön rá a filmben: most tényleg az volna a szakmánk, attól megy előbbre a világgazdaság, hogy reggelente az adott információ-masszából kibogarásszuk, hogy mennyit estek a részvények a tengerentúlon? Ez már tényleg az infantilizmus csúcsa, a „kő-papír-olló” bonyolultabb dolog.

Mégis a brókerek tűnnek a rendszerváltás győzteseinek.  

– Nem az a fontos szerintem, hogy a Moszkva tér hőseiből az Overnightban győztesek, a Szezonban pedig vesztesek lettek, sokkal inkább a három film léptéke. Az első mozi nagyon lokális történet, a második Budapest tükrében már Magyarországot, a vidéket is behozza a képbe, a harmadiknak a fókuszában is ott van Pest, de már Bombay és Berlin relációjában. Tény azonban, hogy olyan világban élünk, ahol a siker valuta, és ahhoz, hogy sikeres légy, meg kell felelj a munkahelyeden, családot kell alapítanod, az sem árt, ha van némi gondolatod a világról, és persze mindez még harmóniába is kell kerüljön egymással. Nyilvánvalóan a sikernek létezik egy egzisztenciális és egy érzelmi vetülete – az én filmjeimben a sikeres szereplők általában a legszomorúbbak, a legmagányosabbak, a legtöbbet vesztik a másik oldalon, persze mindezt próbálom nem ennyire fekete-fehéren ábrázolni. Vas Péter messze a legintellektuálisabb főhősöm eddig. Még akkor is, ha kiüresedett, a kapcsolataiban amortizálódott, maradt némi önreflexiója, érzékenysége. Az ő igazi sikere tulajdonképpen a „kiszállás”, az, hogy meg meri lépi azt, ami ebben a közegben teljesen értelmetlennek látszik, feladja azt a szuperegzisztenciát, amit magának teremtett. Más kérdés persze, hogy mekkora siker, ha az embernek van egy kispolgári élete? Mi a másik út? Ülni egy hegy tetején? Nyilvánvaló, hogy e tárgyban csak egyes személyekről, állapotokról beszélhetünk, minden viszonylagos, térhez és időhöz kötött.

Abban, hogy Vas Péter szerepére Bodó Viktort választottad, közrejátszott, hogy magánemberként neki is van egy „kiszállás-története”?

– Tény, hogy szeretek privát dolgokat mozgósítani egy szerep kapcsán. Az biztos, hogy nincs ellenemre, ha egy színész olyat csinál a kamera előtt, amit már megélt. Számomra ettől válik hihetőbbé és izgalmasabbá. Bizonytalanná tesz, ha azt érzem, hogy egy színésszel csak a kamera miatt történik meg valami. Bodó huszonegynéhány évesen, öt főszerep után képes volt azt mondani, hogy köszönte szépen, befejezi a színészkarrierjét. Ez egy olyan filmen kívüli plusz, energiadózis, amit én pusztán rendezői instrukciókkal nem tudok produkálni.

– Mennyire specifikusan magyar hős ez a Vas Péter?

– A koprodukciós partnereink jelezték felém, hogy a történet szerintük nem eléggé magyar, bármelyik nagyvárosban játszódhatna – bár nem értem, hogy a nyelv mint specifikum hogy nem tűnt fel nekik? Tény, hogy a kelet-európai brókerek sokkal szabadabbak, mint a nyugati-európai társaik. Szabadabbak, mert amorálisabbak. Nekik a csalás csak egy lehetőség, trükk, nem is bűnként élik meg, sokkal inkább valamiféle kockáztatásként, játékként. Egy overnight-tranzakciót sokkal nagyobb szorításban merne csak meglépni egy nyugat-európai vagy egy amerikai bróker. Egy magyar sokszor vagányságból vagy türelmetlenségből is megteszi. Ez a vonás tulajdonképpen mind a három filmemben benne van – nekünk lehet vonatjegyet hamisítani, megkapni előre az érettségi tételeket, merthogy az nem bűn, a bűn valahol máshol kezdődik. Nálunk nincs komoly tétje a bukásnak. Ha megcsinálsz Kelet-Európában egy olyan tőzsdeügyletet, ami a törvényesség határán táncol, ha összejön, te leszel a világ császára, de ha elbukod, akkor sincs nagy gáz, legfeljebb egy másik cégnél újra kezded pár hónap múlva. Nyugat-Európában viszont leírnának, megszűnnél létezni.

Mit tett hozzá a filmhez az indiai forgatás?

– Az overnight tranzakcióhoz minimum négy-öt órás időeltolódás kellett a két tőzsde között, így helyszínekben behatárolódtunk Indiától Japánig. Már a Moszkva tér esetében is kérdés volt, hogy hogyan mutassuk meg Párizst úgy három snittben, hogy ne csússzunk bele egy National Geographic útifilmbe. Akkor dokumentarista eszközökkel portréztunk az utcákon. Most sem akartuk Indiát klisékben ábrázolni, de rá kellett jönnünk, hogy Bombay annyira messze van, hogy tulajdonképpen nincsenek rá kliséink – még a film egyik jelenetében fontos szerephez jutó kőmosoda, a Dhobi Gat sem klisé, pedig meglehetősen híres. A dokumentarizmust így kevéssé alkalmaztuk, aminek persze más oka is volt – a budapesti történet formai konstruáltsága sokkal szigorúbb, mint mondjuk a Moszkva tér esetében, ráadásul az Overnightban párhuzamosan vágjuk a két helyszín jeleneteit. Amellett persze, hogy India más kultúra, más színekkel és szagokkal, Bombay ma már ugyanolyan bizniszközpont, mint Párizs vagy London – a fiúk itt is, ott is ugyanazt a monoton, mechanikus életet élik.

– Eloszlatja majd az Overnight a tőzsdével, a brókervilággal kapcsolatos sztereotípiákat?

– Mindenképpen árnyalni szeretné. Sem tőzsdei kampányfilm, sem pedig megmondófilm nem szeretne lenni, amely leleplezi, hogy a tőzsde tulajdonképpen fogságban tartja a világot, egyszóval nincs semmiféle kommunisztikus küldetéstudatunk. Az mindenképpen jó lenne, ha Magyarországon is belegondolnának abba, hogy a tőzsde a hétköznapok szintjén létezik, és egyáltalán nem az az átláthatatlan, misztikus világ. A mi generációnk egyébként abszolút pozitív érzésekkel viszonyul a pénzvilághoz, hiszen piacgazdaságban nőttünk fel, cégeknek dolgozunk, cégeket alapítunk. Amikor például úgy tűnt, hogy nem tudjuk finanszírozni a filmet, ötletként az is felmerült, hogy kivisszük a tőzsdére az Overnightot, megfelelő részesedés ellenében jegyezze, aki akarja. Egy mozijegy végül is részvény, persze eszmei értékű, hiszen ahhoz nagyjából százezer mozijegyet kéne venned elővételben, hogy annyi százalékot birtokolj egy filmben, hogy beleszólásod is lehessen. Kisrészvényes azonban simán lehetsz még az Overnightban, ha megnézed. Sőt, mi egy átlagos részvénynél jóval többel tudunk szolgálni, hiszen a részvény mellé adunk egy történetet is. Az anyagi ellenérték helyett némi szellemit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 15-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8999