Magyar MűhelyFábri Zoltán: Hannibál tanár úrÉljen Nyúl!Dániel Ferenc
A Hannibál tanár úr története valahogy mindig aktuális maradt. A magyar történelem, a magyar politika mintha 75 év alatt sem jutna ötről a hatra, az óra körbejár.
Tegyünk kis kitérőt: idén Illés György (Papi), a magyar operatőrök doyenje, örök mestere, mindenki barátja, röviddel halála előtt még csordultig merülhetett a tanítványok szerető ünneplésében. Megadatott neki, hogy teljes lélekkel és tudattal több mint félévszázadnyi összegzést csinálhasson tanárként, alkotóként. Papi jókedélyű, kiegyensúlyozott kortársunk volt, jelentős életművel a háta mögött. Az ő értékrendje szerint oeuvre-jéből messze kimagaslott mindaz, ami Fábri Zoltánhoz kötötte: közös filmek, a rendező látomása, mondandója, stílusa, személyes bizalma, barátsága. Meg is értem. Fábri Zoltán (1917–1994) nem akárki, az újabb kori magyar filmtörténet klasszikusa volt. Sokszínű tehetsége predesztinálta erre a nagystílű szerepre. Művelt ember, festő, színész, díszlettervező, színházi rendező, forgatókönyvíró, művészeti vezető – majd mindennek szintéziseként: filmrendező, európai fesztiválok díjazottja, három ízben adományozták neki művei elismeréséül a Kossuth-díjat. Még a Rákosi–Révai-korszakban kettőt: 1953, 1955. Mármost mit jelez ez, volt-e vagy nem volt az elvtársaknak minőségérzete? E kérdés épp annyira nem köt le, minthogy nem érdekel, miről csevegtek Kádár János meg Kodály Zoltán. Nyilván a Kodály-módszerről. Vagy a repcemag-termesztés fontosságáról. Az elvtársak úgynevezett „útitársaikat” többre értékelték, mint hithű beosztottjaikat.
*
Fábri filmográfiája huszonhét opuszt tartalmaz. Sok, talán a kelleténél is több film. Mindegyik irodalmi ihletésű, Kaffka Margittól Sánta Ferencig, Déry Tibortól Balázs Józsefig. Kérdésessé vált persze, hogy a mozinak szüksége van-e ily mérvű túlbiztosításra. Az olasz neorealista film nagyjai, szembeszegülve az irodalommal, az általuk megfigyelt valóság kockázatát akarták vállalni különféle fokozatokban. Fábrinak azonban, aki látta Viscontiék, Felliniék „önfelszabadítási küzdelmeit”, szüksége volt biztos támasztékra. Az ő irodalmi hagyományt (tematikusan is) követő opuszai sohasem térültek le a humánum megpróbáltatásainak ösvényéről. Hősei bemérhetőleg úgynevezett „kisemberek” – szemközt a sorssal, a historikummal, az osztályharccal, a morál kihívásaival, a kegyetlen huszadik század megpróbáltatásaival. Ítéletük szerint rendre elbuknak, erkölcsileg felmagasztosulnak, vagy legalábbis felmentésre méltónak találtatnak. „Joguk van valamiféle katarzisra.” Ebben a benső, filmalkotói kánonban az elfogadhatónál több a színpadias redundáns elem. S kevés a cseh iskolára jellemző anti-katartikus népi önítélet. A Hannibál tanár úr határkővé válhatott volna: műnemileg tragi-groteszkké. Fábrit ettől eltérítették, ő maga sem ragaszkodott eléggé Kákániánk furmányos világképéhez. Munkatársai szerint humorérzék dolgában erősítő injekciókra szorult volna. Vélhetőleg ettől vált depresszióssá az okos mester, emiatt nem forgatott filmet élete utolsó évtizedében. A művészet iránti igényét festve, grafikázva elégítette ki.
*
Az első dátum: 1931 nyara. Fábri, a rendező és Széchenyi Ferenc operatőr egy alkalmi inzertben fontosnak tartják tudatosítani, hogy történetük, Nyúl Béla latintanárnak és filológiai hősének, Hannibálnak vesszőfutása időkereteit nézve sem kellemes: még javában tart az általános gazdasági válság, még nem heverték ki Trianont, sőt Isonzót és Goriziát sem, már nyomulóban van Gömbös Gyula és prefasiszta mozgalma, amelyet a háttérből mérgez az antiszemitizmus, az európai mércével nehezen hitelesíthető „18-20% -os numerus clausus” korlátozó számarányaival, besenyős magyarkodásaival, a Duce küldötteinek pökhendiségével. A forgatókönyvíró triász – Fábri Zoltán, Gyenes István, Szász Péter – kinematográfiai értelemben többértelműen, emblematikusan „jelöli”, hogy Móra Ferencet, irodalmunk e kikezdhetetlen magyar szerzőjét szemelték ki a filmsztori alapjául. Ám attól a dühtől, kockázatvállalástól sem függetlenül, amely Mórát a Hannibál feltámasztása című kisregényének megírására sarkallta, például szolgálván vele. Egy karthágói forradalom + Epameinondász erkölcsfilozófiája, mint példázat – 1931 nyarán! Amikor Tormay Cécile és Napkeletje bitorolta a hivatalos irodalom rangját. Krúdy Gyula, noha Óbudán nyomorgott, még feladatának tartotta az 1882-es tiszaeszlári vérvádperrel kapcsolatban Solymosi Eszter pontos történetének újraírását (1929!) Kevéssel odébb Tóth Árpád tbc-láztól fűtötten Flaubert magyarításával törte magát (1927). Létezett tehát valamiféle szellemi ellenállás, polgárosodás, amiben a fiatalok, Gelléri Andor Endrék, József Attilák, Illyés Gyulák keres(het)ték a helyüket.
A regény valós idejében, 1931 nyarán egy kétezerötszáz éves, kevéssé bizonyított karthágói forradalom szellemképe kizárólag sémi jellege miatt robbanthatott szélsőjobb botrányt a parlamentben. Muray jobbpárti képviselő számára ürügyül szolgált, még pontosabban retorikai eszközként szolgált, hogy Nyúl Béla latintanár úrból, az ő egykori iskolai- és frontharcostársából élő ellenséget vizionáljon.
*
A második dátum: 1956. A „Munka Vörös Zászlajával” kitüntetett Filmgyárban, három évvel Sztálin halála után Fábri Zoltán zseniálisan toppintott rá a „karthágói forradalomra” új filmje témájaként. Társadalmunk, egész régiónk bozsgott. Azt se Fábri, se más nem sejthette, hogy a Hannibál 1956. október 18-i bemutatója nyomán öt nappal újkori történelmünk valódi forradalma robbanhat ki. Ám gyaníthatta, hogy „témái”-nak, amelyek alapvetően nélkülözték a szocreál normatíváit, gúnyolták a mindenkori vezérkultuszt, s szabadelvűbb értékrend felé hajlottak, a kultúrcsinovnyikok – normális üzemmenetben – semmi esélyt nem adtak volna. Nemhogy ennyi pénzt, ekkora apparátust. A forgatás évében azonban bőkezűek voltak. Tízezres statisztériát biztosítottak. Nagyajtay Teréz személyében tökéletes jelmeztervezőnőt. Kinematográfiailag korhű, érzékletes díszleteket. Remek koreográfust. Példaszerűen kivitelezett filmzenét (Tamássy Zdenkó). S Szabó Ernővel (Nyúl Béla) az élen máig utolérhetetlen színész-csapatot. Mensáros Lászlótól Barsi Béláig, Rajczy Lajostól Ascher Oszkárig, Kiss Manyitól Buttykai Emmiig (az ötvenes évek egy letiltott karakterszínésznője – mert ilyen is volt!), Greguss Zoltán, Makláry Zoltán, Somló István, Misoga László, Apor Noémi, Kálmán György, Somogyvári Rudolf, a fiatal Bessenyei Ferenc és így tovább… Nevük többet jelent, mint egy parádés szereposztást – korfestő jellemrajzolatok voltak, akik közül többen ’56 után megjárták a börtönöket, vagy nyugatra szabadulva öngyilkosok lettek.
Fábri Zoltán negyvenéves rendezőként immár felsőfokú iskoláját járhatta: nem „alakításokat” formált, hanem társadalom-lélektanilag karakteresen egymást követő, ellenpontozó, önmagát drámaian hiteltelenítő cselekményfolyamot. Pszeudo-valóságot, amely emlékeztet az Amarcord nagyszabású teatralitására, úgy, hogy tetteti magát. Színészileg jelentős a különbség. Fél évszázad elteltével sem tudnám Szabó Ernő, Makláry Zoltán vagy Greguss Zoltán mozgóképi jelenlétét szakmailag pontosan definiálni. Talán, hogy különbözve is szorosan összetartoznak e nyomoronc magyarok, akiket a folytonos magyar nyomorúság deformál? Pogány magyarok, izraeliták, hadirokkantak, örökös talpnyalók? Az Ady ostorozta, tartalmát veszített feudális örökség hitvány, rossz gazdálkodói? A Bibó által jellemzett csökött polgárok altípusai – kártyázva, nőzve, italozva? A dicső elődök silány utódai? Ízléstelenül és lármázva? Históriailag távlattalanul? Kivéve Szabó Ernő Hannibál tanár urát, akiben a latin auktorok példázatai s önnön vérmérséklete legalább az emberiesség normáira utalnak, a vágyak, az eszmék és cselekedetek klasszikus összhangjára? De hát belőle sem véletlenül lesz „Nyúl Béla” – elvarázsolt filológus, aki, míg az események el nem sodorják, csendben meglapul, és maga a megtestesült anakronizmus. Mert hát a Duce Róma-kultusza idején nem röhejes egy punnal, egy Hannibállal, halála körülményeivel foglalkozni? Akárha egy területileg kicsi, társadalmilag egyenetlen ország millenniumát királyszobrok százaival dekorálnánk. Eszünkbe jutnak róluk a leszegzett fejű, rohamsisakos kő- vagy bronzhonvédok százai is – örök bánatunkkal dekorálva. (Sára Sándor a BBS-ben szentelt bús rövidfilmet első világháborús hőseinknek, akikből egy csoportnyi vak találkozik Fábri filmjében a mi Nyúl tanár urunkkal az amfiteátrum felé menet. Rossz ómen).
*
A harmadik dátum: 2006. Mi marad(hat) meg egy életműből, egy filmből?
A mozgókép története világszerte furmányos dolog. Gyakran megesik, hogy a siker és a kvalitás nincsenek szinkronban, illetve időnek kell eltelnie, amíg az értékek valós helyükre kerülnek. A dörzsölt hollywoodiak az efféle korrekciókra találták fel az úgynevezett „életmű-díjakat”. Lásd: Buster Keaton, Orson Welles, Chaplin, Robert Altman és így tovább. Európában a széttagolt piac miatt valahogy ez is zavarosabb. Tati életművét becsülték, azután mégis elkótyavetyélték, s csak később gyűjtötték vissza a Pantheonba. Jean Vigót is szinte a föld alól kellett újra előásni. Marcel Carnét imádták, majd az asztal alá söpörték, újraéledése most van napirenden. A lengyelek közül Andrzej Munk túl fiatalon halt meg, időbe telik majd az ő méltó redivivusza is. A mi Fábri Zoltánunk eltérülését, életművének kisiklását is jórészt a historikumnak tulajdoníthatjuk. 1955-ben a Körhinta világsikerrel honorálta az alkotók (Fábri Zoltán + Sarkadi Imre + a színészek + Hegyi Barna operatőr) izzón népi és ideológiai drámáját. Mi, a vasfüggöny innenső oldalán nem mondhattuk ki, hogy az ideológiától mint sorsdöntő mozgatótól – lévén hazugság – jobb lett volna tartózkodni. Európa kommunista értelmiségijei semmit se tudtak a falvakban dúló szövetkezeti konfliktusokról. Fábri Zoltán sem volt e téma tudósa. 1956-tól a magyar parasztság kollektivizálás ügyben kimutatta a foga fehérjét, s mint a forradalom okos vámszedői egészen 1959–61-ig utóvédharcokat folytattak emberi és gazdasági integritásukért. De korántsem a Húsz óra modorában.
Fél évszázad telt el a bemutató óta. Fábri figurái elevennek tűnnek. A Hannibál tanár úr izzóan aktuális. Örüljünk? Bánkódjunk?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1228 átlag: 5.65 |
 |
|
