KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/március
• Almási Miklós: Európa megszállása Filmpiac
1895–1995
• Ardai Zoltán: Bábszínház tüzes szekéren Méliès-utazások
• Dániel Ferenc: Megszállott az utolsó centig Griffith
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Frankenstein és Orpheusz Frankenstein-tanulmányok (2.)

• Karátson Gábor: Ozu esküvői A Ji King és a film
• Turcsányi Sándor: ©umava, a Paradicsom Új cseh filmek
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Keleti szél Torinói jegyzetek
KÖNYV
• Komár Erzsébet: Casanova más szemmel
• Zsugán István: A kérdező Zsugán István kötetéről
• Jancsó Miklós: Levél a frontról Zsugán Istvánnak könyve megjelenésének ürügyén

• Bakács Tibor Settenkedő: Családi vállalkozás Beszélgetés Böszörményi Zsuzsával
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Nyolcadik utas: a taxisofőr Vörös Colibri
• Bikácsy Gergely: Rókapofák és szarformancia Salo, avagy Sodoma 120 napja
• Bori Erzsébet: Észak–déli átjáró Lamerica
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jobb szépnek és gazdagnak lenni
• Harmat György: Star Trek: Nemzedékek
• Nagy Gergely: Kvíz Show
• Nánay Bence: Lopakodók
• Tamás Amaryllis: Az Árnyék
• Hungler Tímea: Only You
• Barotányi Zoltán: Reneszánsz ember
• Asbóth Emil: A nagy ugrás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Vörös Colibri

Nyolcadik utas: a taxisofőr

Turcsányi Sándor

Túl lehet-e lépni a bulvárlapok fekete oldalain előadott „igaz történetek” sajátságos provincializmusán?

Fiatal és kevésbé fiatal írókat, filmkészítőket kézzel és lélekkel vádolunk meg: nem élt eleget, nincs mögötte a világ, nem is látott még embert, csak magafajtát, dolgai belterjesek, arról beszél, amit ismer, az meg ugyan kit érdekel, azoknak szól, akik játszanak benne, vagy inkább csak látszanak. Egynapos szemle és bemutató siker: sírnak, röhögnek a haverok, ha nézik. Ebből a „túlvilágból” is sikerült már érvényes üzenetet palackba tenni.

Problémásabb az eset, ha valaki ilyen (kevésbé prekoncepciózusan: vélhetően ilyen) háttérrel a nagy büdös vérvalóról beszél. Árgus szemekkel figyelünk, bír-e valami olyat mondani, amit ne tudnánk a tévéből.

Böszörményi Zsuzsa első nagyjátékfilmje, a Vörös Colibri halált megvető bátorságról árulkodik. A napi (bulvár-)sajtó kedvencei közül választott magának hősöket. Menekültek, maffiák gyötrik egymást, rablódnak a benzinkutak, talpas poharakba csücsörítenek kurvalányok, a sok életből ellesett pompás karakter éli az életét, jaj de sűrűn, azt az ofszetszagút.

Konkrét előzményét is ismerhetjük a filmnek: Dörner György kocsmát nyitott, Reviczky Gábor napirend előttire készült, és jól megelevenedtek a hétköznapok Gyarmathy Lívia Rita Tushingammel dúsított A csalás gyönyöre című mozijában. A hasonlóság kísérteties.

Két lehetséges feltevést agyalhatunk ki a fentiek magyarázatára. Egyfelől: tényleg nem látott még embert. Tényleg a lapokból tájékozódik. Nem nagy ügy, sokan vagyunk ezzel így. Ám ebben az esetben talán azt volna érdemes vászonra vinni, ami minderről eszébejut az embernek. Ha semmi új, akkor lehetne kísérletezni formai trükkökkel vagy a büfében megvitatni az aznapi lövöldözést.

Eme első lehetőséget nyugodtan kizárhatjuk. Aki oly otthonos a filmgyár környékén, mint a kisfilmjével már nagy érdemrendet szerző rendező, az taxisofőrt egészen biztosan látott már az életében, és jól tudja: az „másmilyen”.

A második lehetőség, az illető exportra termelt, ki kívánta használni egykor volt egzotikumunk néhány maradék morzsáját. Késői kísérlet, a művelt világ már köp ránk, nem érdekli Közép-Európa, hogy jövünk mi, mondjuk Albániához (ott van a nagy élet), netán egy odesszai víkendhez, úgyis mint lépcsőjelenet idegenvezetővel, lássuk be, érdektelen utánjátszó vidék vagyunk, B-szériás gengszterekkel. A film létrejöttének körülményei e verziót látszanak megerősíteni. Látom is magam előtt az olasz kispolgárt, épp a makarónijába piszkít rémületében a benzinkútrabló kaszkadőr láttán, felesége meg csóválja a frissen fodrászolt fejét: hogy mik vannak.

Ha ezt a feltételezést nem zárhatjuk is ki, még lehetséges egy nevető harmadik megoldás. Hogy szándéka szerint Böszörményi stílusa elemelő. A taxisofőr nem is taxisofőr, hanem valami más, mondjuk anya, szenvedélyes szerető, övéiért mindenre kész anyatigris. Az elemelés leglátványosabb eszköze a lakás. Enyedi Ildikó Bűvös vadászában a rendőrségi gyilkoló ember lakik olyan otthonban, mint egy budapesti sztárértelmiségi. Most hősnőnk, a teljesen ismeretlen olasz filmcsillag. (Azért az nem az örömök teteje, ha arról beszélünk, hogy hol lakik a hős.) Az elemelési szándékot látszanak megerősíteni a dialógusok is. Olyan kínos az ilyet leírni: így nem beszél senki. Sem magyarul, sem törve nem így fűzi mondatait. Valakik, valahol eljátszanak valamit. Komoly dolgokat, érzékenységet, szolidaritást, mindazt, amiért „érdemes”. Nem sikerül. Valószínűleg a környezet alkalmatlan, nem enged túllépni a bulvárlapok fekete oldalain előadott „igaz történetek” sajátságos és sajnálatos provincializmusán.

Bármi legyen is a szándék, bizonyosan nem jött rá. A Vörös Colibri a reáfordított komoly és elismerésre méltó energia dacára sem jut túl egy televíziós szappanopera érzelmes aktualitásán. A helyzet mégsem reménytelen. Böszörményi Zsuzsa már fiatalon úgy plánoz, helyezi egymás után a képeket, mint egy igazi hollywoodi nagymenő, megfelelő forgatókönyv birtokában alighanem izgalmas műveket készít majd.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=818