KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/március
• Almási Miklós: Európa megszállása Filmpiac
1895–1995
• Ardai Zoltán: Bábszínház tüzes szekéren Méliès-utazások
• Dániel Ferenc: Megszállott az utolsó centig Griffith
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Frankenstein és Orpheusz Frankenstein-tanulmányok (2.)

• Karátson Gábor: Ozu esküvői A Ji King és a film
• Turcsányi Sándor: ©umava, a Paradicsom Új cseh filmek
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Keleti szél Torinói jegyzetek
KÖNYV
• Komár Erzsébet: Casanova más szemmel
• Zsugán István: A kérdező Zsugán István kötetéről
• Jancsó Miklós: Levél a frontról Zsugán Istvánnak könyve megjelenésének ürügyén

• Bakács Tibor Settenkedő: Családi vállalkozás Beszélgetés Böszörményi Zsuzsával
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Nyolcadik utas: a taxisofőr Vörös Colibri
• Bikácsy Gergely: Rókapofák és szarformancia Salo, avagy Sodoma 120 napja
• Bori Erzsébet: Észak–déli átjáró Lamerica
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jobb szépnek és gazdagnak lenni
• Harmat György: Star Trek: Nemzedékek
• Nagy Gergely: Kvíz Show
• Nánay Bence: Lopakodók
• Tamás Amaryllis: Az Árnyék
• Hungler Tímea: Only You
• Barotányi Zoltán: Reneszánsz ember
• Asbóth Emil: A nagy ugrás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Casanova más szemmel

Komár Erzsébet

A Napfi földi útja a Holdnő viszonyában. Fellini Casanovájának asztrálmitológiai elemzése.

A mítoszok nyelve ma már alig ismert. Különvált a tudomány, a művészet és a vallás, ezzel mindhárom elszakadt attól a szimbolizmustól, amit a tudás, a megsejtés, a hit közösen a transzcendentális kommunikációra épített ki. A szembetűnő elemek egykor tagolatlan egységben álltak világszemléletükkel. A csillagászat, a matematika, az alkímia, az ösztön és a lelki élet tudománya egyazon szó- és képkészlettel ugyanarról a titokról szólt, amit minden profán észjárás ma is megcéloz: a sorsról. Aki ezen a nyelven komolyan beszél, szándéka szerint istent kísért, az ateisták naivitása és a csend alázata nélkül.

Lehet ezzel a kultúrával játszani, elemeivel zsonglőrködni, jó gegként a befogadók felkészültségével kacérkodni. Ma mindenre van példa. Aki ezt a korszakot válságként éli meg, a racionalizmusból kisebb-nagyobb kirándulásokra indul az irracionalitás felé. A racionálisabbak blöffként, vagy olyan legitimált tekintélyek kíséretében, mint Jung, a misztikusabb hajlamúak egyéni kalanddal, vagy az előzmények vizsgálatával kollektív rítusokban érzik megszólíthatónak az egyetemest. Hagymás István egy ilyen kitérőre invitál bennünket Fellini Casanova-filmje kapcsán.

A filmművészet történetében fel-felbukkan ez a kultúrtörténeti vonulat; Cocteau, Bergman, Greenaway vagy Bódy egyes munkáinak erre a vetületére nem figyelni érzékelési hiba lenne. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a róluk szóló elemzéseket ma egyfajta szemérem teszi intellektuálisan szalonképessé – tudniillik, hogy éppen gondolatilag „szalonképtelenek”, következetlenek. Az a hevenyészettség, ahogy ezeket a stílusjegyeket emlegetik, tagadja bennük az intellektuális rendet, vagyis a csak ezen a nyelven kiolvasható üzenetet. Az elemzői lazaság a posztmodern játékainak egyikeként vállalja a miszticizmust, és nem szeretne abba a hibába esni, hogy az értelmezésig komolyan vegye a stílusjegyeit.

Fellini Casanovájának asztrálmitológiai elemzője ezeket komolyan veszi, intellektuálisan tehát szalonképtelen. Ha ennek ellenére mégis elolvassuk a könyvet, és visszaemlékezünk, vagy megnézzük a filmet, egy kissé elgondolkodunk.

Fellini nem avantgárd mester, nem érezzük a blöfföt lehetséges kompozíciós elvnek, a szimbólumokat pedig rendre megtaláljuk, az elemző mitikus tárgyválasztását tehát igazolhatjuk.

Ha ezek nem blöffök, akkor még lehetnének jól elhelyezett díszítőelemek egy barokk műben, amik kiegészítenek, árnyalnak egy stílust, de más maga a stílusközeg. Hogy ezt eldönthessük, meg kell keresni az igazit, és annak a misztikus szimbólumokhoz való viszonyát. Arányokat figyelünk, mekkora az a műfelület, amely kívül esik az ilyen szimbólumok világán, értelmes dolog-e figyelmen kívül hagyni a dimenziót, mást állít-e más formaolvasatában a rendező.

A könyv szerzőjével együtt úgy érzem, hogy a Casanova olvasható misztikus műként.

Az író vitatható felkészültséggel és teljességgel sorol és állít, majd egy foltozó eljárással valamiket kiegészít a könyv függelékként is szétszórtnak tűnő véglapjaiban. Szerkezetéből úgy tűnik, mintha mégsem sikerült volna a szemszöget frappánsan kiválasztani.

A Napfi „földi” útja a Holdnő viszonyában – ennyi a szerző szerinti film-szüzsé. Új és új találkozások csillagképek szerint. Nem tudom, mi a misztikus művek adekvát befogadása, van-e egyáltalán üzenete a transzcendencia, az életrend rituális állításán túl. Mintha azzal, hogy Casanova és a Nap-jegy összekapcsolódásán túl nincs állítás, egyszerű sormintává szelídülne Fellini filmje. Népművészeti díszítőelemek utalnak a hullámvonalaik díszítésében a születés–termékenység–halál–újjászületés ciklikusságára.

Nem rossz aspektus, hogy a szimbólumok egy részére figyelmet fordítsunk. Kár, hogy a szimbólumismeret hiányos, így a mitológiának az egyes elemei nem ennek a részeként, hanem egyszerű lélektani benyomásként kerülnek elő – pl. orrszarvú, érvágó, kék és sárga színek, ólomtető, vitriol stb... Míg ha ezeket integráljuk, más szüzséhez és sztorihoz, dramaturgiai állításhoz jutunk, s a helyükre kerülnek ezek a „kellékek”. Az asztrológia segítsége az alkímiának, de az ember teremtő erőpróbája a misztikusok hagyománya szerint az utóbbiban történik. Fellini hősének története is idevezet.

A Magisterium, a bölcsesség legmagasabb fokának nagy műve, (Opus Magnum, a filmben: grande opera) zajlik a szemünk előtt. Fellini a bölcsek kövének előállításáról, arról a kívánatos kémiai nászról beszél, ahol a végcél az, hogy a nemtelen anyagból nemes keletkezzék. Így a teremtésre készülő férfiszellem természetútjának fázisait, majd kétes értékű végeredményét látjuk kárbaveszni. A könyv alapanyagát képező filmegység-magyarázatok szerencsésen kettőződnek az emlékeztető, motívumgyűjtő leírásokkal, így a különvéleményt alkotó számára is megkönnyítik a tűnődést. Remélhetően a szerző nyomozó szándéka, ahogyan a feledésbe merülő szimbolizmust figyeli, abban példaadó lesz, hogy rendszert és teljességet keres egy gondolatmeneten belül. Kultúrtörténetünk megértését nyelvi dimenziókkal gazdagítja.

 

 

Hagymás István, Casanova napja, Győr, Hazánk Kiadó, 1993.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=814