KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/március
• Almási Miklós: Európa megszállása Filmpiac
1895–1995
• Ardai Zoltán: Bábszínház tüzes szekéren Méliès-utazások
• Dániel Ferenc: Megszállott az utolsó centig Griffith
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Frankenstein és Orpheusz Frankenstein-tanulmányok (2.)

• Karátson Gábor: Ozu esküvői A Ji King és a film
• Turcsányi Sándor: ©umava, a Paradicsom Új cseh filmek
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Keleti szél Torinói jegyzetek
KÖNYV
• Komár Erzsébet: Casanova más szemmel
• Zsugán István: A kérdező Zsugán István kötetéről
• Jancsó Miklós: Levél a frontról Zsugán Istvánnak könyve megjelenésének ürügyén

• Bakács Tibor Settenkedő: Családi vállalkozás Beszélgetés Böszörményi Zsuzsával
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Nyolcadik utas: a taxisofőr Vörös Colibri
• Bikácsy Gergely: Rókapofák és szarformancia Salo, avagy Sodoma 120 napja
• Bori Erzsébet: Észak–déli átjáró Lamerica
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jobb szépnek és gazdagnak lenni
• Harmat György: Star Trek: Nemzedékek
• Nagy Gergely: Kvíz Show
• Nánay Bence: Lopakodók
• Tamás Amaryllis: Az Árnyék
• Hungler Tímea: Only You
• Barotányi Zoltán: Reneszánsz ember
• Asbóth Emil: A nagy ugrás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Böszörményi Zsuzsával

Családi vállalkozás

Bakács Tibor Settenkedő

A volt hadtápezredes, ma vállalkozó, a romos szovjet laktanyákban sétálva Közép-Európa LasVegasáról ábrándozik. Böszörményi Zsuzsa első játékfilmjének címe: Vörös Colibri.

– Kezdjük a gyökereknél. Milyen érzés Böszörményi-Gyarmathy gyereknek lenni?

– Köszönöm, jó. Mi összetartó család vagyunk. De ez nem jelenti, hogy azt várták volna tőlem: kis Böszörményi- vagy kis Gyarmathy filmeket csináljak. S ha volt is ilyen irányú szorongásom, a kis Oscar – a főiskolások Oscar-díjának – elnyerése után végképp elmúlt.

– Tényleg, mit szóltak a kollégái a díjhoz?

– Semmit. Az újságban is csak egy tízsoros cikk jelent meg róla. De én nagyon örültem neki.

– A Vörös Colibri viszont az első nagyjátékfilmje. Így még inkább meglepett az a – hogy ne mondjam – hollywoodi profizmus, amivel ezt a filmet elkészítette. Gondolok a plánozásra vagy a dialógusok tempós vágására.

– Nem hiszem, hogy ez hollywoodi profizmus. De valószínűleg más lett volna a film, ha magyar operatőrrel dolgozom. S a legközvetlenebb munkatársaim sem voltak magyarok. A színészek közül a nő olasz, a fiú jugoszláv. Lehettek volna magyarok is, de nem találtam itthon megfelelő figurákat, különösen a fiú szerepére. Kint egészen másfajta filmgyártás folyik. Itthon a rendező már a legelejétől fogva együtt dolgozik az operatőrrel. Átrágják a forgatókönyvet százszor. Nálam az előkészítéskor nem is volt jelen az operatőr. Ő sokkal inkább egy technikushoz hasonlít, aki a világítással törődik. Rám maradt a beállítás megszervezése, amire, őszintén, nem is voltam felkészülve. Emiatt az első este hulla fáradt voltam. Két dolgot nem mértem föl. Először is, hogy nem magyar nyelven forgatok (olaszul, angolul), másodszor a plánozás. Állandóan döntéshelyzetben lenni, ez rettentően fárasztó. Truffaut Amerikai éjszakájában pontos az a jelenet, amikor a forgatástól már totálkáros rendezőtől a végén a kellékes megkérdezi, hogy most melyik pisztollyal is lőjenek.

– Akkor másként kérdezem. Mennyire magyar ez a film? S nem is tematikailag, hisz annak kelet-európai jellege nyilvánvaló.

– Ez koprodukciós film. Biztosan vannak benne olyan mondatok, amiket nem írtam volna bele, ha tisztán magyar pénzből készült volna. Ugyanis nekem a kép pontosan elmondja azt a mondatot. És ha a németekkel együtt csinálom, akkor sem, mert ők is tisztában vannak a mi világunkkal. De a másik fél olasz volt.

– Fejében tehát ott munkált a kettős megfelelés?

– Ez nem kettős megfelelés, hanem pluszinformáció. De ez a film nem készült volna el, ha nincsenek az olaszok. Hetvenhét százalékban olasz pénz van benne.

– Hogyhogy?

– Húha! Ez hosszú. Ezt a filmet kétszer kezdtük el. Először tavaly áprilisban. Hiába kaptam meg rá a pénzt, magyar oldalon elbukott az ügy. Nálunk kettős cenzúra működik. Egyrészről a stúdión keresztül pályázik az ember a kuratóriumhoz. A csomagterv kap pénzt, nem ő maga. Hiába ír indoklást a kuratórium, ezt és ezt a művet ajánlja, ahhoz nincs joga, hogy ellenőrizze, mire költik el a pénzt. Az én filmemet ajánlották egyedüliként. Mégse kaptam meg a kért összeget.

– Miért? Mit mondtak?

– Ó, hát ezek a meccsek nem így játszódnak le. Velem nem ült le senki, hogy közölje a rossz hírt és az okát. Mindig volt valami kifogás, ami miatt nem voltak hajlandók aláírni a szerződést. Formai kifogásokat keresve végtelen időhúzásba kezdtek. Én vittem a koprodukciós partnert, a magyar fél pedig vesszőkön akadékoskodott. Simlisek ezek a meccsek. A végén már én is megértettem, hogy ez arról szól... hogy nem kapom meg azt a pénzt. Egyébként ennek híre ment a szakmában. Nem ez volt az egyetlen eset, más forgatókönyvnél is megtörtént. Itt annyi volt a különbség, hogy nálam volt a kidolgozott forgatókönyv, s megvolt a pénz fele.

Na, mindegy, a következő évben újra pályáztam, de azzal a határozott feltétellel, hogy a filmet nem stúdióban, hanem mi gyártjuk le, vagyis családi vállalkozásban. Az olasz partner ehhez ragaszkodott, hisz mi feltehetően nem fogjuk ellopni a saját pénzünket.

– Kié a forgalmazási jog?

– Közép-Kelet-Európában, Magyarországon a miénk, a világ többi részében az olasz félé.

– Visszatérve, vagy folytatva a film magyar jellegével, a kezdő képsorokon Budapest látképét látjuk.

– Igen, s akkor mi van? A legjobb amerikai filmekben, Coppolánál például a hatszáznegyvennyolcszor látott New York képét nem szégyellik bevágni. A magyar filmek nem fogalmazzák meg topográfiailag, hol játszódik a cselekmény. Ráadásul Budapest gyönyörű.

– Honnan ismeri ilyen jól az ukrán–orosz maffia magyarországi működését?

– Egyrészről ez tudatos kutatómunka, anyaggyűjtés eredménye. S azt se felejtse el, hogy én a főiskolán dokumentarista szakon végeztem. Kárpáthy és Vagyóczky voltak a tanáraim. Mi nem is csináltunk úgynevezett fikciós filmet. Nekem van egy filmidő-mániám. Jómagam is nehezen tudok végignézni figyelemmel 90 percet. Ez a film ráadásul 100 perc. Majd megőrültem, hogy nem tudok kivágni belőle tíz percet.

– Grunwalsky Ferenc egy riportban azt állította, hogy a filmkészítés inkább fizikai, mint szellemi teljesítmény. Egyetért vele?

– Abszolút. Én tulajdonképpen lusta vagyok, de a forgatás előtt elhatároztam, hogy minden reggel futni fogok. Persze ebből nem lett semmi. De úgy működik az ember szervezete, hogy amíg teljesítenie kell, addig nem hagyja cserben. Nekem a forgatás konkrétan 18 óra kemény fizikai munkát jelentett.

– Nem késett egy-két évet ez a film? A volt hadtápezredes, ma vállalkozó, sétálva a romos szovjet laktanyában, Közép-Európa Las Vegasáról ábrándozik. Tehát lesz-e folytatása a Colibrinek?

– Folytatása? Erre nem gondoltam, de valóban nem zárult le ez a történet. A megkésettségéről annyit, hogy a filmet egy évvel ezelőtt is futurológiai jellegűnek tartották. Az biztos, hogy a következő filmem nem a Vörös Colibri II. lesz. Inkább dokumentumfilmet szeretnék forgatni.

– Apropó, milyen jövőt lát maga előtt? Miből él? Filmrendezőnek lenni anyagilag megéri?

– Jövő... fogalmam sincs. Most ebből a filmből élek. Egyébként négy éve nincs állásom. S hogy megéri-e? Attól függ, hogy s miért csinál filmet. Lehet olyan filmet is csinálni, s lehetőleg minden évben, ami nagy haszonnal jár. De nekem is sürgősen munka után kell néznem.

Igaz, most van ez a családi vállalkozásunk, ami nem záródott sikertelenül. Az ember rákényszerül arra, hogy saját vállalkozásban gyártson filmet. Mi azért is hagytuk ott a stúdiót, mert ott rátesznek tizenöt százalék rezsiköltséget, s cserébe nem adnak semmit. Nem folyik ott műhelymunka. A maximum annyi, hogy ránéznek egy forgatókönyvre, s azt mondják, hogy vastag.

– A hetvenes években virágzott a dokumentarista iskola. S furamód a rendszerváltással együtt eltűnt a filmrendezők problémaérzékenysége. Pedig pontosan fordítva, azt képzelné az ember, hogy most valóban az élet közelébe mehetnének.

– Az elmúlt rezsim jót tett a magyar filmeseknek. Egy gyengébb film is fölértékelődött. Relatíve nagyobb szabadsága miatt hatott. Most nincs tematikai megkötöttség, helyette a pénz cenzúrája működik. Az viszont érdekes, hogy alig készül film arról, hogy most mi történik Magyarországon. Klasszikusok készülnek.

Valószínűleg sokkal nehezebb arról filmet csinálni, hogy mi történik most. Egyrészről percenként változik minden. Nem könnyű fölülről, objektíven rálátni erre a valóságra. Az előző világban megvoltak azok a koordináták melyek segítségével pontosan tudta az ember, hogyan működnek a dolgok. Azok az értékek, amelyeket megtanult az iskolában vagy a családjában, már mind nem léteznek vagy nem úgy igazak.

– S mi lépett ezek helyébe?

– Hát erről szól a filmem. Például az alvilág. Új minőségek jelentek meg az életünkben, amelyek földolgozása rettentő nehéz. Az biztos, hogy ha tíz évvel ezelőtt lettem volna első filmes, egészen más művet készítettem volna el. Valószínűleg sokkal intellektuálisabbat.

– Szokott beszélgetni a kollégáival?

– Inkább a barátaimmal, akik nem szakmabeliek. Döbbenetes, de én nem ismerem a pályatársaimat. Ismerem az idősebb generációt, aztán azokat, akikkel együtt jártam a főiskolára és kész. A MAFILM meghalt, talán ez is az oka. Az emberek már nem kíváncsiak egymásra. A filmgyárban nincs semmi egy büdös menza kivételével, ahol az ember ruhájába belemegy a zsírszag és estig sem szellőzik ki. Mondtam is valakinek, hogy kéne tartani a szakmán belül egy ismerkedési estet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=817