A játékVukotić a gondolatrajzolóKaján Tibor
Bevallom elfogultságomat: jobban szeretem az álló karikatúrát a mozgó rajzfilmnél, az egyetlen rajzba sűrített gondolatsort a rajzok sorával elmondott ötletnél. Sokszor az az érzésem, hogy a rajzfilm gumizsinór – elnyújtott karikatúra.
Most azonban Dušan Vukotić zágrábi rajzoló-rendező nyolc munkáját láttam egymás után. Ez a sorozatban nézés azért jó, mert összefüggés támad a filmek között, jobban megmutatkozik egy-egy művész alkotómódszere, talán még titka is Vukotić zsinórjai feszesek, és amikor a végén elpattannak, mindig csípősen célba találnak. És ezt a csípést sokáig érezzük.
Az Opera cordis című filmjében Barnard professzor szívátültetési kísérleteinek várható eredményeként szerelmünk is átültethetővé válik. A Piccolóban két szomszéd közül az egyik szájharmonikázni kezd, a másik trombitaszóval felel a zajra. Nagyszerű licitálás kezdődik, egész zenekar szólal meg a szobában, majd válaszul dalárda, katonazenekar, díszlépés, míg végül megrepednek a dobhártyák és a kis ház falai. Itt a fokozás, mint egymásra hulló dominósor halad előre, hogy a felhőben érjen véget. A pajkos robot bűvészinas-történet. A tudós robotot készít, és azzal végezteti munkáját. A robot újabb robotokat készít, és amíg azok dolgoznak, a tudós foteljében lazsál. A kis robotok már-már bajba kerülnek, amikor a hazaérkező tudós megnyomja a segítséget jelentő gombot.
Csak példaként írtam le néhány sztorit, de Vukotić filmjeiben – bár fontos szerepet játszanak – nem a sztori, hanem a módszer a lényeges. A képzettársítások meghökkentő, de rögtön utána magától értetődő egymásba folyása, a formák elegáns átalakulása, az ötletek fáradhatatlan fokozása, a téma teljes körüljárása a végső cél, a kifejezendő gondolat elérése és frappáns összegező lezárása; ezek jellemzik Dušan Vukotić filmjeit. A már-már klasszikusnak számító Surogat (Műanyag), melyre mindenki emlékezik, aki látta, szinte összegezi ezeket az erényeket. Egyetlen dugó kihúzásával a világ minden gondja leereszthető lesz a műanyagok világában. Ezért a filmjéért kapta meg, mint az első nem amerikai rendező, az Oscar-díjat. Kitűnő rajzi átalakulásokat produkál ebben a filmben éppen úgy, mint a később készült Zoo-ban, amelyben az elkényeztetett kutyus libacombot kap, és mint a banánt, meghámozza, hogy a csontot megehesse. Vagy a macska, aki habostortából egeret formál, hogy nagyobb kedve legyen bekapni. Ezt a filmjét is az átváltozások könnyed természetessége emeli fel és teszi emlékezetessé.
Vukotić témái nagyon széles körűek. Csehov novellafeldolgozásától a modern technikai világon át egész az utópiákig terjednek. Ennek megfelelően rajzi világa is széles körű. Embléma-jellegű leegyszerűsítéstől egészen a naturális ábrázolásig, sőt valóságos emberek és tárgyak felhasználásáig nyúlik. Bár több rajzolóval dolgozik, mégsem érzem ezt a vizuális világot eklektikusnak (kevertnek). Valószínűleg azért, mert a kikeresett valóságos szereplők és tárgyak gondosan megválogatott, jellemző, szép példányok (például a Játék című filmben).
Dušan Vukotić, aki az új jugoszláv animációs film legjelentősebb alkotója, 1927-ben Montenegróban született, és építész-hallgató korában karikatúrákat készített a Kerempuh című rajzos hetilapnak. És bár megújította a jugoszláv rajzfilmgyártást, (világsikerű filmeket készített), életrajzának ezen a pontján visszaérkeztünk a forráshoz, elfogultan dédelgetett műfajomhoz, a karikatúrához. Vukotić rajzfilmjei nem lettek hűtlenek a művészetét szülő műfajhoz.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1037 átlag: 5.67 |
 |
|
