KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Térmetszés

Kérdezők és kérdezettek

Eörsi István

 

Fábry Péter filmjének már a címe is fortélyos és finom ‘képződményre utal; fabrikált összetett szó – az Értelmező Szótárban nem szerepel –, többféleképp alkalmazható a műre. Adva van egy átlaglakás egy gangos bérházban, a kamera elé preparálva és kimetszve a hasonló lakások, házak és udvarok terének tömkelegéből; adva van egy emberi élet, a buszsofőré, a maga átlagosságában is egyedi és összecserélhetetlen ismérveivel, és ezt az életet metszi ki, a hozzá hasonló élettérrel együtt, a hasonló életnek egymással határos, egymásba nyúló terei közül; és végül adva van két fiatal szociológus – éppolyan átlagosak, mint a buszsofőr –, akik metszeteket készítenek abból a társadalmi erőtérből, melyben ők maguk is élnek, noha – mint kérdezők – kívülállónak vélik magukat. A film sztorija, láthatjuk, igen könnyen summázható: egy úgynevezett egyszerű embert szembesítenek a szociológiai kérdőívek undokul fölényes, leereszkedően baráti és normatív felhangú kérdéseivel. A buszsofőr – Székely Béla játssza rendkívül intenzíven, különösképpen a hallgatásai sejtetnek nehezen elemezhető mélységeket – csak „felülről” jövő beavatkozásnak foghatja fel a kérdéseket, a felmérés időszakára kizökken kerékvágásából, az emlék- és vágyképek elszabadulnak benne, látomások látogatják; felesége – Gál Erzsébet alakítja a legegyszerűbb eszközökkel, kitűnően – éppen így jár, vagy tán az is lehet, hogy a feleség köznapi léte csak az ő látomásaiban kapja meg álom-dimenzióját. A két kérdezőbiztos – a cinizmus felé inkább hajlót Horváth Péter, a komolyabban buzgólkodót Fazekas István játssza, szintén kifogástalanul – a látogatók fölényével mozog az idegen térben, képtelenek felfogni, hogy miként lehet úgy élni, ahogy a buszsofőr – az átlag-munkás – él, és főként hogyan mondhatja magát valaki ilyen körülmények között elégedettnek. Értetlenségük akkor hág a csúcspontra, amikor a buszsofőr azt vallja, hogy nem hibázta el az életét. Ez nem megy a fejükbe, rá is kérdeznek hitetlenkedve. Az elégedettség és a hasznosság tudata szerintük nyilvánvalóan csakis abból fakadhat, ha az ember odáig vitte, hogy másokat kérdezhet, tért metszhet, intézményes támogatással behatolhat idegen életekbe. A film pompás pillanata, amikor a buszsofőr egyszer visszakérdez, munkájuk értelméről. A kérdezőbiztosok nem bírják el ezt a szerepcserét – hogy kérdezőből kérdezettek lettek – és csak dadogni tudnak.

A film – akárcsak Csurka István színdarabja, a Házmestersirató – tiltakozás az egyenlőtlenség ellen, mely a társadalmat kérdezőkre és kérdezettekre osztja. Fábry Péter eredeti képi fantáziájának, a forgatókönyvíró-társ Nemes István leleményének, Péterffy András operatőr technikai felkészültségének köszönhetjük, hogy csak úgy dúskálhatunk a szépen kitalált és szuggesztív képekben: a „moccanni erőtlen” szélfútta papírtól a tűznek és a víznek a szürrealizmus által már jócskán kiaknázott, mégis eredetinek tűnő képeiig, a proliudvar fölött diadalmasan hintázók látomásától az udvar csoportképeiig minden nagy hitellel és művészi erővel jelenik meg. De éppen ennek a burjánzó képi fantáziának tulajdonítható a film alapvető hibája is. A dramaturgiai és képi csúcspontok ritkán esnek egybe; a látomások egymásutánját nem annyira a cselekmény indokolja, mint inkább a képi világ önmozgása. Mintha vékony ágakra túl nagy súlyokat akasztanának: a film szerkezetét túlzottan megterhelik a fantázia képei. Főként a visszatérő mozzanatoknál világlik ez ki: ezeknek ugyanis csak az adhat létjogosultságot, ha – mint például Huszárik Zoltán Elégiájában – az ismétlődő mozzanatok szimbolikus jelentést kapnak. Szimbolikus jelentést viszont csak akkor kaphatnak, ha elválaszthatatlanul összeszövődnek a tartalomból eredő dramaturgiai kényszerekkel. Minthogy ez itt nem következik be, a film kevesek számára élvezhető csemege. De még hibája is jelentős tehetségre vall: márpedig a tehetséges hiba – főként fiatalembernél – sokkal boldogítóbb, mint a hibátlan és megbízható semmilyenség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8108