Brecht és a filmEgy fodrász-szalon rejtelmeiMolnár Gál Péter
Godard: A kínai lány című filmjében táblára írták a kultúra nagyjait. A neveket egyenként letörli egy kéz, csupán Brechtét hagyja ott, mint használhatót. Miközben Brecht hatása a filmművészetre tagadhatatlan: ez csupán színházi elméletének és gyakorlatának hatása.
Brecht, mint filmcsináló?
Tudunk Pabst Koldusoperájáról (bemutató: 1931. február 19., a berlini Atrium filmszínházban), és tudjuk: Brecht és Weill pert indítottak művük meghamisítása miatt. Tudunk róla, hogy az emigrációban ötvennél több filmvázlat, terv, novella, ötlet foglalkoztatta, de csupán a Fritz Langgal készült A hóhér halála (1942–43) és a Richard Tauber számára átdolgozott Bajazzók –1936 – valósult meg, de azt is tudjuk, Lang összekülönbözött a szerzővel és a nemzetközi ízlésnek megfelelő attraktív filmmé dolgoztatta át a forgatókönyvet John Wexley-vel. Tudjuk, hogy a DEFA keretei között Wolfgang Staudte belefogott a Kurázsi mama megfilmesítésébe (1955), de a forgatás csupán két hétig tartott, Brecht akkor leállíttatta a munkát. (Pudovkin 1942-ben Alma Atá-ban leforgatta a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban néhány epizódját A gyilkosok kimennek az útra címmel.) A hiteles Kurázsi mama Brecht halála után (1960-ban) valósult meg, amikor Peter Palitsch és Manfred Wekwert stúdiókörülmények között filmre vették Brecht és Erich Engel Berliner Ensemble-rendezését. (Ugyanilyen hiteles dokumentumnak – de színházi dokumentumnak – tekinthetjük az 1952-es Ős-Faust-előadás-filmrevitelt, 1953-ban a Carrar asszony fegyvereinek filmre konzerválását, a Macskaárok előadásának 1957-es rögzítését.)
Mindeddig egyetlen hiteles Brecht-filmet ismert a filmtörténet. A bolgár Slatan Dudow-val a Moszkvában és Berlinben egyszerre bemutatott Kuhle Wampet.
A hatvanas évek végén filológusok egybegyűjtötték Brecht Filmszövegeit, s időközben előkerült egyetlen megvalósult némafilmje (Mysterien eines Frisiersalon). Ebben nem csupán íróként, de társrendezőként is közreműködött. A kópia az NDK Állami Filmarchívumában található.
*
1922–23: Brecht a „müncheni expresszionizmus melegágyának” nevezett Kammerspiele dramaturgja. Otto Falckenberg, a színház igazgatója megrendezi a színre elsőül került Brecht-drámát (Dobszó az éjszakában, 1922. szeptember 30.).
1923 februárjában egy hónappal elhalasztják A városok sűrűjében próbáinak megkezdését. Brecht és expresszionista-rendező barátja – az 1928-as Koldusoperát színre vivő – Erich Engel így támadt szabadidejét filmezésre fordítja. Schwabingban, München szórakozónegyedében, kibérelnek egy lakást. Kétnapi forgatással elkészítik az Egy fodrászszalon rejtelmei című burleszket, Brecht egyetlen leforgatott némafilmjét, amit sokáig ismeretlenség borított és csupán néhány éve került elő vetíthető másolata. (Berlinben, az 1978-as Brecht-Dialog alkalmával ismerkedtem meg a művel.)
Tizenegy színész vett részt a forgatáson. München legismertebb színpadi emberei: kísérleti drámák színészei, tinglitangli-énekesek, klasszikus hősök és kabarékomikusok.
Brecht színházi jövőjének és forrásvidékének kulcsemberei.
Erich Engel mellett a filmforgatás legfőbb szorgalmazója Kari Valentin volt, a bajor sörözők Nestroy-a. Író, bohóc, zenebohóc – aki húsz hangszeren játszva csalt elő komikus hatásokat. Legfőbb hangszere azonban önmaga volt: nyurga, ördögi, mosolytalanul komor, külvárosi Don Quijote. Íróként a müncheni sörözők és kabarék számára négyszáznál több monológot, párbeszédet, jelenetet, egyfelvonásost, rövidebb-hosszabb színdarabot írt. Többnyire a próbákon rögtönözte a szöveget – állandó partnernőjével, Liesl Karlstadttal – és csupán később rögzítette írásban, amikor már véglegesre csiszolódtak a hatások. Reinhardt szerint „fantasztikusan eredeti” volt, Hermann Hesse „varázslatos szomorúságát” méltányolta. Brechtre nagy hatást tettek Valentin bajor dialektusban írott nonszenszei. A Kispolgári nász (1919) című egyfelvonásosa, az Egy fő az egy főhöz írott szürrealista közjátéka, az Elefántborjú (1926), de még a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1935–38) kurta jeleneteiben is érezhető Valentin technikája.
Brecht – aki még Augsburgban kocsmai énekesként tűnt föl, Wedekind morbid sanzonjait énekelte gitárkíséretével – ifjúkorában Valentin kabarézenekarocskájában klarinétozott. A müncheni bohócot mesterének tekintette, Chaplinnel egyenrangú komikus alkotónak ítélte. („Bemondásai gyakran megnevettettek” – mondta Hitler 1937-ben Valentinnek. „Engem ellenkezőleg: a beszédei nem nevettetnek meg” – replikázott a komikus – „és most sajnos mennem kell, jó napot Hitler úr!”)
Valentin játszotta a mozi-rögtönzésben a borbélyt. Fenyegető szétszórtsággal, ördögi nemtörődömséggel működött a szobányi műhelyben, amelyik Dr. Caligari kabinetjének félelmetes légkörét és sejtelmessegét árasztotta anélkül, hogy expresszionista díszletek keretezték volna a játszó személyeket.
Kuncsaft várakozik hosszú szakállal. A fodrászkisasszony (Blandine Ebinger) villanyt ereszt a csontjaiba. A segéd (Valentin) a fal melletti ládán alszik. Ifjú hölgy viharzik be (Liesl Karlstadt), akinek gyaluval, vésővel, kalapáccsal és hatalmas csípőfogóval eltávolítja kövér pattanását. A forgóajtó új vendéget hoz (Kurt Horwitz), akinek a borbély szórakozottságában levágja a fejét. Majd dr. Moras, a hajspecialista következik, aki beleszeret a fodrászkisasszonyba. A borbély kecskeszakállat nyír a professzornak és akként borotválja tarra a koponyáját, hogy csupán a búbján marad neki egy kínai lófarokra emlékeztető tincs.
Dr. Moras szerepét Erwin Faber játszotta, aki a Dobszó az éjszakában Endreas Kraglere, A városok sűrűjében legelső Gargája, és a Marlowe-ból átdolgozott II. Edward első címszereplője volt. Faber egy interjúban (Drama Review, 1976. szeptember) meglepő adalékkal gazdagította a brechtológiát: „Brecht látott engem egy meglehetősen jelentéktelen Lengyel Menyhért darab, a Tájfun Kammerspiele-beli előadásán, ahol egy japánt alakítottam... a japán és az író közötti konfliktus, és ez a bizonyos szerep hatott rá – mondta Brecht – A városok sűrűjében maláji figurájának megalkotásakor.”
Brecht képzeletét tehát megragadta Lengyel Menyhért krajcáros egzotikuma. Továbbfejlesztette Tokeramo és Lindner konfliktusát, továbbgondolta a színes és a fehér közötti ütközés lehetőségét. Az eredetileg Erwin Faberre írt Schlink-szerepet azután a próbák során átírta és Engel rendezővel megcserélte a két főalak szereposztását.
Lengyel Menyhért ötletadó hatása – A városok sűrűjében előtanulmányaként – a Fodrászszalon mozietűdjében is érezteti hatását: a kínaira borotvált dr. Moras párharcba keveredik a levágott és visszaragasztott fejű klienssel, aki vérfagyasztó módon lóbálja kardját. Dr. Moras végül lenyesi ellenfele fejét abban a küzdelemben, ami Schlink és Garga párviadalát bohózatian és merőben fizikai küzdelemként értelmezi a film-burleszk álomszerű helyzeteiben. A győztes legvégén elnyeri a film hősnőjének, a fodrászkisasszonynak szerelmét.
A levágott emberfej önállósult a filmben. Sétára indult a borbélyüzletben. Amikor pedig Valentin lenyisszantotta kuncsaftja fejét, átadta azt a kisasszonynak, aki Salome-ként körültáncolta vele a helyiséget.
Mindez vérfagyasztóan hangzik. Haláltánc gyilkos indulatokkal. Mégis komikusán makábrikus: a film minden gesztusa a felelőtlen tréfa kedvéért történik.
A forma iránt olyannyira érzékeny Brecht soha sem vette különösen komolyan a filmművészetet. Bár a Koldusopera-perben így ír: „az alkotásnak ez a módja eşyre inkább fogja felváltani az eddigit... A közlés régi formáit ugyanis az újak megjelenése megváltoztatja, és már nem állhatnak meg egymás mellett. A mozilátogató másképp olvassa az elbeszéléseket. De maga az elbeszélés írója is mozilátogató. Az irodalmi mű technicizálódását már nem lehet megakadályozni.” Ennek ellenére a filmet csakis pénzkeresetnek tekintette.
A hóhér halála című filmhez Hollywoodban írott novelláért kapott 10 000 dollárt úgy fogta föl, mint „levegőt három színdarabhoz”. (A Heydrich-merénylet megfilmesítésén nyert lélegzettel a Simone Machard álma, a Svejk a második világháborúban című színdarabokon dolgozik és Auden-nel Webster: Amalfi hercegnőjét írják át Elisabeth Bergner számára.)
A filmtől irtózó, de a filmből élő Brecht Hollywood című versében így ír:
Minden reggel, hogy kenyerem megkeressem,
A hazugság-piacra megyek.
Reménykedve sorjázom be az eladók közé.
(Eörsi István fordítása)
Vagy a Hollywoodi elégiákban még mérgesebben:
Zöld borsfák alatt
Járnak strihelni a zeneszerzők, párban
A szövegírókkal. Bach
Zsebében egy strih-négyes lapul. Dante
Fonnyadt farát riszálja.
(Garai Gábor fordítása)
Az Egy fodrász-szalon rejtelmei előtt Brecht (pénzkeresetből) írt néhány forgatókönyvet: Hárman a toronyban, A briliánsevő, A Jamaica-bár rejtelmei satöbbi. A Fodrász-szalon mégsem megélhetési vágyból fakadt, csupán a színházcsinálásra fölizgatott csoport kényszerszünetének tréfás kihasználása.
Jóllehet: az író célzatosan elfelejtette kamera előtti rögtönzését, csupán egy helyen tesz említést róla (Herbert Jheringnek 1923 februárjában írt levelében): „Ápropos, egy kis filmet csinálunk Engellel, Ébin-gerrel, Valentinnal, Leibelttel és Faberrel...”
Erich Engel, aki filmrendezői babérokra vágyott ekkoriban, állítólag könyörgött Fabernak, nehogy elárulja valakinek is, milyen mozikudarc érte őket.
A nevezetes alkalmi mozizók filmezése könnyedén fölfogott volt. Sem előzetes megbeszélést, sem próbát nem tartottak. Engel állítólag megkérdezte Brechttől: „Hol a mai kézirat? Brecht pedig átkutatta a zsebeit, mert lehet, hogy tényleg írt valamit...” Szóval az egészet improvizáltuk forgatókönyv, konkrét cél és világosan körvonalazott koncepció nélkül” – meséli Faber.
*
A Fodrász-szalon tanulságos film. Sokfelé kanyaroghat belőle következtetés. Megláthatjuk, hogy az ugyanabban az időben készült filmbohózatok minden gyártó ország komikus színészetének állapotát tükrözik. Míg a Fodrász-szalon a müncheni kabarék halállal kacér misztikus vadságait olvasztja föl, az egykorú magyar filmbohózat (Pufi cipőt vásárol) a pesti kabaré kedélyességét és bájos színészeit használja föl (Huszár Pufit és Kabos Gyulát). Az amerikai szkeccs korszakában MacSennett az angol pantomim vad gesztikus tréfáit hasznosítja.
Értékes tájékoztatást nyújt a Fodrász-szalon a tekintetben is, hogy a mostanában érdeklődést keltő Kari Valentin játékát láthatjuk. Bizonyítja a filmlelet Valentin és Brecht alkotói kapcsolatát.
De fontos bizonyíték ez a rövidfilm Brecht formaérzékenységére is. Brecht nem a képközi föliratkozásban kísérelte meg érvényesíteni költői erejét. Lemondott a némafilmben a nem szükségszerűen elhanyagolandó verbalitásról. Burleszkjében a fantasztikum felé fordult. A film kínálta komikus hatások kiaknázására tett kísérletet.
Drámaköltészetének központi témája a személyiség átcserélhetősége, a hős átszerelhetősége. Az optikai tréfák ugyanezt a motívumot feszegetik a lemetszett és helyére ragasztott fej trükk-lehetőségével.
Brecht huszonöt éves a néma-burleszk elkészítésekor. Gyilkos indulatok mozgatják drámai alakjait. Szenvedélyes összeütközéseikre csak a gyilkolás hoz megoldást. A tragikumot a meghalásban látja. Éret drámáiban az életben maradás tragikomikumát fedezteti föl nézőivel.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1359 átlag: 5.36 |
 |
|
