KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A hungarofilm és a televízió

Mit lehet eladni?

Koltai Ágnes

 

Játékfilmjeink sikere, nézettsége évről évre visszatérő témánk. A televíziós produkciók forgalmazásáról azonban keveset tudunk. Az importról minden néző közvetlenül képet kaphat, ezért Váradi Istvánnal, a Hungarofilm főosztályvezetőjével az exportról beszélgettünk, ezen belül is a tőkés piacról, mivel a szocialista országokkal többnyire műsort műsorért cserél, közvetlenül, a televízió.

Milyen a nemzetközi tévépiac, mekkora a kereslet a magyar tévéműsorok iránt?

– Nyugat-Európában általában, éppúgy, mint Magyarországon, állami televíziók vannak. Ez azt jelenti, hogy meghatározott összegből kell gazdálkodniuk. Ezt a pénzt mindenki elsősorban saját programok készítésére használja fel. A legtöbb országban, ha törvény nem is, de belső utasítás szabályozza a külföldi produkciók arányát. Angliában például 14 százalék (ebben benne van a többi angol nyelvű ország műsora is), de ez országonként eltérő. Az európai televíziókban, éppúgy, mint a mozikban, az amerikai filmek vezetnek a külföldi produkciók közt. A televíziózás – mint művészet és üzletág – Amerikából indult el. Az amerikai televíziók kereskedelmi tévék, reklámból tartják el magukat. Egyórás műsorblokkban az adás időpontjától függően 6–9 perc a reklám. Egy országos tévéhálózat műsorában, főműsoridőben több százezer dollárt is elér egy reklám ára. A hirdető hosszú időre (negyed-, félévre) bérli a hirdetési időt, és egyáltalán nem mindegy neki, hogy milyen műsorban megy le a reklámja. Az amerikai televízió ezért épül a sorozatokra.

1979-ben a magyar televízió hatalmas műsorterméséből huszonnégy műsort egy országnak, ötöt két országnak, egyet hét országnak sikerült eladni. 1980-ban is hasonlóak az arányok. Mi ennek a szerény eredménynek az oka?

– Hasonló méretű európai országok exportarányai nem különböznek a miénktől. A szűkös piac nekik is nehézséget okoz. A nyugat-európai televíziók elsősorban amerikai sorozatokat és játékfilmeket importálnak. Magyarországon kevés sorozat készül, s ezek sem mindig felelnek meg a nyugati televíziók igényeinek. Egyedi tévéjátékokat minden ország maga szeret csinálni, vagy leggyakrabban a BBC-től veszik meg. Hogy mennyire keveset vásárolnak, arra jellemző példa, hogy a nyugatnémet második csatornán, a ZDF-en 1981 március–májusában bemutatott huszonöt tévéjáték közül mindössze kettő volt külföldi. Egyébként mi sem vásárolunk sokat, a magyar televízió éves importjának mindössze nyolc százalékát teszik ki a tévéjátékok, de a játékfilm ennek többszöröse.

Hiány van viszont gyermekműsorokból, ezt az amerikaiak nem is tudják kielégíteni (nem éri meg gyártani, mert csak játékokat lehet hirdetni, minimális tehát a haszon). Itt lehet kereskedni. Jól értékesíthetők a magas színvonalú zenei műsorok is. Korábban sok országnak adtuk el például a Térzenét, A fából faragott királyfit, A csodálatos mandarint, a Pécsi Balett Vivaldi-műsorát. A rövid, szöveg nélküli, szórakoztató műsoroknak is van terük (Kutyabaj, Alfonzó-show ). Időnként sikereket érünk el riportfilmekkel, ilyen volt például Chrudinák Alajos Háború a Szaharában című filmje.

Úgy tudom, hogy a Koreáról készített dokumentumfilmet és az irakiráni háború kitörésekor forgatott riportot nem adták el, jóllehet mindkettő unikum a maga nemében: Koreába nyugati forgatócsoportok nem tudnak bejutni, Chrudinák pedig történelmi pillanatban volt a helyszínen...

– Először mi is azt hittük, hogy az irak–iráni háború kitörésekor egyedül Chrudinák forgatott a Közel-Keleten, de kiderült, hogy számos tévétársaság küldött ide forgatócsoportot. Ezért nem nagyon tudtuk eladni a filmet. A Koreáról szóló dokumentumfilmet rendszeresen felkínáljuk. Eddig a svájciak és a nyugatnémet televízió harmadik csatornája (a helyi adók hálózata) vette át.

A gyermekműsorok iránti nagy kereslet azt jelenti, hogy ez a Hungarofilm és a magyar televízió egyik biztos bevételi forrása?

– A magyar népmesesorozatot például mindenhova el tudjuk adni, de mivel ez lényegében a Pannónia Stúdió produkciója (és ugyanez a helyzet a többi rajzfilmsorozattal is), az exportbevétel nem a televízióé. Rajzfilmeket, ha nem is nagy mennyiségben, de viszonylag jól tudunk értékesíteni. Gyermek- és ifjúsági filmeket sok külföldi televízió keres, át is vennék őket, de ma nem nagyon készülnek olyan filmek, mint például a Keménykalap és krumpliorr vagy Az utolsó padban.

Ha ilyen nagy a kereslet, miért nem készít a televízió több gyermekműsort?...

– A magyar televízió műsorait elsősorban a magyar igények határozzák meg, és úgy látszik, nálunk ekkora az igény. (Szerintem a magyar gyerekeknek sem ártana, ha több jó filmet látnának.) Ha nem így volna, akkor már megkérdezték volna, hogy milyen és mennyi gyermekműsort, sorozatot készítsenek.

Mégsem készülnek ilyen filmek, lehet, hogy a televíziónak nem éri meg több gyermekműsort készíteni?

– Nem ismerem a belső viszonyokat. Lehet, hogy az irodalmi alap hiányzik, lehet, hogy anyagi okai vannak.

El lehet-e érni a szokásosnál magasabb árat olyan különleges műsorokért, mint amilyenek a Kambodzsáról és Koreáról szóló dokumentumfilmek?

– A televízióknak kialakult áraik vannak, nem nagyon tudunk alkudni.

A játékfilmhez viszonyítva milyen a televíziós műsorok piaca?

– Míg a játékfilmnek három forgalmazási csatornája van: a mozi, a televízió és az úgynevezett nem kereskedelmi hálózat (filmklubok), addig a televíziónak csak egy. Kizárólag televíziós sugárzás céljára készült műsorok csak televíziónak adhatók el. Említettem, hogy a nyugati televíziók elsősorban olyan műsorokat vesznek, amilyeneket maguk nem tudnak csinálni. Játékfilmjeink ilyen sajátos „termékként” jelentkeznek a külföldi televízióknál. A televíziós produkciók, főleg a tévéjátékok veszélyeztetik a helyi érdekeket.

Évente húsz játékfilm készül Magyarországon, a televíziós produkciók száma egyetlen stúdióban is ennek többszöröse. Ki választja ki ebből a műsoráradatból az eladandó műveket?

– A televízió film- és koprodukciós főosztályán belül működik az exportosztály, ők javasolják a külföldi forgalmazásra szánt filmeket.

Van-e a Hungarofilmnek beleszólása az exportosztály döntéseibe?

– Van, de mi általában elfogadjuk javaslataikat; persze előfordult már, hogy láttunk adásban érdekes műsorokat, és a televízióval egyeztetve forgalmaztuk őket. A televízió irdatlan műsortömegéből nagyon nehéz választani, nem is tudnánk vállalni, hogy mi döntsünk ebben. Nekünk sem könnyű megállapítani, hogy mit tudunk majd eladni.

Milyen munkamegosztás alakult ki a televízió és a Hungarofilm között?

– A Hungarofilm mint külkereskedelmi vállalat, többek között a televízió külkereskedelmi forgalmát bonyolítja...

És miért nem a televízió maga adja-veszi a műsorokat?

– Elsősorban, mert a külkereskedelem is egy szakma, másrészt azt hiszem, nem érné meg a televíziónak. Ki kellene alakítania egy üzletkötő és lebonyolító apparátust.

Nem tartom ezt elképzelhetetlennek, hisz gazdasági életünk más területein épp az a tendencia, hogy a nagy külkereskedelmi vállalatok elvesztik monopóliumaikat...

– A Hungarofilm nem nagy vállalat...

De ebben a szakmában egyedül vannak...

– Valóban, Magyarországon a Hungarofilm foglalkozik minden film exportjával. Ehhez a munkához nyelvtudással rendelkező, kulturált üzletkötőkre van szükség. Minket már több mint két évtizede ismernek a világban, kialakultak személyes kapcsolataink is. A gazdaság oldaláról szemlélve: tevékenységünknek elég nagy a rezsije (szállítási és postaköltség, utazások, vásári részvételek, propagandaanyagok), minél kisebb cég a forgalmazó, fajlagosan annál nagyobbak ezek a kiadások.

Készítenek-e mérleget arról, hogy az összkiadások hányad része esik a televíziós produkciók kereskedelmére?

– Jelenleg nem készülnek ilyen mérlegek. Nem is lehetne teljesen pontosan elválasztani egymástól az egyes területek, a játékfilm, a televíziós műsorok és a rövidfilmek rezsijét.

– Minden televíziós eladás egyedi eset. Azt tudjuk, hogy az évi húsz játékfilmet tőkés vagy szocialista országnak el fogjuk adni. Ezért a jogokról és minden egyéb anyagról előre gondoskodnak a gyártók. Mivel nem lehet tudni, hogy a televízió hatalmas műsortömegéből mit lehet eladni, sokszor utólag kell megszerezni bizonyos jogokat. Zenei műsoroknál például nem mindig szerzi meg a televízió a külföldi forgalmazás jogát (ez ugyanis anyagi kockázattal jár, ha nem adják el a műsort, feleslegesen verték magukat költségekbe). Ezért sokkal bonyolultabb a televíziós műsorok kereskedelme, mint a játékfilmeké.

Bevételük hány százaléka származik televíziós produkciókból?

– Ez évente változik. Tőkés viszonylatban általában tizenöt százalék, szocialista országokkal többnyire műsort műsorért cserél a televízió.

Úgy tudom, a tévéművészek elégedetlenek a Hungarofilmmel. Azt mondják, a televízió nem szívügye a vállalatnak...

– Nekünk elsőrendű érdekünk, hogy minél több üzletet kössünk. Aki a Hungarofilmnél dolgozik, nincs túlfizetve, azért van itt, mert szereti ezt a szakmát.

A televíziós produkciók piaca szűkebb, mint a játékfilmeké, csak nagyon kiemelkedő tévéjátékok tudnak bekerülni külföldi televíziókba. Számos ország vette meg annak idején a Pillangó, a Téli sport, a Hatholdas rózsakert című filmeket. Ugyanakkor, véleményem szerint, játékfilmjeink nagyobb nemzetközi kitekintéssel készülnek. A magyar televízió viszont elsősorban hazai fogyasztásra, a hazai műsorszerkezet igényeinek megfelelően készít műsorokat. Az utóbbi időben azok a műsorok, amiket mi, itt a Hungarofilmnél jól eladhatónak tartottunk, sok esetben koprodukcióban készültek és a nyugati fél kapta meg a külföldi forgalmazás jogát. A Bartók-évforduló jó példa erre.

A televízió egyes műsorait joggal lehet kritizálni, de minden bizonnyal a Hungarofilmen is múlhat egy-egy üzlet sikere. Szavaiból viszont az derül ki, hogy Ön a magyar televíziós produkciók művészi színvonalában és az európai televíziók eltérő műsorszerkezetében látja a forgalmazási nehézséget...

– Szó sincs róla. A magyar televízió műsorainak művészi színvonala bármely más televízióéval állja a versenyt. A piaci adottságok határolják be az értékesítési lehetőségeket. Art-mozik ugyanis vannak (és a magyar filmeket főleg itt vetítik), de Art-televíziók nincsenek. Televíziós produkcióban túlkínálat van, mindenki el szeretné adni a műsorait.

Úgy érzi, a piac lehetőségeit maximálisan kihasználják?

Igen.

Általában tévétársaság, vagy kereskedelmi cég az üzleti partnerük?

– A leggyakoribb, hogy közvetlenül a tévétársasággal állunk üzleti kapcsolatban, de a kereskedelmi cég sem ritka. Svédországban, ahol egy központi televízió van, a televízióval, de Amerikában, ahol sok televízió van, forgalmazón keresztül tartjuk a kapcsolatot. Az NSZK-ban képviselőnk van.

Ezek szerint mégsem lehetetlen, hogy egy televízió kereskedelemmel is foglalkozzék...

– A televízió – mindenütt a világon – elsősorban műsorkészítő és sugárzó intézmény, arra van berendezkedve, hogy adott körülmények között a műsoridő ki legyen töltve.

Milyen elv alapján és hogyan részesülnek a televíziós kereskedelem hasznából?

– A Hungarofilm és a televízió együttműködését szerződés szabályozza. Ennek értelmében a nettó bevétel egyharmada illet meg minket, kétharmada a televízióé. A Hungarofilm nemcsak munkát, de jelentős költséget is fektet a televíziós produkciók kereskedelmébe. Ha egy évet veszteséggel zárnánk, a társasági szerződés szerint ezt teljes egészében mi viselnénk. Erre eddig nem volt példa és feltehetőleg nem is lesz. Évente számolunk el egymással.

A szocialista országok közti műsorcserét, a híranyagokat, a sportközvetítéseket, az Euro- és Intervíziós adásokat ki bonyolítja?

– A televízió nemzetközi és sportosztálya.

A MAFILM és a televízió koprodukciójában készült filmeket játékfilmként vagy televíziós produkcióként értékesítik, és hogyan számolnak el velük?

– Játékfilmként értékesítjük, de természetesen a televízió is részesedik a bevételből.

Mely országok vásárolnak rendszeresen magyar televíziós műsorokat?

– Finnország, Svédország, NSZK, Spanyolország.

Ismerik-e játékfilmjeinkhez hasonlóan televíziós műsoraink nézettségi adatait?

– A külföldi televíziók ritkán publikálják a műsorok nézettségi adatait. De a sajtóban megjelent kritikákat gyűjtjük, és megküldjük a televíziónak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 59-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7255