KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Forgatókönyv

Forgatókönyvítói pályázat után

Volt egyszer egy újsághirdetés...

Iván Gábor

 

A Népszabadság, a Népszava és a Magyar Nemzet 1978. november 26-i számában az alábbi felhívás jelent meg az Apróhirdetés rovatban:

„A Mafilm esti tanfolyamot indít a filmírói munka (forgatókönyvírás) megismertetésére és szakmai gyakorlat elsajátítására. A jelentkezés feltétele öt gépelt oldalnyi ötlet, filmtéma, filmvázlat és önéletrajz beküldése 1979. január 15-ig a Mafilm személyzeti osztályára, Budapest, Lumumba utca 174. 1145.”

– Nem örültem a forgatókönyvírói tanfolyam ilyenforma meghirdetésének – mondja Nemeskürty István, a tanfolyam vezetője. – A „kalandorok kíméljenek” és a „magas jutalom ellenében” típusú hirdetések társaságában keresni a jelentkezőket nem a szájam íze szerint való volt, de engedtem a filmgyári illetékesek demokratikus érzelmű többségének, és így kapott országos nyilvánosságot a felhívás. Cserébe mi meg kaptunk néhány rosszmájú viccet, szurkálódós glosszát, ugyancsak országos nyilvánosság előtt. De ez a legkevesebb. Amiért nem helyeseltem ezt a megoldást: hogy nem kallódó tehetségeket akartunk fellelni, hanem olyan írástudókat kerestünk, akiknek van affinitásuk a filmhez, s ez a vonzalmuk feltehetően biztos alapon nyugszik. Kár felajzani sok tucat embert, s azután ajtót mutatni nekik. Előző tanfolyamainkhoz – ez a mostani, az 1979–81 közötti már a harmadik – (tehát: 1966–67-ben és 1976–78-ban) kiadókon, szerkesztőségeken, egyetemeken és házon belül kerestünk hallgatókat. Remélem, végül is ez a tanfolyam sem lesz eredménytelenebb, mint a többi, márpedig ha átfutunk a korábban végzettek névsorán, csaknem mindenkinek van valamilyen formában köze a filmhez. De évi húsz magyar film nem tud eltartani főhivatású forgatókönyvírókat.

 

 

Mi riaszt egy írót?

 

A tanfolyam léte és Nemeskürty István (ő vezette mindhárom kurzust) utolsó megállapítása közt némi ellentmondás fedezhető föl.

Készíthetünk egy rövid számvetést az 1973–77 között készült magyar filmek filmográfiájának felhasználásával. Mintegy négy és fél év alatt 90 játékfilm készült a Mafilmnél. Tizenhét, elsősorban íróként számontartott forgatókönyvíró jegyezte a filmeket. Hernádi Gyula négyet, a többiek, tizenhatan pedig összesen húsz filmben működtek közre. Az elsősorban forgatókönyvíróként számontartottak közül Kardos István a legfoglalkoztatottabb. Ő hat film forgatókönyvét írta, egyedül vagy társszerzőként. Szerzői film (a forgatókönyvhöz a rendező társszerző segítségét sem vette igénybe) a 90-ből 32 volt.

Az utóbbi évek gyakorlata is a fentiekhez hasonló, vagyis igaz, hogy a magyar filmgyártás nem tud eltartani főhivatású forgatókönyvírókat. Bár talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy nem tart el, holott tudna és szüksége is volna rá??!

– Az írók nem szívesen vállalkoznak a forgatókönyvírásra – mondja Vámos Miklós író, dramaturg, a tanfolyam egyik tanára. – Tartózkodásuk teljesen indokolt. Az író abból él, hogy ír. Ennek leszögezése azért szükséges, mert például a forgatókönyvek díjazása úgy szabályozott, mintha ez szégyellni való lenne. Az író megírja a szinopszist, ezt elfogadják, kifizetik. Ezután megrendelik az irodalmi forgatókönyvet, és előleget adnak rá. Elkészül az is, elfogadják, de szerzői jogdíj csak akkor jár érte, ha a film elkészül. Ez esetben jó üzlet az írónak, de csak minden 5–7-ik forgatókönyvből készül film. Pedig az író a maga dolgát maradéktalanul elvégezte, hisz elfogadták a munkáját. Tőle teljesen független, hogy jogdíjért, vagy annak csupán a tizedéért dolgozik. Ha végül megkapja a munkadíját, nyugodtan tekintheti ajándéknak, hisz számtalan tényező befolyásolja a forgatást, de a könyv minősége alig. A kockázat tehát teljességgel az íróé, s ezt miért vállalná, ha a működésre van egyéb lehetősége. Nem is szólva arról, hogy nagyobb írói rangot ad egyetlen vékonyka verseskötet, mint akár harminc forgatókönyv. Mindez már jogosan riaszt egy írót.

Ezért hát a tanfolyam.

– Mondjuk. Általában a rendezők is tudják, többnyire elismerni is hajlandók, hogy égető szükségük volna olyan társakra, akiktől üzembiztos forgatókönyv várható el. Miután kevés a film és aránylag sok a rendező, ha valakire sor kerül, az a filmet élete nagy, szinte utolsó lehetőségeként érzékeli. Pályafutása főművét, valami legbelülről és legmélyebbről fakadót akar csinálni. Adott esetben ez nem egyszerűen igényesség, ez már görcs. Ezt a rendezőt nehéz összehozni egy idegen forgatókönyvvel. Kétségtelen, mára a film a rendező művészete lett, és a forgatókönyvírónak ebben az iparművészetben, ami a filmgyártás, segédmunkási szerep jut, de egy magyar forgatókönyvírónak azon kívül, hogy képes művészi alázattal alkotni, még beszélgetőtársnak és gondolatolvasónak is kell lenni. Az írónak tisztában kell lennie a rendező stílusával, színészválasztási szokásaival, szerkesztési módjával, látványtechnikájával, mindazzal, ami már a téma nélkül is meghatározza az elvárt forgatókönyv jellegét. Ez szinte baráti viszonyt feltételez.

A tanfolyam elsődleges célja tehát a filmgyári alapismeretek átadása mellett filmgyári ismeretségek kötése is volt. Ez utóbbi tekintetében sajnos nem bizonyult a legsikeresebbnek. Eleinte heti háromszori, majd kétszeri együttlétek alkalmával meg tudtuk beszélni néhány jelentős film forgatókönyvét, általában a forgatókönyvi alapelemeket, a filmdialógus technikáját, beszéltünk a gyártásról is, végül mindenki megírta a maga filmnovelláját. Közösen beszéltünk meg minden novellát és a beszélgetésekre meghívtam egy-egy rendezőt (persze kit?!, akivel személyes kapcsolatom van), akiről úgy véltem, az író világa felkelti majd az érdeklődését. Sajnos nemigen „haraptak” egymásra, így azután nem tudom, lesz-e a hallgatók közül forgatókönyvíró, de ha lesz, nem elsősorban azért, mert végigjárta a két évet.

 

 

321 pályázat

 

Az 1978-as újsághirdetésre 321 pályázat érkezett. A beküldött rövid filmnovellák, filmötletek alapján kiválasztott százegynéhány jelentkező vett részt személyes beszélgetésen, és végül 1979 májusában negyvenhatan kezdték meg az előkészítő szakaszt. 1979 szeptemberében harmincegyen folytatták, majd további „rostálás” után a tanfolyamot (mely semmiféle képesítést – hazai viszonyok közt biztosítékul szolgáló tanúsítványt a sikeres tanulmányokról – nem adott) huszonhatan fejezték be 1981 márciusában. Ezek után mindenki beadhatott egy – a menet közben írt novellájából továbbfejlesztett – forgatókönyvet (az utcáról, ismeretlenül jelentkezők könyveivel az előzőekben kifejtett okokból nemigen tud mit kezdeni a filmgyár). Könyvüket május elejéig tizenhatan írták meg. A tervek szerint ezek némelyikét megveszi a Mafilm, és a végzettek egyikét-másikát alkalmazza is egy eddig nem létező státuszban, forgatókönyvíró-gyakornokként.

Vámos Miklós véleménye szerint az egyik legígéretesebb hallgató Szendi Gábor volt. Néhány éve végzett az ELTE-n, mint programozó matematikus, majd az Egyetemi Színpad propagandistája volt. Pillanatnyilag két rendezővel áll kapcsolatban.

Ezek a kapcsolatok a tanfolyamnak köszönhetők?

– Nem, illetve csak közvetve. A meghívott rendezőknek, még ha nem vették is félvállról a dolgokat, láthatóan nem volt kedvük kezdőkre tenni a „tétjeiket”. Olyan novella pedig nem volt a kínálatban, ami nyilvánvalóan eltalálta volna legtitkosabb vágyaikat. De a legfontosabb, amit itt megtanultam, hogy írói alkalmazkodás nélkül nem készülhet esélyes forgatókönyv. Alkalmazkodni pedig nem lehet a rendezővel való előzetes ismeretség, konzultáció nélkül.

Neked, mint írónak, hogy ízlik az alkalmazkodás?

– Természetesen vannak saját elképzeléseim, eszményeim, de miután ez egy ilyen szakma, az alkalmazkodás nem megalkuvást jelent. Az ember igyekszik megmenteni saját értékeit, és valamilyen egészséges egyensúlyra törekszik a rendezővel. A forgatókönyvírás, ha alkalmazott művészet is, társalkotás kell legyen. Szeretnék például találkozni olyan rendezővel, aki nem egy, de két-három forgatókönyvíróval is tud együttműködni. Kétséges, hogy szorulhat-e egyetlen író-emberbe annyi ötlet, amennyit egy igazán jó film igényel. Az ötleten persze nem geget értek, inkább invenciót.

Milyen esélyt adsz magadnak a pályára kerüléshez és a megmaradáshoz?

– Ezt nem tudom kiszámítani.

 

 

Esély

 

– Először is szeretném leszögezni, hogy a tanfolyammal már akkor is hasznos munkát végeztünk, ha nem forgatókönyvírókat, hanem kritikusokat (a korábban végzettek közt több is van) és filmhez értő szakembereket neveltünk – mondja Nemeskürty István. – De a forgatókönyvírás... Az 50-es évekig a rendezőt mesterembernek tekintették, aki arra való, hogy lefényképeztesse a forgatókönyvet. Akkor minden erőnkkel arra törekedtünk, hogy elismertessük a rendező művészi rangját. Ez olyannyira sikerült, hogy az ellenkező végletbe estünk. Ma az írónak nincs művészi rangja a filmnél. Mármint nálunk, mert a világ nagy részén van. A filmtörténet többszázezer filmjének írói általában íróként is jegyzettek, írók, akik az irodalmi lexikonokban díjnyertes könyvekkel szerepelnek, mint például Cesare Zavattini vagy Tullio Pinelli kerülnek a filmművészet halhatatlanjai közé. Itthon viszont az a tarthatatlan állapot alakult ki, hogy egy rendezőt még megkínálni sem lehet egy jó forgatókönyvvel, így azután nem csoda, ha a rendezők és az írók kapcsolata minden, csak éppen nem tökéletes. Hogy a tanfolyam tehetséges hallgatói írnak-e forgatókönyvet, arra nincs biztosíték, nem is ígértük, de kívánatos, hogy erre nőjön az esélyük. Nekik is és más írni tudóknak. További tanfolyamot mindenesetre még nem tervezünk.

 

 

Epilógus

 

Boldog végről volna jó beszámolni. Erre a végkifejletre a fenti beszélgetések óra eltelt idő nem elégséges. Ma még nem lehet tudni, hogy munkára lehetőséget kereső forgatókönyvírók és életük „nagy esélyét” üldöző rendezők egymásra találnak-e. Ami bizonyos: a tanfolyamot elvégzett hallgatók közül a Mafilm hatot (többek között a megszólaltatott Szendi Gábort) alkalmazott forgatókönyvíró-gyakornokként, egy hetedik hallgatót pedig hasonló státuszban a televízió foglalkoztat. Egyiküknek-másikuknak már konkrét megbízásokra szóló szerződés is a kezében van, szerződtek dialógus írására és filmnovella írására. Mint gyakornokok, forgatásokra járnak – vagyis tovább keresik az esélyt a személyes kapcsolatok megteremtésére – és megbízásból irodalmi sajtófigyelést végeznek –; tehát keresik a filmre kívánkozó témákat, ötleteket abban a hitben, hogy ezek egyszer majd valóban vászonra is kerülhetnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7243