KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hóhányók és hóvirágok

Ardai Zoltán

Osztálykirándulás a téma – prágai gimnazisták „a Tátra síparadicsomában”. Csupán ennyit mondani Karel Smyczek újabb ifjúsági tárgyú filmjéről antireklám volna, gondolom. Az iskolásvilág idegborzolóan hamis filmi megközelítése mindig is dominált (az irodalomban talán kevésbé rossz a helyzet). Valószínűleg kevesen kockáztatják meg könnyű szívvel, hogy kitegyék magukat az imitált kamasz-kedélyességekkel ellenpontozott, bármily megértő didaxis nyújtotta nézői örömöknek. Smyczek műve azonban – mint ahogyan az ezt megelőző Tengerszem már sejtette – nemcsakhogy „elkerüli a buktatókat”, hanem eleve abban az irányban halad, amerre már nem átlagfilmek a versenytársai. Ez akkor is nyilvánvaló, ha a Hóhányók sem zseniális, egyes eszközeiben túlságosan is mindennapos film. Nagy eredménye viszont, hogy megjelenik benne a szörnyű, a lehetetlen kamasz (és kamaszlány), nem mint egyetlen (néhány) csúf példa, hanem mint maga a kamasz, mint egy életkor természetes realitása.

A jelenlevő felnőttek másképpen, ám szintén lehetetlenek. Ki rokonszenvesebben, ki ostobábban, akár a megregulázandó fiúk-lányok, akik bőven okoznak fájdalmat egymásnak, hol gonoszul, hol ártatlanul, hol jópofán, hol jópofáskodva. Smyczek nem játssza ki egyik korosztályt sem a másikkal szemben, nem tünteti ki egyiket sem azért, hogy a másik kritikájára koncentrálhasson. Milyen – és milyen lehet – az ember?, ezt kérdezi titokban (és nem törekszik mindenáron maga dűlőre vinni a kérdést).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/04 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6150