Láttuk mégMontenegroSneé Péter
„Ha valaki egyszer megízlelte a szabadságot, élhet-e boldogan egy arany kalitkában?” – a kérdést a rendező, Dusan Makavejev maga teszi fel 1981-ben készített filmje kapcsán. „Bárhogyan is van azonban, ez a világ nem érdemli meg, hogy komolyan vegyük” – teszi hozzá sietve, s e művéből csakugyan hiányzik az a sistergő indulat, ami a Jugoszláviából Svédországba távozott művész megelőző, 1974-es, francia–kanadai koprodukcióban forgatott filmjét, a Sweet Movie-t annyira áthatotta. Oldottabb, derűsebb, felszínén csillogó az aranypor.
Ideális, bársonnyal párnázott kalitkában múlatja napjait hősnője, Marylin Jordan, egy dúsgazdag svéd golyóscsapágy-gyáros még virágzó hitvese. Társadalmi elismerés, elegáns otthon, két szép gyermek és az anyagi javak bősége övezi, Európa egyik legdemokratikusabb államában él, békésen és nyugalomban. De éppen a fantáziátlan semmittevés, a pállott eseménytelenség szorítja le tekintetét ölére, ahonnét a kielégületlenség állandó jelzéseit kapja. Természetes ösztönei, vágyai egy másik, barbárnak és ezért kevesebb gáttal, tilalomfával felszerelkezettnek látszó világba vonják, ahol eszményi, mert teljes, vad, állati odaadást kívánó kapcsolat ígérkezik.
Vonzalmának engedve elhagyja családját, kilép szorító burkából: ittléte formálta jelleméből, feladja kényelmetlen szokásait, hogy végre egyszer romlatlan természeti lényként élje meg napjait.
Am csalódik a barbárokban. Álságos figurák ők, életmódjukat a kényszer szülte, nem maguk választották, mert ha tehetnék, bizony azokat követnék, akik elől az asszony menekül. Amit nyújtanak, az hazug izgalom, idegenforgalmi folklór. A nagy kilépés rövid kiruccanássá kurtul, mégsem marad nyom nélkül. Marylin rájön: amit keresett, azt magának és elsősorban önmagában kell megteremtenie.
A bohókás, pikáns, abszurditásokkal kacérkodó kaland során a létezést fedezi fel, a hatalmi rendszerek, politikai struktúrák, társadalmi berendezkedések nyomasztó uralma alól csak fel-felbukkanó ősforrást: az életet. Ami ebben a furcsa, centrumra és perifériára szétszakadt világban illegalitásba kényszerült. Előbbi kifejlett, erős, civil társadalma az illem és az etikett nevében fojtogatja, s rendeli a diszkréten kezelendők közé, utóbbinak suttyomban létrekívánkozott „második” társadalma irgalmatlan, mohó éhséggel ront rá.
Makavejev egyénben bízó anarchista optimizmusa, antietatizmusa már régóta támaszra lelt Wilhelm Reich (1897–1957) tudományos paradigma-rendszerekben nehezen elhelyezhető, de forradalmi felismerésekkel teli gondolatvilágában. A rendező még Jugoszláviában, 1971-ben forgatott filmjének (W.R. Az organizmus titka) címében is utal a pszichoanalízisből kiinduló és igencsak egyéni pályát befutó elméletalkotóra, aki sok egyéb mellett először hívta föl a figyelmet a szexualitásra a világhoz való viszony alapvonásaként, meghatározó attitűdjeként. Társadalom és jellem között szoros összefüggést feltételezve elsőként hirdette meg a 68-as diákmozgalomban oly népszerűvé lett szexuális felszabadulást, mivel úgy remélte, az ölelkezés szabadsága természetes úton vezeti le a felgyülemlett energiákat, s így azok nem torzítják el az egyéniséget, s ezen keresztül a társadalmat.
A több szabadság, a polgári szabadság és egyáltalán: a szabadság Makavejev valamennyi művének magva, központi eleme. Már első, 1966-os nagyjátékfilmjében, Az ember nem madárban éppúgy, mint az azt követő Szerelmi ügy, avagy egy telefonoskisasszony tragédiájában, vagy a Védtelen ártatlanságban. Itt, a Montenegróban – hasonlóan a Sweet Movie-hoz – az érzékiségben tárul föl s ezen át válik szerkezetformáló, alakító erővé.
A világ sajátos birtokbavételének folyamata az „udvarlással” kezdődik, s az ajánlatokon, előjátékon át a birtokbavételt követő utójátékig, új horizontot nyitó epilógusig tart, („a gyümölcs mérgezett volt” – közli a hősnő családjával). Az egyénnek és nemének története egymásba olvad, átszíneződik, bibliai utalásokkal telik (a Genezis sok-sok elemét fölvonultatva), és alapvető gondolkodástörténeti formává tágul: mintegy két, szembenálló princípium vetélkedéseként – látszólag két kultúra harcában jelenik meg.
Az érzékiség azonban nem csupán formáló erő, maga is anyaga, tárgya a megformálásnak, bemutatásnak. A látványt és a hallottakat létrejöttük minden fázisában befolyásolják, formálják, alakítják a sejtetéstől a nyílt bemutatásig. Makavejev fölényes biztonsággal játszik él egy-egy stílussal, alkotó formával, szemlátomást gyönyörűséget lelve Fellini vagy a korai Antonioni szelíd megfricskázásában.
E sokféle jelentésréteget hallatlan szerkeszteni tudásával ötvözi egybe, ami talán legnagyobb alkotói erénye. Miközben pergő ritmusú, zenével harmonizáló, pillanatig sem unalmas valódi mozit csinál, ahol a hatáskeltő elemek, effektusok pontosan a kellő pillanatban és a megfelelő erővel lépnek működésbe, nem feledkezik meg az európai „művészfilmes” hagyományról sem: alkotásában feltárul a világ, nem záródik el a kikapcsolódás szórakoztató formáival.
Nála e két eltérő tradíció termékenyen egyesül. Kedvünkre nevethetünk remek kedéllyel megalkotott, gyorsan váltakozó vígjátéki helyzetein, nagyszerű képi leleményein, melyekkel hosszú és elmondva igen unalmas gondolatsorokat tömörít egyetlen villanásba. Élvezhetjük ragyogó asszociációs vágásait, amelyek a feszes ritmuson kívül gyors kapcsolásokat teremtenek a látszólag különböző létszférák között. S nem a didaxis kényszere visz rá arra, hogy el-, s továbbgondoljuk, amit láttunk, hallottunk, hanem a nyomukban bennünk felébredő benső szükség.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1221 átlag: 5.5 |
 |
|
