Láttuk mégKizökkent világKoltai Ágnes
Már a film címe magyarázatra szorul: a „Koyaanisqatsi” hopi indián kifejezés, többek között egyensúlyát vesztett, kizökkent, változtatásra váró világot jelent – tudatja a nézővel a filmet záró felirat. Nem csupán a kifejezést, hanem a hopi indiánok eredetmítoszát is kölcsönvette filmjéhez az amerikai Godfrey Reggio.
Godfrey Reggio, az egykori szerzetes, távol a hivatalos filmgyártástól, majdhogynem „kisipari” módon, meglehetősen furcsa filmet készített. Hét évig dédelgette tervét, megnyerte a Santa Fé-i Pedagógiai Intézet támogatását, három esztendeig forgatta-vágta a Kizökkent világot, majd ugyanolyan nehezen talált forgalmazót, mint gyártót. Végül Francis Coppola adta nevét és pénzét a vállalkozáshoz. Valami bizarr, sosem látott filmet várunk ennyi kaland után, s kétségtelen, a Kizökkent világ meg is hökkenti a nézőt – elsősorban sajnos a közhelyeivel. Különös ellentmondás, hogy egy kísérleti filmben, egy zenére komponált vizuális költeményben éppen a látvány a legkonvencionálisabb.
A Kizökkent világ érdekes kísérlet a kép és a zene nyelvén születő filmre, a beszéd és a hagyományos dramaturgia elvetésére. Egyetlen szó sem hangzik el, csak Philip Glassnak, az amerikai minimal art egyik kiemelkedő egyéniségének zenéjét halljuk, s a zene ütemére vágott képeken a modern amerikai civilizáció gépies, lélektelen világát látjuk. A nyüzsgő New York tülekedő, állandóan rohanó lakosaival, a pók lábaihoz hasonlóan elterülő autópályáival, égre törő üvegpalotáival, leírhatatlan mocskával és szennyével árasztja magából egy istentelen, hitetlen világ ridegségét. Pazarló és pusztító a modern civilizáció, gazdagsága féktelen rombolásra kényszeríti – sugallják Reggio képei. Ezzel a nagyzoló, csupán a pusztításban tökéletes világgal szemben áll az indián kultúra, amely romjaiban is szimbólumokban, gazdag, elmélkedő civilizációt sejtet. De ebből csak a misztikát mutatja meg a film, a Grand Canyon szikláit, a gyerekek ákombákomjaira emlékeztető barlangrajzokat, a kiegyensúlyozott, méltóságteljes természetet. A történelem mindig csak visszafelé szép, s e furcsa viszony teszi, hogy az indián kultúra a mai civilizáció fölé nőhet. Godfrey Reggio az etika fegyverét szegezi a világra, a keresztényi erkölcsöt, a szeretetet és rációt kéri számon a XX. századtól. Az indián-párhuzam kicsit sántít ugyan, de morális szembeszegülése – még ha különös formába öntötte is – érthető.
Ahogy a felnőtt visszavágyik a gyermekkorába, úgy menekül az emberiség a múltjába. Csak egyre távolabb a zajos jelentől.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1359 átlag: 5.62 |
 |
|
