KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kék bársony

Szemadám György

 

David Lynch (Az elefántember és a Dűne rendezője) szemmel láthatóan tudja, hogy a „magányos hős” mítoszt pikáns mártással kell leöntenie ahhoz, hogy a túlédesített szerelmi történetekkel, az akciófilmek vadabb ízeivel és a méregerős thrillerekkel torkig lakatott moziközönség jóétvággyal fogyassza. A Kék bársony ízesítése leginkább a csípős-savanyú-édes kínai mártásra emlékeztet. Lynch az édes ízt az amerikai kisváros idilljéből, békés családi életképekből, egy szőke diáklány romlatlan szerelméből, a film elején és happy enddel lezárt végén (mintegy képkeretként megjelenő) kék ég – fehér kerítés – piros rózsák – sárga tulipánok képeiből keveri ki. Érzékeinket kellemesen irritáló savanyú ízekkel elsősorban a sötéthajú, vérvörös ajkú, megzsarolt és meggyötört bárénekesnő némi szexuális perverzitással fűszerezett története szolgál. Ahogy a kínai mártást a gondosan adagolt chilipaprika vadítja meg, úgy ez a film is attól válik izgalmasan érdekessé, ahogyan készítői a film noir, sőt a thriller elemeit belekeverték. Emlékezetesek a szürrealisztikusan rejtélyes éjszakai jelenetek, a váratlanul megjelenő, nyüzsgő rovarok, vagy az alvilág dermesztő hominidáinak gesztusai. Mindenekelőtt azonban a fantasztikus Dennis Hopper játékát kell kiemelni, aki úgy lelkesíti át Frank-nek, az aberrált, narkomán bűnözőnek a szerepét, ahogyan arra csak Jack Nicholson volt képes a Batman Jokere-ként. Végezetül még csak annyit: ha egyszer ollóval levágott emberi fület találnék valahol, semmiképpen sem nyomozok majd a tulajdonosa után. Ajánlom: Önök se tegyék!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4348