KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az amerikai birodalom hanyatlása

Báron György

 

A nagy birodalmak hanyatlását – legyen szó akár a római impériumról, akár a XVIII. századvégi francia királyság rokokó túlfinomultságáról, akár az orosz arisztokrácia végnapjairól – mindig túlcsorduló, dekadens szépség hatja át. Az alkony túlérett színei ezek, melyek csak ritkán ragyogják be a történelem véres lapjait (s amelyekre az új rendek szürke puritanizmusa következik). Ezeket a hanyatló időszakokat a szabályok és értékek fellazulása, az erotikus túlfinomultság, a szabadosság és a féktelenség jellemzik.

Denys Arcand kanadai rendező szerint az „amerikai birodalom” – a nyugati civilizáció – most ebben az aláhulló periódusban van, s e tézisét olyan meggyőzően adja elő, hogy hajlandók vagyunk elhinni neki. Arcand ugyanis nem filozofál, csak leszögezi a kiinduló tételt, mely szerinte korszakokban az emberek érdeklődése nem a jövő, nem a kollektivitás, hanem az egyéni boldogság felé fordul –, majd következik a bizonyítás. A birodalomból egy házat és egy kondicionálótermet vehetünk szemügyre. Az előbbiben négy középkorú úr – egyetemi oktatók – gondos, már-már élveteg pepecseléssel vacsorát készít. Négy hölgy, kik meghívottak a fenséges haltortára, ezenközben egy luxus kondicionáló-teremben tartja karban a testét. Beszélgetnek itt is, ott is, ugyanarról és ugyanúgy. Arról. A szeretkezésről, melyet jobbára az ismert négybetűs szóval jelölnek, nyíltan, ki kivel – kikkel –, honnan, merről, mekkora és hogyan. Többel jobb vagy eggyel, négerrel vagy olasszal, esetleg azonos neműekkel. Teszik mindezt oly természetesen és kulturáltan, hogy dialógusaikhoz az obszcenitásnak a gyanúja sem férkőzhet. Alighanem ez a legmegnyerőbb Arcand filmjében: a modor kifinomultsága, kecsessége és a szöveg vaskossága közötti ellentét. Igen, ez valami utolérhetetlen bájt kölcsönöz a filmnek, mely – az erős cím sugalmazása alapján valóban a hanyatlást idézi föl. A rendező csaknem egy órán keresztül tudja tartani ezt a stílust, ezt a megejtő és izgató semmitmondást, majd átvált szokványos féltékenységi melodrámába, és a birodalom végóráinak e fura krónikáját egy házasság hanyatlásának szemrevételezésére szűkíti. Kerek és lezárt így a sztori, csak épp a címbéli „hanyatlás” illan el az eresztékeken. Pedig mi, kik itt élünk a birodalom limesein túl, hol sistergő aláhullás helyett brutális csődöknek vagyunk kitéve, ámulattal és irigységgel bámulnánk még egy ideig ezt a pompát: a tó szépségét, a ház kényelmét, a konditerem, az uszoda, a szauna luxusát, az egzotikus Martinique-i és itáliai szexutak felidézését, a végső boldogtalanságot, mely akkor is eljő, amikor már megadatott semmi mással nem törődni, csak a boldogsággal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4287