KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Az Amerika-kép

Magyar anziksz

Gelencsér Gábor

 

Amerika-mítosz. Az új világ mitológiájának énekesei lant helyett kamerát tartanak kezükben. A kommunikációs robbanás következtében az ország gigászi referenciacsoporttá torzult a világ – s önmaga számára. Amerika nincs, csak Amerika-kép. Azok a nem-amerikai filmesek, akik ezt nem vették tudomásul – Stroheimtől Antonionin át Wim Wendersig – megtörten vagy saját művészi világuk hitében megerősödve hagyták maguk mögött Amerika Olümposzát, Hollywoodot.

Az Amerika-mítoszt a mozi teremtette meg – a mozit az amerikai mítosz táplálja. A mozi Amerikában lett azzá, ami, s a filmművészet az amerikai mozi ellenében kénytelen újra és újra létjogosultságát bizonyítandó, remekművekkel vagy iskolákkal előállítani – hogy azután ezeket bekebelezze Amerika, és a világ maradék filmkészítői hősies daccal hirdessenek újabb hadjáratot a nagymogul ellen... „A gép forog”.

Amerikában nem lehet filmet készíteni az amerikai valóságról. Az amerikai valóságról Európában (és New Yorkban!) lehet filmet csinálni. Amerikában a film csak az Amerika-mítoszt szőheti tovább: európai film Amerika-képe csak e mítoszról szólhat – és/vagy – önmagáról. Amerika Európából: mozivászon vagy filmtükör.

 

 

A konvencionális Amerika-kép meghaladása

 

Mint minden mítosz, Amerika mítosza is zárt szerkezetű, kötött formájú rendszer. A néhány vonással vázolható alapstruktúrára változatos, gazdag tartalom épül; a színes külcsín mögött jól láthatók a mindenkori mítosz elemei. Amerika sohasem volt egzotikus ország. Törvényei megismerhetők, terei nyíltak, játékszabályai világosak. Mítoszának legfőbb jellemzője a szabadság, s e szabadság pontosan körülkerített parcellán virágzik.

Amerika a külső szemlélő számára konvenciókat kínál: olyan zárt világ elemeit, amely belül roppant mód szabad. Aki Amerikához fordul, kötöttségekkel találja szemben magát; aki belép Amerikába, saját helyét tetszőlegesen határozhatja meg a valós és a valóságosnál is létezőbb, mitikus limesen belül.

Az Amerika-kép vonzó vonatkoztatási rendszer a művészet számára. A kép konvencionális, ezért elégséges jelzésszerű felidézése; sémái jól kezelhetők, könnyen kiragadhatók eredeti összefüggéseikből. Amerika képe sokdimenziós, s mint ilyen, mindent elvisel. Magasztosítást és íróniát, tragikus pátoszt és gúnyos fintort egyaránt. Ami érinthetetlen, ami állandó, ami összetart – vagyis a keret: Amerika mítosza. A kép csak e kerettel együtt mozdítható, akár reflektálatlan importáruként kerül az idegen mozivászonra, akár filmtükör módján szembesíti a vendéglátót önmagával.

A konvencionális Amerika-kép megváltoztatása a mítoszt zúzná szét, éppen azt, ami ebben a képben fontos. Meghaladására más út kínálkozik: az Amerikára tekintő alkotás helyzetének kijelölése a mítoszhoz képest. Egy viszony megfogalmazása.

 

 

A magyar film és Amerika

 

A magyar filmek egy része a konvenciókat jelzésszerűen felidézi, Amerika képét pusztán rávetíti a vászonra. A két világháború közötti mozilektür Amerikája bizarr, távoli földrész, az álmodozások tárgya, happy endek deus ex machinája. Hasonló szemléletű Amerika-képet találunk a negyvenöt utáni polgári vígjátékokban. A változás csak annyi, hogy az ország társadalmi berendezkedésétől „idegen” vígjátéki elemek legitimálását is elvégzi Amerika. Így az Amerika-kép dramaturgiai szereppel gazdagodik ugyan, ez azonban nem jelent amerikai dramaturgiát. Formai hatásról nem beszélhetünk, legfeljebb bizonyos megoldások utánzásáról.

Az ötvenes években a politikai helyzet távolítja el Amerikát, később az új hullámok idején, az alkotók zárkóznak el az amerikai mozitól. A magyar film nemzeti jellegét keresi, új nyelven fogalmaz; a fiatal generációhoz közelálló francia új hullám is csak felületi-módszertani szempontból hat. A helyzet az analitikus módszer felbomlása után, a 70-es évek elejétől változik meg. A parabolikus-szimbolikus látásmód és a személyesség valódi vagy áldemokratizmusban, illetve ironikus, groteszk játékokban, lírai hangvételben folytatódik. Ez utóbbi, szintetikus megközelítési mód nagyobb teret enged az idegen elemeknek játékos tükröztetéseknek, filmes idéző- és gondolatjeleknek. A reflexió eszközeként bukkan fel ismét Amerika képe.

Az amerikai mozi formai hatása a két ország valóságos és szellemi közeledésével párhuzamosan erősödik. A történelem tér- és időbeliségének távolából az emigráns-lét kettőségén át megérintjük Amerikát; az alkotók ott forgatnak... Az amerikai film formai elemei magyar földön idegenek; itthon a magyar valósággal csak a mítosz tartalma ütköztethető. Odakint az amerikai mozimítosz formai toposzai nyitottá válnak, a magyar valóság feltöltheti őket – s bennük csendes vagy zajos katarzissal válhat idegenné.

Az amerikai mítoszt hordozó konvenciók hámrétege a mű gondolati szövetének kisebb vagy nagyobb részét fedi. Az inger a felszínt éri – a válasz a belső világ tartalmában formálódik. A kettő viszonya a kibomló harmadik jelentésréteg: az Amerika-képben tükröződő magyar valóság mítosztalansága. A filmek – Amerika mitikus tartalmával összefüggésben – a mítosz hiányát azonosítják a pozitív amerikai mítosz árnyékában. Amerika mitikus távolából vagy az amerikai mozimítosz hamisságával vigasztalódva.

Amikor néhány magyar játékfilm világképét Amerika-reflexiójuk mentén tekintjük át, a mítosztalanság tudatának alakváltozásait követjük nyomon.

 

 

Magyar kép amerikai kerettel

 

Magyar történeteink Amerika-képe mindenekelőtt távolságot teremt. A tér és idő képzeletbeli, ironikus vagy nosztalgikus messzeségéből villantja a mítosz fényét a magyar valóság nyomorúságára a Szerelem, a Ripacsok, A nagy generáció, valamint képeiben már odaátról a Mr. Universe.

A Szerelem történeti – a magyar történelemmel összefüggésbe állított – Amerika-képe a legendák távolából sejlik fel, a kivándorlás korának érzelmi ambivalenciáját tükrözi: a haza elhagyásának fájdalmát és a szabadság lehetőségének (vagy a lehetőség szabadságának?) eufóriáját. Vele szemben az otthon képe mélységesen tragikus: az ország elnyomás alatt él, sem szabadság, sem lehetőség.

A film a börtönvalóság árnyékában, szigetszerű térbe és időbe helyezi, életet megtartó mesévé stilizálja a filmgyártás Amerikájának mítoszát. Az öregasszony békebeli múltjának emlékei vetülnek a messzi földrészre, megalopoliszok képei mozdulnak el a hazug valóságot legyőzni akaró hit fényében. S ime, a megtartó varázslat immár valóság: az öregasszony úgy hal meg, hogy a szeretet teremtette mesevilág saját lelkének része, eleven bizonyosság. Az utolsó levél tartalmát már ő pihegi menye fülébe: a fia Kossuth-díjat fog kapni. A mesemítosz valósággá vált, s a valóság a házaspár találkozásában múltjától megfosztott jelenné, a „soha többé” mitikus pillanatává magasodott.

Makk Károly és Tóth János a mesévé oldott mítoszt képekkel teszi létező lelkiséggé. A levélfoszlányok tartalma, az emlékekhez hasonlóan, megjelenik a vásznon. A boríték, a bélyeg mögött ott van Amerika, a fogadások a pompás hölgyek és urak. Az asszociáció útját követő filmkép lefényképezett, és ezáltal valóságossá tett tartalma, egy magasabb igazság kinyilatkoztatása, a hit letéteményese. Együtt látjuk az emlékeket, a mítoszt, a valóságot. Hiszen mindez együtt igaz – hacsak valami nagy csalás darabokra nem töri ezt a teljességet.

A Ripacsok hősei egymást – és önmagukat csalják meg. Amerika mítosza ebben a filmben is látható alakban kerül szemünk elé egy rövid, de a film egészét tekintve kulcsfontosságú jelenetsorban. A példázatszerű történet gunyoros-groteszk hangvételének megfelelően a szcéna vécében zajlik, az Amerika-kép pedig két lábon járó valóságként megelevenedik egy legendás film legendás szereplőjének eredeti alakjában. Tom Berger, a Hé, barátom, itt van Sabata bendzsósa, széles mosollyal tanítja a késelés tudományára dülöngélő magyar kollégáit, elnézést kér a bemutató esetleges fájdalmaiért, majd távozik – valószínűleg Bogárkával, a frissen elhagyott partnerral. A jelenet Salamon Andrást önfeledt „Amerika, Amerika!” kiáltásra ragadtatja a toalett kövezetén, míg a megcsalatottságában cinikus Stock Ede a pissoir mellől visszafogottabb: „De ez nem az.” A burleszk-epizód igazi mélységét ezután nyeri el. Ede, az élő „mítoszt” követve, megindul kifelé. S ekkor Salamon megvilágosodik: „Ede, te vagy az én kis Amerikám!”

Ez a mondat a film egyetlen őszinte kijelentése. És Salamon András sugárzó arccal nyitja ki az ajtót, hogy az ő Edéje nyakába boruljon, a helyiség azonban üres.

Amerika-kép a kortárs Magyarországon: kiüresedett mítosz vall egy még nagyobb űrről. Jelenkori történeteinkben az Amerikára tekintő magyar szem könnyekkel teli. A Ripacsokban Amerika a nyílt tekintetek világa. Magyarország a kis hazugságoké. A nagy generáció Amerikája, a be nem váltott ígéretek földje, Magyarország az emlékeké. Történeteink Amerika tükrében torokszorítóan gúnyosak vagy borongósan nosztalgikusak.

A nagy generáció a 68-as nemzedék filmje. A becsapottaké, akiknek az őszinte társadalmi cselekvés lehetősége helyett az államilag engedélyezett beat-zene extázisa jutott; akiknek nincs múltjuk, mert gyermekkoruk éveit elhazudták az országtól; s akiknek erőik kipróbálására a nyugat vonzó nőként kínálta fel magát. De ez az emigráció – az 56-ossal és a korábbiakkal ellentétben – kevésbé tudott beilleszkedni, kisebb karriereket – és nagyobb hazugságokat csinált. Réb számára Amerika és az Amerikához való viszonyulás egyaránt szlogen-szintű („Amerika az Amerika – nagyobb szemétdomb, nagyobb kakasok”, „Amerikában semminek sincs íze, de minden működik” stb.) A megélt Amerika-kép üres mítoszként hever a lába előtt, az óceánon túlról az otthon válik mitikussá („Itt minden a régi”). Hasonló életérzésre világít rá a Mr. Universe New York-i emigráns tablója. Mindkét film nagy generációja elszakíthatatlan szálakkal kötődik a mára létező mítosszá vált 60-as évekhez. Ők teljes személyiségükkel vetették bele magukat a velük együtt születő-alakuló korszakba, s amikor kitaszíttattak, csak mindennapok külsődleges szintjén voltak képesek alkalmazkodni (vagy úgy sem) a konszolidáció játékszabályaihoz, lelkük megmaradt szabad kamasznak.

Réb és a Mr. Universe hősei sohasem váltak igazi amerikaiakká, még csak népművészeti tárgyakat halmozó amerikás magyarokká sem. Ahogy a hazatelepült feleség mondja András Ferenc filmjében: Réb nem tudja megszokni, hogy Amerikában a pénz beszél, neki személyiségekre van szüksége, akiket be lehet csapni. Egy amerikaivá váló magyar személyiség megmutatásától várja a nagy üzletet a Szomjas-film világcsavargója is. Az idegen mítoszt képviselő Amerika és a saját mítoszt hordozó 60-as évek ütközőpontján a nagy generáció sorsa ma a kudarc. Az életük alaphangját megadott mítosz szétzilálásával a talajt kihúzták a lábuk alól, az eget bezárták fejük felett. Mr. Universe a nagy ötletet elutasítja, Réb dolgavégezetlenül visszarepül, Makai megmarad örök baleknak, az alkalmazkodó Nyikita pedig gazdagodik: bábokból felépíti különbejáratú Amerikáját – Magyarországon.

Az idő csak emlékeket terem hatvanasok számára. Akár itthon maradnak, akár Amerikába mennek.

 

 

Amerika-kép magyar kerettel

 

A történetek Amerikába helyezésével a filmek tartalma amerikai közegbe kerül, míg a keret, ami az Amerika-képet összefogja, a magyar valóság. A mitikus vonások is helyet cserélnek: az amerikai helyszín közvetlensége lerombolja a konvencionális Amerika-képet, ugyanakkor Magyarország mitizáló távolságból szemlélhető. Az amerikai filmtükör széttörése és a hiányzó magyar mítosz megfogalmazása a filmek valós terén és idején kívül kettős tagadást jelent. Ha a mítosztalanságot megszüntetendő el kell távolodnunk a helytől és a pillanattól egyaránt, a mítosz reménye is szertefoszlik. Ha az Amerika-kép kiürül, a magyar mítosz hiánya is elvész.

Az Amerikai anzix formai struktúrája ezt fogalmazza meg; a Tiszta Amerika főhősének amerikai végzete a tényt visszavonhatatlanná teszi. A Mr. Universe kétfenekű, amerikai tárgyú és magyar tartalmú története tesz egyedül kísérletet arra, hogy idegen környezetben megteremtse a magyar mítosztalanság mítoszát.

Szomjas György filmje a mitizált magyar 60-as évek balatonkenesei táborhelyéről egy megállapodott mitológiai figura, Mickey Hargitay hollywoodi támaszpontjáig ível. Utat tesz meg az amerikai 60-as évek legendás filmtípusában, road movie-ként. Öntudatos low budget álomfilm („Mindig ilyen filmeket akartunk csinálni!”) az amerikai filmálomról. De mindenekelőtt tősgyökeresen magyar nemzedéki vallomás a mítosztalan jelenről. Az egyik mítosz mögöttünk van, a másik előttünk. Az időbeli mítosz térben kerestetik: úton vagyunk. És ez a mi mozink. Merthogy az a mozi, amiért elindultunk, nem jöhet létre. Ami valóságosan magában rejti egy későbbi mítosz lehetőségét, az a (film) történet: két bajtárs utazása egy sárga taxin New Yorktól Hollywoodig.

Gothár Péter az amerikai magyar létezés kétoldalúságán túllépve, kettős világot tár elénk, a között-lét abszurditását, a megsemmisülés folyamatát.

Amikor IBUSZ-csoporttal is el lehet jutni Amerikába, Amerika mítoszán már csak ironizálni lehet. A film verbális szintjét mindvégig ez az irónia uralja, az egész mű többszörös idézőjelbe kerül a bevezető ajánlások, feliratok, mottók által, de a konvencionális Amerika-képből kinövő új mítosz, a szigetszerű világváros mítosza is hemzseg a gunyoros, ironikus mozzanatoktól. Különös ellentét feszül a film képi és szövegbeli világa között. Gothár elutasítja Amerika mítoszát, ugyanakkor kísérletet tesz a saját (és a film) helyzetéből fakadó Amerika-kép mitizálására. Kívül is van, belül is van. Esterházy iróniája az Amerika-kép mítoszának reflektált vállalásából, egyúttal a főhős magyar lelkiállapotának közvetlen, direkt szentenciózus megfogalmazásából – a New York-i mólón! – fakad. Belül is van, kívül is van.

A titokzatos és idegen képi eseményeket jól ismert magyar mondatok kísérik, Tölgyesi Frigyes New York-ba megy, mert „ott az ember maga is megváltozik, olyan lesz, amilyennek képzeli magát”. Magyar lényét és magyar lelkét a város befogadja és elutasítja egyszerre. Mint ahogy szavait értik is, meg nem is; és ő az idegen beszédet érti is, meg nem is. Csakhogy itt a kérdés már nem hermeneutikai. „A kérdés nem az, hol jobb élni, hanem lehet-e egyáltalán?”

A kettősség ironikus abszurditását szürreális elem teljesíti ki. A budapesti és a New York-i teret ritualizált tevékenység, görkorcsolyázás lassított mozdulatai kötik össze. A film folyamán többször visszatér a sajátos testtartás, mintegy a kettősség feloldásának virtuális kísérlete. A személyes belső szürrealitás azonban távol áll a valóság létező szürrealitásától – itthon és Amerikában egyaránt. A kettősség feloldása csak a zuhanó test habokba vesző alakjával történhet meg. Tölgyesi Frigyes nem halt meg, egyszerűen nincs. Igaz története New Yorkban véget ért.

Bódy Gábor bő évtizeddel korábban még zártabb szerkezetben, hagyományosan modernista formában, valóban hermeneutikai problémát feszegetett. Megérthető-e az 1848–49-es szabadságharc emigránsai számára az otthon Amerikából, és Amerika – magyar létükre? Milyen lehetőségeket nyújt az egyénnek a megvert múlttal terhes idegen szabadság? A mitizáló távolság valóságos mítosszá avathatja-e a múlt eseményeit?

Bódy Gábor a válaszokat egy hangsúlyosan demitizált, geometrikusán meghatározott, racionalizált Amerika-képen keresi. Talán az ő Amerikája a leghangsúlyozottabban eszköz a magyar mítoszta-lanság megfogalmazására. Amerika az otthontalanság egyszerre konkrét, történeti és absztrakt, általános világa. A „rontott” kép és hang, a tárgyi környezet hiteltelenségével a táj hitetlenségével szemben, a szálkereszt és a térképész vonalai egyként a képi valóság elvonatkoztatására szolgálnak. Ebbe a képi elvonatkoztatottságba illeszkedik az amerikai zászló kísértetlobogásként Amerika képe.

A film vesztes magyar katonáira az idegenség állapotának árnyéka vetül. A szereplők Amerikában mozognak, miközben sorsukat az otthon irányítja. Lépéseik előre meghúzható vonalak mentén vezetnek egy szabad országban. A válasz valamennyi kérdésre a film anzixszerű látásmódjában rejlik: három magyar sorslehetőség végzetes meghatározottsága egy amerikai képeslapon.

 

*

 

Az Eszkimó asszony fázik című film végén a hősnő Amerikába hajózik. Távolodik saját történetétől és világától, útban van egy új történet és egy/az új világ felé.

A mítosztalanságról valló Amerika-kép mítoszkereső Amerika-képben folytatódna? Amerika ebben az esetben távoli metafora lehet csupán. Észre kell vennünk: egy mítosztalan korban a mítoszt nem lehet megtalálni, kitalálni kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 40-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4284