Magyar Műhely

Jegyzetlapok

Szédült kronológia

Jeles András

Attention

A lélek – földi fürdője, húsban való megmártózása végeztével – magára marad, és így tölti a végtelen időt az abszolút térben: önmagán élődve kell, hogy ízlelgesse az elért állapotot, úgy, amint a húsból távozott. Ez a Pokol és az a Purgatórium... kinek mi jut; most már csak ez van, ez a teljes világ: mindnek önmaga.

(A „Paradicsommal” azért egy kis probléma van... hol van ugyanis olyan lélek...?)

*

Dante

„.. .bár a költő a pokol bejáratáról nem ad pontos felvilágosítást... a rettentő feliratot viselő kaput valahol szülővárosa közelében kell elképzelnünk...

A születés helye: a Pokol bejárata... ez úgy tűnik, stimmel.

*

„Villámlás”

Minden „egyszerre van”: a végtelen „múlt” és a végtelen „jövő” – de mi ebben részt venni nem tudunk, mi időben „haladunk”, mint ahogyan a szú megy a barokk székláb cirádáin áthatolva (ábrázoló geometria!) s nem ismer széklábat, cirádát, barokkot.

*

Jelen, múlt, jövő:

Tengerzúgás a mozdulatlan kagyló járataiban.

*

Oidipus

titka az, hogy félreértették: a Sphinx talányát ő sem volt képes megfejteni, hiszen ha így lett volna, akkor elkerülhette volna a tragédiát. A Sphinx – ha „értelmesen” beszélne – azt mondaná: „Isis Osiris anyja, nőtestvére és felesége Osiris Isistől születik új életre.”

És Oidipus – mintegy szórakozottan – ehhez hozzáfűzhetné: „És a király is Osiris.”

Tehát: a Nagy Talány előképe és örökös mintája az Oidipusra váró sorsnak, s ezt a talány   megfejtője   megértette   volna.

Vagy lehetséges, hogy felfogva a Talány értelmét, királyként és Iokaste férjeként „újjászületve” – nem kezd el szörnyen gyanakodni?!

Az viszont lehetséges, hogy ezzel a „szörnyű gyanakvással” kezdte „újjászületett”-ként nem tudott kitérni a minta, a Sors és Iokaste vonzása elől.

De ha nem így van, hanem megtévesztéssel élt, s a Sphinx titka titok maradt, akkor is felmerül a kérdés, hogyan volt ez lehetséges? Talán úgy, hogy nem másokat tévesztett meg, hanem saját magát, – és mint a tudatlanok, kimondta az igazságot, csak éppen nem értette meg. (Mint ahogy az Oidipus-feldolgozások sem értik a Sphinx és a tragédia összefüggését.)

*

Halálfélelem visz a megismeréshez, de a megismerésben talán eltűnik a félelem.

*

Veronika (3 éves)

„Csak az emberek szoktak igazi disznók lenni”.

*

Gyerekkor

Anyám szobájában a tükör előtti szekrénykén állt két kis kerámiafigura: fiú és lány. Sokszor néztem közelről ezeket a kedves porcelán-lényeket és ezt-azt gondoltam velük kapcsolatban.

Egy alkalommal – nyolcéves lehettem – egy avas rúzs- és púder szagát őrző körömráspollyal olyan mozdulatokat tettem, ha jól emlékszem: a kislány figurája körül, – mintha én lennék a „szobrász”, és éppen most állítanám elő újabb művemet stb.

És amint szép csöndben mindez történik, megszólal „bennem egy hang”:

– Nézd a gyereket, úgy tesz, mintha ő csinálná! Tetszik neki az ilyesmi. Majd később is így lesz.

Érdekes, hogy erre az eseményre – már felnőttként úgy emlékeztem, mint ami a valóságosnál jóval később volt – talán a „hang” komolysága miatt. Mostanra már egészen szédült lett a kronológia, szinte azt mondhatnám, hogy ott, azon a ponton, az idő beteg lett, mert aki megszólalt a gyerek mágikus farigcsálása közben, mintha már előre tudott volna mindent, nyilván tudott is, – úgyhogy az a halvány érzés jött, hogy az a másik (a „hang tulajdonosa”) már átélte ezeket, tehát nem kell olyan ünnepélyes fontosságot tulajdonítani az eseményeknek – hiszen nem eredetiek.

*

Fiatalság

... annyi csak, mint amikor meztelenül ajtót nyitunk.

*

Piroska és a Farkas

Szép, eső utáni idő, finom levegő – örülni kezdek. Aztán sötét. Ez is mostantól elveszett, kimúlt az élet érzései közül, hogy vakon bízni lehessen a fák zöldjében, levegőben, „mezők illatában” stb. Hirtelen a „Piroska és a Farkas”-mese jut eszembe; rádöbbenek, hogy gyerekkoromban nagyon is elhihetőnek gondoltam, hogy ott fekszik a Farkas a Nagymama nejlonhálóingében, fejkendőjében stb. Iszonyattal töltött el, de magától értetődőnek vettem, hogy nincs már Nagymama – Farkas van helyette, ott fekszik a slafrokban és mostantól ő a Nagymama, így is lett: a „köd a dombokon”, a „hold ezüstje” stb., az egész természet: a halál csipkefőkötője.

*

Gyerekarc

Íme, mennyi sors, szenvedély, idő, küzdelem nyugszik meg itt. Egyetlen virágban rezeg az erdő.

*

Gyereknézés

Mindenen túl, telítve és ártatlanul.

*

Újsághír

„Golyóval a mellében született egy csecsemő Memphis városában. A 31 éves édesanyára még a terhessége idején kiskaliberűfegyverből rálőtt egy férfi...”

(Kiskaliberű – ezek szerint már ez is van: kicsinyeknek való kaliber.)

*

A keleti ember természetrajongása – mégiscsak eltávolodás, de legalább fájdalmas és intim érzésekkel teli, mint a szeretőké.

(Az európai ember úgy él a természetben, mint a polgári házasságban.)

*

Itt körülöttem a napszállta utáni egyenletes fényben a fák – egyszerre, mint valami titkot – kimutatnak mindenféle zöldet.

Megérteni, mi ez a beszéd! „Nincs más, csak a zöldek” – ez hangzik el a csöndben, mert hogy biztosan felfigyeljek és értsem, őkelmék minden más kifejezést (a lombok mozgatását, levéldörzsölést, gyökerek nyikorgatását, suhogást stb.) leállítottak.

De mit akartak ezzel mondani? Sajnos nem értem.

*

Az a vidéki lány fejét hátravetve, minden fájdalmát beleadta abba a nevetésbe.

*

Úgy látszik, a szellemi érettség ez: megérteni, hogy természeti lények vagyunk, kövek, növények, állati lények testvérei.

*

Az állatok úgy érezhetik – amikor az emberrel kapcsolatba kerülnek, hogy őrültek uralkodnak rajtuk. Őrültek és kiszámíthatatlanok.

Vagy: mint ahogy a gyerek érez, ha idegenek közé kerül. Börtönbe, lelencbe, gonosz nevelőkhöz. így vannak velünk az állatok.

*

„Korunk története”

Egy új filmműfaj: kollektív film: mondjuk háromszáz kamerát szúrnak le a Föld 300 pontján egy előre megbeszélt időben, mondjuk öt percig megy a gép; a felvett anyagokból egyetlen összefüggő film készül. Éppen erről ábrándoztam, amikor a rádióban játszani kezdték Mahler „Dal a Földről” című művét. (Sajnos a rádió rettentően recsegett.)

*

Ha emberek közé megyek, látom, hogy úgy néznek rám, mint jelentéstevők, akik felismerték, hogy én vagyok az, akit alkalmas helyen és pillanatban meg kell hogy említsenek halk, vízalásüllyesztő hangon.

*

a Don Juan-naplóhoz

Eleven emberi húsba írta élete történetét.

*

Roheim: „Egy pápua minden, csak nem őszinte. Nem meri azt mondani, hogy tabu; ha valaki nyíltan beszél halott apjáról, gyanúba keveredhetik, hogy ő ölte meg.” (Ez nyilván nem a pápuák, hanem az elvtársak miatt érdekes.)

*

Montázs

Milyen lassú változások! Csendben megy

a krumplibogár.

*

Fények

Ugyanaz a káprázat a perváta gödörben és a katedrális hűvös mélyén – ha a réseken besüt a Nap.

*

Ötlet

(Egy földútról láttam a domb alján egy

ősi módon épített juhakolt)

...az mint nyárban az üdőnek hevessége

ellen, – meggondolván az tétova jószág

szótalan szenvedésit, a gondviselőtől az

akol héjazatára árnyékoló tetőcske ganéj-

ból vettetik, – azonképpen én is, az én

maradékimban (itt fenn való járogatásom, hogy nem álom vala, ők mutatják), mint létem excrementumiban remélek én enyhületet...

*

A nagy szárazságban lefelé néző fejjel állnak a napraforgók. Mint akik szégyellik a pusztulást.

*

Búcsú

A falusi pap. Teljes erővel széttárja a karját, előrehajol, nyög, nem képes hozzáilleszteni a dolog szelleméhez ezt a brutális alkatot. Olyan az áldásosztás, mint egy disznóölés.

*

E baljós fény alatt tenyésző világ csillámló szárnya: a kereszténység.

*

Vekerdy T. (in: Zeami)

„A részek halmaza: ez a káosz”

„...a tudás rontó erejűvé vált” (Ez van

most)

A művészet területén is hasonló a helyzet – és ez komolyabb probléma annál, hogy „tehetséges”-e az illető vagy sem, sőt, a tehetség-dologgal sikerült elterelni a figyelmet a legfontosabbról: tisztában van-e az illető azzal, hogy mibe keveredett, mi az, amiben részt vesz, amit fölidéz.

*

Nietzsche (Vidám tudomány) (...hogy a nagy emberek miatt utólag megvizsgálják a körülményeket, és:) „egyáltalán nem tudható, mi mindenből lesz még történelem.”

Történelem tehát az a hely, ahol lekaparják a festést és kilátszik az anyag, a szövés és a hiba.

*

Magyarország olyan, mint a fül, az akupunktúrában: minden leképezve egészen kicsiny változatban.

*

Buddhizmus

Mindent, ami ember számára lehetséges, megragadok, hogy megszabaduljak mindentől, ami ember- és életszerű. A tudás révén megszabadulni igyekszem – még a tudástól is.

*

Töredék

...kénytelen mindent elölről kezdeni, és ezen az úton egy valóságos erdőbe ér, ahol a fáknak hangjuk és erejük van: földes avarszag; a bölcső-tempóban rengő lombok vigasz nélküli eget tartanak, a setét gyökereknél botladozó pedig vidám fáradtságot érez, amiből megtudja, hogy jó neki itt, bár nem fogja fel, hogyan keveredett ő ide, és arról álmodozik, hogy ezt az erdőt... ha egy varázsütéssel megszüntetné... de nem tud elbánni a semmivel, ami az erdő helyét mint egy seb, betöltené. Emiatt a sorsán nevetve csak botladozik, s akkor megrázza, mint egy hullát valami nevetés: tudja tehát, hogy az erdő az ő álma, de az a tudás kevés a megszabaduláshoz, mert az erdő az ő teljes valósága is.

Itt, az erdőben a holdfény barátságos semmitmondásának fényében, olyan otthonos a kétségbeesésünk, mintha csak imádkoznánk.

*

A hideg lomtárban a fűrészt majdnem egy lepkére akasztottam: a nagy, görbe szögek között várakozott ő is.

*

Pirománia

A lélek hazájára, valami magához hasonlóra emlékezik. Ha a tüzet bámuljuk, bennünk valaki boldog, mert hazatalált.

*

Film-ötlet

Merő dokumentum (híradó, reklámok, játékfilm-elemek stb.), igenám, de utólag nézik, tárgyilagosan, néhány ezer év múlva és úgy ítélik meg („azok, ott”), hogy e filmrészletek egy fikció töredékei, a fikció pediglen a Holtak országában kalandozik – stb.

*

A fák – milyen békésen állnak a köröttük alkonyodó civilizációban!

*

Parlamenti szavazás közvetítése

„... a megváltás, intézménye valószínűleg megmarad”(?)

*

W.S.

Volt egy nap, midőn egy nagy szobában – dísztálak és primitív maszkok, falra téve, külföldi cigaretták, szódavíz és persze egy bizonyos fény tör át a nagy ablakon – szóval mi ketten abban az áerban egy kevés időre egymás szeme előtt voltunk, és ma már értem, hogy a rendületlen udvariasság, a személytelen és csöppnyi kíntól remegő mosoly nem nekem szólt, a létezők voltak ott, abban az árnyékká visszavonult lényben, egyforma tapintanál semmibe véve.

*

Apokrif-ötlet

...és összetört az ég, mint egy üvegpohár

eltűnt a Föld

sötétségbe omlott

ahogy a garas a perselybe hull

*

...Úgy kellene megnyilatkozni, hogy ne így legyen, az ember úgy beszéljen, mintha szerettei között forgolódna. (Ez ám a szomorú.)

*

Égszakadás-földindulás: én meg „dolgozom”. Se nappal, se éjszaka. Ez az egész így jó. A villám hangja: mintha egy hatalmas, furnérozott ruhásszekrénynek ütközne –, itt a közelben – egy felizgatott tehervonat.

*

Úgy tűnik a „tragédiának” örökös súlyt adott, hogy a római romlással és eszméletlenséggel szemben –, s ezeknek kiszolgáltatottan – volt nép Törvénnyel és szokásokkal, nép, melynek pusztulása és önpusztítása, Isten földjén való szabadságharca – az emberiség emlékezetébe beleíródott.

*

Miért idétlenek a Mária gyermekkel-képek kisjézusai – miközben az istenanya általában ihletett, életteli stb.?! (Talán arról van szó, hogy a kisgyermek teste ellenáll mindenféle – nemcsak keresztény és egyházias – célzatosságnak, ideológiának. A gyermek az, akit nem lehet sematizálni. Szóval ezzel egy kevéssé ráfaragtak.

Egy szabadon, érzékletesen, „gyermekként” megcsinált Kisjézus a Tan leleplezése lenne. A Gyermek leleplezi a dogmát. (Olyan mint egy képfelirat.)

*

„Heródes akkor udvarával együtt gúnyt űzött belőle. Csúfságból vakító ruhába öltöztette...”

Annak szomorúsága, mikor valaki övéi közül idegenek közé kerül, ahol még ugyanúgy beszél, mint előbb, mikor még szerették és az otthoni dolgok kedvessége vette körül.

*

A kisgyermek azért sír, mert a magától értetődő harmónia világából leráncigálják az emberi jó és rossz világába.

*

A térképre nézek: „Igen, a Jordán völgye, a vagina alakú mélyedés, a tátongó szemérem-ajakkal, a Holt-tengerrel...”

*

A cirkuszi elefántok, lovak, medvék – mint a keresztény mártírok.

*

Ezer év és egyetlen pillantás ugyanazzal a sebességgel röppen el a kő nyugalma fölött.

*

Újjászületés

A testi élvezet megtéveszti a szegény, kóválygó lelkeket, – mivel a gyönyör hangjai a szeretet hangjait utánozzák, s beugranak a testbe, mint egy koporsóba.

*

A fényképezés a halál-szimbolika jegyében: a tárgy (test) átváltozása lélekké, képpé.

A sötét dobozba (sír-koporsó) beeső test, aki kémiai úton kilép az időből, térből;: a test anyagtalanná lesz (mert a kép maga nem anyag, csak a hordozója), ideje az örökkévalóság. Ehhez vedd hozzá a fénynek fallikus vonatkozásait, s az egész művelet szexuális karakterét, stb.

*

Az igazi „metafizika”  a természetből származik, s mivel alig-alig érintkezünk a természettel: nem lehetnek eredeti gondolataink. Az öreg házat javítgatjuk.

*

N. bajusza