KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Titanic 2002
• N. N.: Hibaigazítás
• (X) : Szürrealizmus a Műcsarnokban
• (X) : Mozisok Nemzetközi Konferenciája 2002. október 2–4.
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Clockwork-Belladonna Pálfi György: Hukkle
• Stőhr Lóránt: Minimáltól maximumig Beszélgetés Pohárnok Gergellyel
• Horeczky Krisztina: Filmrendező zenekar Beszélgetés egy szkeccsfilmről

• Bodolai László: Szig. biz. Kémek a moziban
• Herpai Gergely: Az OSS 117 jelenti
• N. N.: Kémek a moziban
• Takács Ferenc: Az író, aki bejött a hidegről Le Carré kémei
• N. N.: Le Carré filmen
• Molnár Gál Péter: Boldogtalan vég Mata Hari és társnői
• Varró Attila: Jane Bond Modesty Blaise
• Hungler Tímea: Kémhatások Hitchcock ügynök
• N. N.: Hitchcock kémei
KULTUSZMOZI
• Ádám Péter: Ábrándképek csapdájában Alfred Hitchcock: Szédülés

• Horváth Antal Balázs: Egy igazi nő Patricia Rozema
VÁROSVÍZIÓK
• Vaskó Péter: Az éhség ünnepei Francia külvárosfilm

• Takács Ferenc: A kelta tigris Írek a moziban
• R. Hahn Veronika: Tax free Ír csoda
KRITIKA
• Báron György: El nem fordult tekintet Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett
• Varga Balázs: A férfi mindig fél Gárdos Péter: Az utolsó blues
• Zoltán Gábor: Polgárirtók Michael Haneke: Funny Games
• Nevelős Zoltán: A pohos, a málé és végzetük asszonya Alfonso Cuarón: Anyádat is
DVD
• Pápai Zsolt: Hol teremnek a szörnyek? Terence Fisher: Frankenstein bosszúja
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Tenenbaum – a háziátok
• Hirsch Tibor: A jáde skorpió átka
• Vaskó Péter: A Bourne-rejtély
• Varró Attila: Álmatlanság
• Kovács Marcell: XXX
• Köves Gábor: A fegyverek szava
• Elek Kálmán: A kísérlet
• Hungler Tímea: Egy fiúról
• Herpai Gergely: A kismenő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Alfonso Cuarón: Anyádat is

A pohos, a málé és végzetük asszonya

Nevelős Zoltán

Tinivígjátékba oltott road movie a mexikói valóság árnyékában.

 

Ha mexikói filmre váltok jegyet, a következőkre számítok: kopár tájak forró napsütéssel, kényelmes lepattantság, nagy adag életkedv-injekció, illetve – a Korcs szerelmek óta – egy kijózanító hasba rúgás. Nos, az Anyádat is – minden idők legnagyobb bevételt hozó hazai filmje Mexikóban – mindezt szállítja, de ez cseppet sem jelenti, hogy ne volna tele meglepetésekkel. A minden idétlenségével is nosztalgiát ébresztő késő kamaszkorba tehetünk kiruccanást a történet két suhanc hőséhez csatlakozva. A szegény és zilált famíliájú Julio meg a gazdag és befolyásos családból származó Tenoch vérbeli semmittevők, agyatlan riheröhék, akik együtt állnak be a bulikban, mikor épp nem barátnőiken gyakorolják kifinomult szerelmi technikáikat. Amikor a lányok Olaszországba repülnek át a nyárra, a féltékenységtől gyötört ifjak Tenoch spanyolországi unokabátyjának feleségét kezdik szédíteni. „A mennyország kapuja” nevű tengerpartról szóló tódításaik aztán nem várt sikert eredményeznek: a bombatestű Luisa velük tart az úton le az óceánhoz – kamaszálmok netovábbja! A két zsenge macsó a többnapos kocsikázás során nem győzi ecsetelni szexuális kiválóságát – retorikájukat eleinte a film is alátámasztja, mindjárt a kezdőjelenet is egy nagyszabású lepedőteperéssel nyit –, durrbele-férfiasságuk aztán szépen porrá zúzatik Luisa méltóságteljes, de adakozó nőiségének szikláin.

Alfonso Cuarón, aki Carlos fivérével közösen írta a forgatókönyvet, népszerű recepteket vitt haza magával Hollywoodból (ott készült korábbi munkája, a Szép remények): tinivígjáték, a szex körül forgó fajta, keresztezve a road-movie örökifjú műfajával. Ami azonban megóvja attól, hogy „A mexikói pite” alcímet bélyegezhessük rá, az a valóság józan jelenléte, amely hol nyersen, hol álomszerűen, szinte percről percre felszínre tör a filmben.

Maribel Verdú, a tapasztalt spanyol színésznő és a két mexikói fenegyerek, akiket Velencében díjaztak is, Diego Luna és Gael Gabriel Bernal (utóbbi a Korcs szerelmekben is emlékezeteset alakított) improvizált jelenetek hosszú során át mélyítik el jellemrajzukat a figuráikról, emellett összjátékuk páratlan módon szórakoztatja és magával ragadja a nézőt. Az alakok és viszonyaik aprólékos bemutatására jellemző az a mozdulat, ahogy Tenoch indián dajkája gondosan letörli maga után a telefon beszélőjét, mielőtt átadná a fiúnak.

A cukormázas jellemábrázolás elvetésén túl Cuarón a realizmus egyéb eszközeivel is dekonstruálja a tini-szexkomédia műfaját. A mindenttudó narrátor és a mindentlátó kamera alkalmazásával újabb távlatokat képes nyitni története hátterében. A teleszájas dialógus lehalkul, pillanatnyi szünet, mintha műszaki hiba lenne a moziban, aztán egy higgadt narrátorhang közli, amit még tudnunk kell: kezdve olyan apróságokkal, mint hogy a főútvonalon kialakult dugó oka egy elütött vendégmunkás, akinek a személyazonosságát nem sikerült megállapítani, vagy amikor Tenoch elréved egy útjelző tábla láttán, megtudjuk, ebben a faluban született az indián dajka, akit négy éves koráig mamának hívott. De a hang megdöbbentő is tud lenni, amikor például megjegyzi, hogy Tenoch akkor érzett utoljára ilyen nyomást a gyomrában, amikor gyerekként azt olvasta az újságban apjáról, hogy romlott ételt osztott a szegényeknek. A kamera akár jelenetek közben is képes magára hagyni a szereplőket, hogy átvándoroljon a konyhai alkalmazottak közé a falusi kocsmában, vagy elidőzzön a katonákon, akik parasztokat igazoltatnak az út szélén. Társadalom, történelem, politika ilyen apró képsorok, elejtett mondatok által jelenik meg, szerényen felvázolva a kontextust a két főhős identitáskereséséhez.

A cseppet sem vígjátéki, de megfelelően előkészített végkifejlet aztán már több lesz a „pite” tagadásánál. Helyzetjelentés a felelőtlen jólét és a kilátástalan nyomor szélsőségein lavírozó korunkról, amelyre egy felnőtté válási történeten keresztül látunk rá a legjobban.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2721