KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/március
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Gene Kelly (1912-1996)

• Hirsch Tibor: Mélységiszony Underground
• Kovács András Bálint: Crazy történelem Underground
• Bori Erzsébet: Lekésett randevú Jugoszláv fekete filmek
KÍNA
• Bikácsy Gergely: Az illatozó lelkek tavának filmjei Kína a Temze fölött
• Szőke András: A kínai idő Napló
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A cyberkirály (hold)udvara William Gibson
• Nyírő András: Game over Mortal Kombat
FORGATÓKÖNYV
• Forgách András: Hosszú alkony Forgatókönyv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Szünetjel
• Lőrincz Éva: A pelenkázás művészete
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Széljegyzetek egy képeskönyvhöz Laci, Bonnie és Clyde
KRITIKA
• Csejdy András: Vamos a la playa! Titkom virága
• Turcsányi Sándor: Szintén zenész Desperado
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Parker és az ördögi kör
• Déri Zsolt: Casino
• Bori Erzsébet: Nővérem, nővérem
• Báron György: A skarlát betű
• Ardai Zoltán: Sabrina
• Vidovszky György: Jumanji
• Harmat György: Wong Foo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Mortal Kombat

Game over

Nyírő András

A virtuális valóság játékainak személyes tétje a moziban elvész. Az immár filmvásznon is látható Mortal Kombat – nem az a Mortal Kombat.

És akkor Nightwolf lehajolt, ezt a pillanatot használtam ki, hogy tiszta erővel szétrúgjam az állkapcsát. Az Éjszaka Farkasa hátraszaltózott, felpattant, és két lábával megcélozta a mellkasomat. A torreádorok puha eleganciájával tértem ki... Hajnali negyed öt van, és már negyedik napja ez megy. Kikapcsolom a számítógépet, szárnyaszegetten vonulok az ágyba, de agyamban tovább dühöng a nagy küzdelem, a Mortal Kombat.

Két izomember áll a képernyőn, az egyik Nightwolf, a másik én. Még vagy öt figura közül választhatnék, de az én emberem Nightwolf. Elindítom a játékot, mozdulni sincs időm, Nightwolf egyet üt, egyet rúg, és a hullám felett megjelenik a felirat: Game Over. Na, nézzük csak azt a használati utasítást. Ha a billentyűzeten lenyomom a balra mutató nyilat, akkor a képernyőn az én figurám üt. Felfelé nyíl: ugrok, lefelé nyíl: leguggolok. A második menetben a Game Over előtt már én is bemosok egyet Nightwolfnak. Aztán egyre tovább bírom, sőt, egyszer ki is ütöm a szemétládát. Másnap, karikás szemmel utazom a metrón, és azon töröm a fejem, hogy mit lehet azzal kezdeni amikor Nightwolf alulról üt.

Éjjel az interneten keresgélek. Vagy kétszáz leírást, tanácsot találok: képek, ötletek, titkos fogások, rejtett lehetőségek. „Ha Nightwolf ellen játszol, sose ugorj rá. Nagyon hatékonyan üt, ne legyenek kétségeid. Nightwolf néha nyilat is dob rád, de az első után ne hajolj fel, mert ilyenkor van még nála kettő: Akkor aztán nekimehetsz.” Aki ilyen fogásokat tud, az nem négy napja, hanem négy hónapja vívja a Halálos Küzdelmet. Színes újságok az asztalomon: PC-X Cool magazin, Guru. Mindegyikben több oldalas leírás a Mortal Kombatról. Végre megtanulom, hogy hogyan lehet hat-nyolc jólirányzott csapással megfektetni Nightwolfot. Ez csak az első pálya volt a legkönnyebb fokozat, és csak egy a sok lehetséges ellenség közül. Jöhet a következő.

Nincs megállás, irány a mozi, Mortal Kombat. Bárgyú mese, vége a világnak, ha a jók nem győznek a Végső Összecsapásban. A jók fehérben, a rosszak feketében. A jók időnként szellemesek, a rosszak mogorvák. Mázsás pofonok, ropogó csontok. Holdbéli táj, megelevenedő kőszobrok, jéggé fagyott emberek egy fickó tenyere szétnyílik, kígyó mászik elő belőle. Mégis hiába a látvány-henger, az agresszív csontzene, az üvöltözés, a film lepereg rólam. Eszembe sem jutna másnap is megnézni.

A játékban én vagyok a főhős. Én ütök, én hajolok el, én vesztek és én győzők. Én, én, én. A moziban kívülről tudom, hogy milyen eszközöket használnak azért, hogy azonosuljak a főhőssel. Otthon, a számítógépes játékkal szemben nincs esélyem, magába szippant, nem is tehetek mást, el kell vágnom, mert belebolondulok, le kell törölnöm, abba kell hagynom. De ott a többi: az egyikben golyószóróval a kezemben rohangálhatok teremről terembe, pusztíthatom a sok likvidátort, a másikban sofőr vagyok és a lehető legtöbb e gyalogost kell elütnöm, a harmadikban már nem is a számítógép ellen küzdök, hanem telefonvonalon keresztül a város másik végében ülő másik őrülttel.

Abba kell hagynom. Legalábbis egy időre abbahagyom.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/03 32-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=232