Láttuk mégOkéNevelős Zoltán
Technikailag fejlett civilizációnk nagy csapdája, hogy abba a hitbe ringat bennünket, a magunk urai vagyunk, a dolgok, amelyek történnek velünk, a mi döntéseinktől függnek. Ha más nem is, a halál megbízhatóan nem vesz tudomást önhittségünkről, és így sarokköve lehet például egy olyan filmdrámának, amelyben az igazságok felszínre hozója éppen az, hogy valaki meghal-e vagy nem hal meg.
A középpontban Agnete, egy érett harmincas családanya áll, aki tökéletesen kezében tartja az életét, ugyanazzal az elsöprő lendülettel teszi helyre a munkaközvetítőben az ügyfeleket, mint otthon kamaszlányát és férjét. Aztán ez a teljesen „oké” élet alaposan megbillen, amikor özvegy apjáról kiderül, hogy rákos és talán csak három hete van hátra. De ezt az akadályt még veszi, átköltözteti a nagypapát hozzájuk, pedig nem nagy a lakásuk, és még a homoszexualitása miatt kitagadott öccsét is igyekszik újra kibékíteni apjával. Aki aztán – telnek a hetek, hónapok – csak nem hal meg. És ezzel Agnete már nem tud megbirkózni, a család életének irányítása kicsúszik e jólelkű diktátor kezéből.
A főszerepet alakító Paprika Steen kezéből azonban szerencsére egy másodpercre sem csúszik ki a játék. Egymaga elviszi a vállán a filmet – ha valahol, akkor itt igaz e megfogalmazás. A színésznő, akit a Születésnap női főszerepében láthattunk, szinte minden képsorban a színen van, de ha nincs, jelenlétét akkor is érezni. Agnete megfáradt vonásaival is szédítően vonzó, cselekedeteiben erőszakos, de amikor egy-egy váratlan helyzet megtorpanásra kényszeríti, meghatóan törékeny.
A komor téma ellenére a film hangvétele csaknem vígjátéki. Jesper W. Nielsen a produkció kisrealista stílussal elért frissességével azt bizonyítja, hogy nem minden dánnak kell Dogma ahhoz, hogy emberbaráti, őszinte és hatásos filmet készítsen. Egyedül a tolakodó kísérőzene használatában nem ártott volna, ha valamit azért átvesz ama puritán elvekből.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 935 átlag: 5.15 |
 |
|
