|
|
|
Láttuk mégHaverokVajda Judit
Kis hazánkban már másfél éve – a valóságshow-k felbukkanása óta – aktuális a könnyen szerzett hírnév kérdése. A fiatal norvég rendező, Morten Tyldum Buddy című filmje is ezt a problémát veti fel. Két plakátragasztó srác a munkával töltött unalmas perceket úgy dobja fel, hogy az amerikai kaszkadőrshow, a Jackass mutatványaihoz hasonló őrültségeket visz véghez (emeleti ablakokból ugrálnak, romlott tejet isznak, egy kirakati vécécsészében végzik el a dolgukat stb.). Kunsztjaikat persze mindig kéznél lévő kamerájukkal rögzítik, s amikor a felvételek a véletlen folytán egy kereskedelmi tévécsatornához kerülnek, a fiatalok egycsapásra sztárok lesznek. Home videóikra ezentúl egy egész ország kíváncsi.
Keserveset fog azonban csalódni, aki az első negyedóra után is a Jackass vérfagyasztó és gyomorforgató poénjait várja – a Buddy ugyanis nem teljesíti az (elején a saját maga által támasztott) elvárásokat. Aki csatornában úszást, heréndobó versenyt, rajzszögbe ülést és gördeszkás mutatványokat szeretne látni, annak továbbra is be kell érnie az immár Magyarországon is vetített kaszkadőrshow-val. Morten Tyldum kihagyja a ziccert: nem a média álságos világáról mond nagyívű társadalomkritikát. Nem is a laza fiatalok amerikaipités bulizásait és csetlés-botlásait dokumentálja a sztárvilágban közönségcsalogató módon (habár a film Karlovy Varyban és Norvégiában is közönségdíjat nyert). A Buddy nem nagyratörő, nem hatásvadász: nem akar többet, mint emberi érzésekről és kapcsolatokról elmesélni egy történetet (hogy a főhősök Norvégia majkapapái, az ezúttal mellékes). S eközben erőlködés nélkül ábrázol hitelesen olyan dolgokat, mint a kényszerbetegség és az elidegenedés.
Tyldum filmjében nincsenek nagy drámai fordulatok és hatalmas katarzist sem fog okozni, ám élvezhető a maga kicsit csendes-unalmas, de nagyon hangulatos módján.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1050 átlag: 5.43 |
 |
|
|
|
