KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Drakula halott és élvezi

Barotányi Zoltán

 

Drakula – s ezt nagy örömmel jelentjük-tovább szívja a dolgozó tömegek drága vérét. A nép, az istenadta nép ezt váltakozó türelemmel viseli: megesett már olyan is (ez volt az ún. „Felvilágosodás” kora), hogy környékünkbéli (K. u. K.) naiv néprajzkutatók tucatszám ásták ki sírjukból a vámpírgyanús elemek hulláit, aztán adtak nekik karóval meg tűzzel. Drakula maga csak röhögött az egészen: megint a balekok húzták a rövidebbet gondolta, s még aznap éjjel letesztelte a legbuzgóbb vámpírvadászok vérképét. Ezután jöttek mindennémű forradalmak, világ- és lokális háborúk, s a mind élvetegebb und enerváltabb nép, ha vámpírt akart látni, hát elment a moziba – a gyengébb idegzetűek még a fogukat is csattogtatták: végül is élnek köztünk olyféle honpolgárok is, akik még a Falutévétől is beparáznak.

Drakula egy ídő után már csak Christopher Lee és Peter Cushing képében volt hajlandó megjelenni – e két imposztor átlagban hetente egyszer feltűnik valamelyik német csennel bajor háztáji szoftpornón edzett műsorán, közvetlenül a „Mindenki talpig gumiban és bilincsben” vagy a „Péniszplasztika” szpesöl után. A végpont valószínűleg a Zoltán, Drakula kutyája című műremek – e filmben mit sem sejtő szovjet kiskatonák – néhány feketemágikusas is képzett politikai tiszt értő irányítása mellett – feltárják a Kárpátok Legnagyobb Merev Vérlemezének sírját, de csak az öleb kerül elő, azon viszont, sajna, éppen nincs szájkosár.

Innen már csak felfelé vezethet az út – gondolhatta a gödörbe került Drakula, de ezúttal is tévedett, s immár röhögni se nagyon tud saját paródiáján, amit a Mel Brooks – Leslie Nielsen kettős prezentál a sok verejtéktől síkos igyekezettel (remix and additional production by magyar szinkron, Sinkovits Imre appears courtesy of Hupikék törpikék). Drakula a végén persze átadja „szentségtelen testét” a táplálékláncnak, s némi megkönnyebbülés vesz erőt rajta, mikor végre kileheli a lelke helyén tanyázó setét árnyat. „Egész életemben vérszopó voltam – gondolja e nemes pillanatban – hát most szívjatok ti is egy sort!”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1460