Beszélgetés Lányi AndrássalIskolamoziGelencsér Gábor
Mikor érkezhet el az a pillanat, amikor egy tizenkét éves tanuló a magyar és a matek közé azt írhatja az órarendjébe: Film? Filmoktatáson, médiaoktatáson a legkülönbözőbb dolgokat értik.
Lányi András a Magyar Mozgókép Alapítvány Képzési és Kutatási Szakbizottságának elnöke. 1992 tavaszán Mozgókép az oktatásban elnevezéssel munkacsoportot hozott létre. A csoport körvonalazta a mozgóképkultúra és az audiovizuális média iskolai oktatásának lehetőségeit: felmérte az igényeket és az e téren sokszor elszigetelten folyó kísérleteket, egyetértésre jutott az oktatás céljait illetően. Minthogy a legsürgetőbb feladat a leendő tárgy pedagógusainak képzése, a szakbizottság pályázatot hirdetett oktatási programok, jegyzetek és módszertani segédanyagok elkészítésére. A pályamunkákat háromnapos konferencia keretében vitatták meg.
– Milyen tanulságokkal szolgált a pályázat, illetve annak vitája?
– Filmoktatáson, médiaoktatáson a legkülönbözőbb dolgokat értik. S ez így is van rendjén, hiszen miközben az oktatásnak az audiovizuális környezettel való együttélésre kell felkészítenie a diákokat, egy régi adósságot is törlesztenie kell: nevezetesen, hogy a fiatalok az „új” (!) művészeti ág, a mindössze százesztendős filmművészet értő befogadóivá váljanak. A kettő ugyanis szorosan összefügg egymással, mert az lesz igazán értő és önálló résztvevője az audiovizuális tömegkommunikációnak, aki ismeri a mozgókép művészetének sajátosságait.
– Mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezt az oktatást kisiskolás korban kell elkezdeni. Van-e esély arra, hogy egy mozgóképhez kapcsolódó közismert tárgy helyet kapjon a Nemzeti Alaptantervben?
– Mindannyian létkérdésnek tartjuk, hogy a magyar oktatásügyben polgárjogot nyerjen a mozgóképkultúra, a médiaismeret. A Nemzeti Alaptanterv készítőinek átnyújtottunk egy rövid tervezetet, ám tudomásom szerint nem ezt fogadták el. A viták azonban még nem zárultak le, s mi továbbra is azon leszünk, hogy ez az új képzési irány végül a munkabizottságunk által készített tervezet szellemében kerüljön be az Alaptantervbe, s hogy ennek értelmében készüljenek majd a kerettantervek is. Ezekben a mozgókép „írás-olvasásához” szükséges alapismeretek, a filmesztétika és a filmtörténet alapelemei, valamint a média által uralt új, mesterséges audiovizuális környezettel való együttéléshez szükséges ismeretek egyaránt helyet kapnának.
– A csoport megbeszélésein egyre élesebb nézetkülönbség van azok között, akik a mozgóképet a média birodalmába sorolják, és azok között, akik a ma már tradicionálisnak mondható, százéves filmre figyelnek elsősorban. Lehet-e tanítani az egyiket a másik segítségével? Az írott-olvasott nyelv elsajátításának analógiájára elképzelhető-e, hogy a gyerek először megtanul mozgóképben és hangban gondolkodni, majd filmeket műalkotásként elemezni?
– Az analógia teljesen helytálló: van egy „nyelv”, és egy sajátos művészeti ág, amelyik ezen a nyelven szólal meg. Az oktatásban mind a kettőnek helye van, egymásra épülnek. A viták részben abból adódnak, hogy honnan közelít a kérdéshez. A mi konzultációinknak és tanácskozásainknak épp az a célja, hogy a két szemléletmódot közelebb hozzuk egymáshoz.
– A minket körülvevő videó- és kompjutergalaxisban lehet-e még egyáltalán bármilyen szerepe a képzésben a filmművészetnek?
– A filmművészet mint művészeti ág nem tűnt el. A világon mindenütt vannak olyan televíziós csatornák, amelyek klasszikus és kortárs filmművészeti alkotásokat vetítenek, s ezek igen népszerűek. Sok művészetkedvelő ember ugyanúgy tart videótárat, mint könyvtárat. Úgy látszik, a mozi is megmarad a filmművészettel való ünnepi találkozás színhelyeként. Én valamilyen reneszánszában is bízom. A fiatalok szeretnek eljárni hazulról, és a mozi az együttlét egy formája. Ezt az is alátámasztja, hogy a budapesti művészmozik igazán szépszámú közönséget vonzanak. Reméljük, hogy a Magyar Mozgókép Alapítvány támogatásával az ilyen vetítőhelyek száma Budapesten kívül is növekedni fog. A filmművészet tanulmányozása lenne szerintem az oktatás „kemény magva”, hiszen a filmnyelvnek nincs grammatikája, csak esztétikája – az esztétikum eszközeivel jelentővé tett mozgókép legszemléletesebb példáit pedig mégiscsak a műalkotások nyújtják. Ahhoz pedig, hogy megértsük, hogyan alakult ki ez a közlési mód, azt a történelmi folyamatot is ismerni kell, ahogy a technikai találmányból tömegszórakoztató látványosság, később művészet lett, majd nyelvvé változott, s hasonlóan más közlő rendszerekhez, képessé vált a legkülönbözőbb társadalmi funkciók betöltésére, a hírközléstől az önkifejezés költői formáin keresztül a tömegszórakoztatásig, az ismeretterjesztésig és a tudományos kutatásig. Magyarországon remélhetőleg előbb-utóbb tanszabadság lesz, tehát az iskola maga dönti majd el, hogy a mozgóképkultúrával kapcsolatos ismereteket valamilyen komplex művészeti oktatás, vagy pedig egy tömegkommunikációs közléstani tárgycsoport keretében fogják-e tanítani. Mi azt tartanánk jónak, ha a különböző iskolaszinteken önálló, fakultatív tárgyként jelenne meg. Ha ezt a tárgyat egyes iskolák olyan fontosnak tartják, hogy kötelezővé teszik: szívük joga.
– Milyen intézményekre és személyekre lehet számítani a tervezett tantárgy oktatásában?
– Amikor azt a feladatot tűztük magunk elé, hogy a már pályán lévő pedagógusok, illetve azok számára, akik a jövőben filmoktatással kívánnak foglalkozni, használható tankönyveket készíttessünk, rögtön kiderült, hogy nincsenek erre felkészült szerzők. Vannak, akik rendelkeznek pedagógiai gyakorlattal, de filmelemzési jártasságuk csekély, és akadnak – pedagógiai gyakorlattal nem rendelkező – filmelméleti vagy kommunikációelméleti szakemberek. Márpedig egy tankönyv megírásához a kettőre együtt volna szükség. Igyekszünk „testre szabott” feladatokat adni a vállalkozóknak. A beérkezett koncepciók, előtanulmányok, tankönyvtervezetek – a konferencián ezeket vitattuk meg – egyeztetéséből és vitájából született az a döntés, hogy Hartai László és Muhi Klára komplex tankönyvcsalád kidolgozására szóló programját fogadjuk el kiindulópontként. A tervezett, 26 elemes füzetsorozat a műértés, a mozgóképírás, valamint a média-környezetismeret egyes témáit dolgozza fel. Az iskolák, a tanárok tetszés szerint alakítják ki a maguk tanmenetét ezekből a füzetekből, amelyekhez módszertani útmutató is tartozik majd.
– Hol tart a mozgóképkultúra-médiaismeret oktatására képzett pedagógusok felkészítése?
– Két helyen remélhetjük, hogy a filmpedagógus-képzés önálló szakként beindul. Az egyik a Színház- és Filmművészeti Főiskola, ahol a mozgóképelméleti szakot – az ELTE Bölcsészkarával együttműködve, az áthallgatást is lehetővé téve – kívánják középiskolai filmpedagógusokat képző szakká fejleszteni. Remélem, ezzel egyidejűleg a posztgraduális képzés is beindulna. Esztergomban, a Vitéz János Tanítóképző Főiskolán 1989 óta működik egy kétéves filmes specializáció. Ott szintén tervezik ennek filmpedagógus szakká fejlesztését, amit most némileg késleltet a Főiskola átalakulásával kapcsolatos bizonytalanság. De úgy gondolom, attól, hogy az intézmény egyházi irányítás alá került, nem vész el ez a lehetőség. Tudomásom szerint filmelméleti szakok katolikus egyetemeken, például Leuvenben, Milánóban is működnek. Miért lenne ez másképpen Magyarországon?
– Mikor érkezhet el az a pillanat, amikor egy tizenkét éves tanuló a magyar és a matek közé azt írhatja az órarendjébe: média?
– Akkor már inkább: közléstan. És/vagy: film. Egyébként Honffy Pál tankönyve alapján több általános iskolában évek óta folyik kísérleti filmoktatás. Hartaiék pedig a törökbálinti Zsolnai-iskolában kaptak ilyen lehetőséget. Szeptembertől néhány újabb iskolában (éppen az Esztergomban képzett hallgatók közreműködésével) kezdenek fakultatív oktatási kísérleteket. Úgy gondolom, ahogy a képzett filmpedagógusok pályára lépnek majd, ahogy a tankönyvek elkészülnek, évről évre szaporodni fog az oktatási kísérletek száma. Nem „áttörésre”, hanem az új képzési irány fokozatos elterjedésére számítunk. A fordulópontot természetesen az jelentené, ha a tárgy bekerülne a Nemzeti Alaptantervbe. Ez nyilván szárnyakat adna az iskolák kezdeményező kedvének is. Egy ponton túl azonban, amikor a tankönyvek kinyomtatásáról, vagy az iskolák technikai támogatásáról (vetítési lehetőségek, filmek stb.) van szó, a Magyar Mozgókép Alapítvány nem biztosíthatja egyedül az anyagi hátteret. Ha az oktatásügy vezetői komolyan gondolják, hogy az ezredfordulón nem halogatható tovább ennek az új műveltségi területnek a bebocsátása az iskolába, akkor hozzá kell járulniuk az anyagi feltételek biztosításához is. Az idén már többször fordultunk ez ügyben a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz. Reméljük, az együttműködés mielőbb lehetővé válik.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2157 átlag: 5.5 |
 |
|
