KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/szeptember
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Molnár Gál Péter (1936-2011)
MAGYAR MŰHELY
• Pintér Judit: Palackposta-bontás Szőts István Röpirata ma
BŰNADAPTÁCIÓK
• Gelencsér Gábor: A közélet magánosítása A film noirtól a melodrámáig
• Ardai Zoltán: Egy családregény mélye Karamazov-mozgóképek
• Tüske Zsuzsanna: Anya noir Mildred Pierce
HŐSÖK 2.0
• Benke Attila: Szuperhősök 2.0 Batman, Robin Hood, James Bond
• Kovács Marcell: Mindenki kapitánya Joe Johnston: Amerika Kapitány
• Varró Attila: Káosz és karizma Conan, a barbár
• Kolozsi László: Hollywoodi sorsjáték Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
LATIN MOZI: BRAZÍLIA
• Kóbori Sarolta: Pauliwood fényei és árnyai Brazil mozi
• Sepsi László: A nyomor sikertörténetei Favela-mozi
DARDENNE
• Báron György: Apák és fiúk Dardenne
FILMISKOLA
• Varga Zoltán: Száműzött szavak, beszédes zörejek A hangsáv lehetőségei
• Lukács Péter Benjámin: A fantasztikum hangjai Hangdramaturgia
DIGITÁLIA
• Gerdelics Miklós: Játékhack Videójáték és politikai aktivizmus
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Keresztapák reneszánsza Borgiák
FESZTIVÁL
• Kovács Kata: Megkésett kamaszkor Edinburgh
HATÁRSÁV
• Pataki Gábor: A nagy Fény-tér kalkulátor Moholy-Nagy László: A fény művészete
KÖNYV
• Pálos Máté: Képrobbanás Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Bőrbörtön Thierry Jonquet: Tarantula
• Horváth Eszter: Pygmalion szikével A bőr, amelyben élek
KRITIKA
• Varga Balázs: Nyári fagy Így ért véget a nyaram
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: A hódkóros
• Varró Attila: Biutiful
• Baski Sándor: Talán egy másik életben
• Kolozsi László: Talán egy másik életben
• Vajda Judit: Született feleség
• Roboz Gábor: Happy Happy
• Baski Sándor: Ismeretlen föld
• Kovács Kata: Hétköznapi pár
• Alföldi Nóra: Barátság extrákkal
• Lovas Anna: Hupikék törpikék
• Nevelős Zoltán: Cowboyok és űrlények
• Kovács Marcell: A majmok bolygója: Lázadás
DVD
• Pápai Zsolt: Senna
• Nagy V. Gergő: Ketten az úton
• Alföldi Nóra: Az éjszaka országai
• Sepsi László: A zátony
• Tosoki Gyula: Kóser játszma
• Varga Zoltán: A szobatárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

A képzelet rab szabadsága

Mészöly Miklós

Azt gondolom, hogy az igazi gyász és veszteség mindig abban különbözik, hogy képes bevilágítani a maga elpusztíthatatlanabb jelentésébe. Ha ellentmondásosan is, de alkalmat ad egy mélyebb evidencia megértésére. Távolabbról közelítve, talán ez lenne a legillendőbb és legtalálóbb mondanivalója Federico Fellini requiemjének is.

Szakelemzésekben eddig sem volt hiány, ezután sem lesz – az életmű átfogó sugalmazásának mégis marad egy olyan hangsúlya, amit a nézői közvetlen élmény fog tartósabban becsülni és méltányolni. Azoké a rangos és egyáltalán nem rangos örök nézőké, őrök lazzaroniké, akiknek pontos rögeszméik vannak arról, hogy a művészetek exkluzív csontjáról mit lehet és érdemes útibatyuba menteni.

Ezt sokféleképpen körbejárhatjuk. Egyszerű nézőként azt hangsúlyoznám, hogy milyen jó és szép, milyen megnyugtató, hogy nincs esztétikai hatályossággal függetleníthető és autonóm képzelet – csupán a valóság, a számunkra befogható Föld és Univerzum továbbgondolása s elképzelése. Amit a mitológia is helyben hagy és illusztrál. Mi és kicsoda legyőzhetetlen – s hogyan? Emberi-isteni metaforával: Anteus; az ő ravasz titka beszél erről. Ő, aki ha hajszálnyira is hűtlen (lenne) a földhöz; ha a psziché televény tartományát leválaszthatónak gondolná a szómáról – az egyetemes nehézkedés anyaölelését tagadná meg, s veszítene: a legyőzetést és árvaságot választaná. Azok közé rendelné magát, akiket az idő Molochja méltó feledéssel a névtelenségig fölemészt. Aki a lélegző Anyagról megfeledkezik; nem lehet igazi partnere az isteneknek.

Fellini – mint a másik beavatott honfitársa, aki „fára” telepíti a hősét, hogy mindentudóbban lehessen megítélője az örökemberi játszmának –, biztos ösztönnel tudja, hol a titokzatos határ, aho: a mitikusan „rab képzelet” s az ún. „mesei” közreműködésével egyáltalán létrejön (jöhet) az élményben is hitelessé váló valóság; a kemény vagy lágy, hideg vagy forró, de legmélyebben valós valóság.

Legérettebb alkotásaiban szinte archaikus könnyedséggel meri elhárítani a – teoretikusan és esztétizálva – oly rangosan fölértékelhető izmusok megválté ajánlatait. Nem vonzotta a holográf valóságábrázolások megtévesztő és mulandó dömpingje. S az az önhitt biztonság, hogy mikor éppen trenddé divatosodnak, mindig épp akkor lesz szó arról a titokról mélyebb fekvésben – higgyük el! – ami a valóság alatt és mögött van Fellini másképp volt gyermek, kamasz és többet tudó vén routinier. A nem szégyellt és kendőzetlen megszenvedettség vitte közel az örökemberi bugyrok – a halál, szerelem, közönségesség, infámia, kegyetlenség, öröm – lidércesen igaz és szép vigyorához s csúfságához, mosolyához és könnyéhez.

Mesélt? Igen. Ahogy a magát álmodó ember és föld ez álmon belül álmodik, – mert másképp hogyan is beszélhetne hitelesen az emberi valóságról? Ez az ő pontossága a holográf-egzaktságaink eleve alkati pontatlanságával szemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=189