KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/szeptember
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Molnár Gál Péter (1936-2011)
MAGYAR MŰHELY
• Pintér Judit: Palackposta-bontás Szőts István Röpirata ma
BŰNADAPTÁCIÓK
• Gelencsér Gábor: A közélet magánosítása A film noirtól a melodrámáig
• Ardai Zoltán: Egy családregény mélye Karamazov-mozgóképek
• Tüske Zsuzsanna: Anya noir Mildred Pierce
HŐSÖK 2.0
• Benke Attila: Szuperhősök 2.0 Batman, Robin Hood, James Bond
• Kovács Marcell: Mindenki kapitánya Joe Johnston: Amerika Kapitány
• Varró Attila: Káosz és karizma Conan, a barbár
• Kolozsi László: Hollywoodi sorsjáték Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
LATIN MOZI: BRAZÍLIA
• Kóbori Sarolta: Pauliwood fényei és árnyai Brazil mozi
• Sepsi László: A nyomor sikertörténetei Favela-mozi
DARDENNE
• Báron György: Apák és fiúk Dardenne
FILMISKOLA
• Varga Zoltán: Száműzött szavak, beszédes zörejek A hangsáv lehetőségei
• Lukács Péter Benjámin: A fantasztikum hangjai Hangdramaturgia
DIGITÁLIA
• Gerdelics Miklós: Játékhack Videójáték és politikai aktivizmus
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Keresztapák reneszánsza Borgiák
FESZTIVÁL
• Kovács Kata: Megkésett kamaszkor Edinburgh
HATÁRSÁV
• Pataki Gábor: A nagy Fény-tér kalkulátor Moholy-Nagy László: A fény művészete
KÖNYV
• Pálos Máté: Képrobbanás Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Bőrbörtön Thierry Jonquet: Tarantula
• Horváth Eszter: Pygmalion szikével A bőr, amelyben élek
KRITIKA
• Varga Balázs: Nyári fagy Így ért véget a nyaram
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: A hódkóros
• Varró Attila: Biutiful
• Baski Sándor: Talán egy másik életben
• Kolozsi László: Talán egy másik életben
• Vajda Judit: Született feleség
• Roboz Gábor: Happy Happy
• Baski Sándor: Ismeretlen föld
• Kovács Kata: Hétköznapi pár
• Alföldi Nóra: Barátság extrákkal
• Lovas Anna: Hupikék törpikék
• Nevelős Zoltán: Cowboyok és űrlények
• Kovács Marcell: A majmok bolygója: Lázadás
DVD
• Pápai Zsolt: Senna
• Nagy V. Gergő: Ketten az úton
• Alföldi Nóra: Az éjszaka országai
• Sepsi László: A zátony
• Tosoki Gyula: Kóser játszma
• Varga Zoltán: A szobatárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hősök 2.0

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

Hollywoodi sorsjáték

Kolozsi László

Az ezerarcú hős különös mitológiatörténet, amely filmes szempontból azért érdekes, mert óriási hatást tett a hollywoodi forgatókönyvírásra.

Robert McKee a forgatókönyvírás tanfolyamait azzal zárja: aki a forgatókönyvírásról beszél, óhatatlanul is életvezetési tanácsadóvá válik. Egyrészt azért mert, aki átrágja magát a karakterológia szabályain az jelentõset lépett elõre az önmegismerésben, másrészt azért, mert aki átveszi a struktúrát, vagyis megérti az amerikai film történetkezelését, az saját élettörténetét is át tudja gondolni. Képes lesz meglátni, mely hibája gátolta abban, hogy tudatosabban éljen; miért nem látta elõre az életét megváltoztató tragédiák bekövetkeztét. Az önismeret forrása, mondja McKee a tragédia, a személyes probléma: akkor tudunk meg a legtöbbet magunkról, ha a bajból alig tudunk kikecmeregni, ha életünk váratlan fordulatot vesz. Az ember vágyik a biztos és kényelmes életre, de miközben biztonságot és a kényelmet teremt, vagyis elbástyázza magát a boldogság illúzióját nyújtó magánéletbe, el is lankad, bágyadt lesz. A puha, meleg otthonban ellustulót felkészületlenül éri, ha a külvilág a tragédiákkal betör a bástyák mögé, ha a politika elkezdi lebontani a véderõket. A védett otthon falai mögött nem is tûnik fel, hogy a mondat, „nekünk ehhez semmi közünk, bennünket ez nem érint”, mikor válik önbecsapássá.

A kérdés az, mondja McKee, és vele összhangban számos pszichológus, többek közt Feldmár András is, hogyan õrizhetjük meg éberségünket, hogyan lehetünk készek a kiélezett helyzetekre, azokra a pillanatokra, amikor megmutatkozik, valójában milyenek is vagyunk: gyávák-e, álnokok-e, hazugok-e, vagy épp ellenkezõleg bátrak, õszinték, tisztességesek.

McKee és a forgatókönyvíró iskolák névadói, Joseph Campbellt (1904–’87) hívták segítségül. A kifejezetten sármos, határozott kiállású Campbell eredetileg Joyce-kutató volt, késõbb kezdett összehasonlító vallástörténettel foglalkozni.

Az Édesvíz Kiadónál 2010 végén megjelent könyve, Az ezerarcú hõs különös koncepcióra felhúzott mitológiatörténet, amelyet nem csak forgatókönyvírást oktatók, de rendezõk is elõszeretettel forgattak elsõ megjelenése, vagyis 1949 óta.

Nem túlzás azt állítani, ez a könyv hagyta a legmélyebb nyomot az amerikai mûfaji filmen. Többek közt ennek a könyvnek köszönhetõ, pontosabban annak, miképp értelmezte e könyvet egy sor rendezõ és írás-oktató guru, hogy az amerikai film probléma-megoldó narratív modellre épül.

A probléma szó egy antik sorsjátékra utal, hiszen a proballo azt jelenti: elé vetni. Az eléjük vetett problémákon átlépõ hõsök elé egy új, kihívásokkal és veszélyekkel teli világ tárul. Amint átléptek a problémán, a régi életüket nem folytathatják tovább: soha többé nem élhetnek úgy, ahogy akkor éltek, amikor még a probléma nem mutatta meg igazi lényegét. Kizökkentek a tucatlétbõl, kinyílt a szemük.

A kihívások mezejére lépve a hõs önmagát ismeri meg: hibái mélyére lát – hiszen a probléma azért következik be, mert a hõs nem tökéletes, egy hibája váltja ki a sors-váltást – tudatosul benne, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy új és teljesebb életet éljen; a hõs a tökéletesedés útját járja.

Megtanulja, hogyan gyõzheti le hibáit, hogyan élhet nem csupán a boldogság látszatával kecsegtetõ, hanem valóban boldog életet: ez az újabb élet tudatos. És a hõs ezen új életben már nem feledkezik meg arról, hogy bármi-bármikor bekövetkezhet.

Campbell azt ismerte fel, hogy a mítoszok egyértelmû történet-mintákat követnek, vagyis a mítoszoknak van egy alapstruktúrája, és ezt a felismerést összekapcsolta a negyvenes években különösen divatos jungiánus nézetekkel. Könyvének alapállítása: a mítoszok lényege, hogy „minden ember számára felmutatnak egy általános érvényû formulát, bármilyen szinten is álljon az életben”. „Ezért átfogó és szélesebb körben értelmezhetõ a mítosz” – írja Campbell. „Az egyénnek csak meg kell találnia saját helyét ennek az általános emberi formulának a viszonyrendszerében, és ráhagyatkozni, hogy az megmutassa a kiutat saját csapdáiból. Kik és hol laknak démonai? Melyek emberi mivoltának megoldatlan rejtélyei. Milyen ideák vezérlik. Ezek árulkodnak arról, hogyan viszonyul az élethez”.

A hollywoodi forgatókönyvek, akár a három felvonásos rendszerre, akár a ma már elfogadottabb nyolcszekvenciásra épülnek, e Campbell által felvázolt formulát követik. A Syd Field és Frank Daniel nevéhez köthetõ nyolcszekvenciás rendszerben az inciting incident (egy váratlanul bekövetkezõ esemény) kizökkenti ugyan a fõszereplõt, de nem kényszeríti egy új élet választására. A plot point az a pont, amely után már élete nem élhetõ a régi módon tovább. A plot point-ban bekövetkezett esemény elõl a film protagonistája nem menekülhet. Sorsa kifordul, mint a gyökerénél kiásott fa a földbõl.

Az elsõ felvonásban feltett kérdésre a harmadik felvonásban mindig választ kell adni: hogyan élhet tovább a hõs, mi lesz a további sorsa, mit jelent számára az, hogy megismerte démonait, emberi mivoltának megoldatlan rejtélyeit.

A hõssel együtt érzõ, annak sorsával azonosuló nézõ a történetet – a filmnek a mítosz-struktúrát éppen ezért is követõ történetét – átélve megpillanthatja saját démonait: a westerneket nézve például az, hogy mennyire képes elfogadni egy távolról érkezett idegent, a sci-fiket nézve, hogy el tudja e fogadni, a tudomány olyan területekre is betör, ahol már a metafizikával érintkezve kirobbanthatja a láthatatlan és megismerhetetlen erõk haragját. Konkrét példáknál maradva, az Ütközéseket végigülve, a rasszizmus eleven démonait pillantja meg, a Szelíd motorosokat nézve, a szabadságét.

Mivel minden amerikai mûfaj tulajdonképpen probléma-megoldó modell is, Hollywood a campbelli struktúrák használatára kényszeríti a filmet írókat. Igaza van William Goldman-nek, „a struktúra minden”, de ez nem jelenti azt, hogy a struktúra ismerete feltétlenül könnyebbé tenné az írást. Ma már minden filmessel szemben alapkövetelmény a campbelli rendszer ismerete, ami egyben azt is jelenti, hogy az alkotók kiszolgáltatottjai is e rendszernek; mást, máshogy nem is igen írhatnak, ha e rendszerben – nevezzük Hollywoodnak – keresik a helyüket.

Mivel a harmadik felvonásban minden amerikai filmben kötelezõ megadni az elsõ felvonásban feltett kérdésre a választ, az amerikai filmek zártabbak; lényegük, szemben az európai filmmel, nem az, hogy válaszokat kényszerítsenek ki a nézõbõl. A léthelyzeteket, élet-epizódokat lefestõ európai mûvészfilm a látottak továbbgondolására kényszerít, vagyis a nézõt élet-élményekkel gazdagítja (mindennapi tapasztalatait bõvíti), az amerikai mûfaji film többnyire kész válaszokat ad. Ezzel függ össze, hogy a hollywoodi stúdiófilmekben a jellemfejlõdésre különösen nagy hangsúlyt fektetnek – egy valamirevaló hõs mindig le kell, hogy gyõzze hibáját.

Campbell könyvének elsõ része (A hõs kalandja) a struktúrát mutatja be, a mítoszok felépülését. A második rész a (A kozmogóniai ciklus), értelmezhetõ karakterológiai útmutatóként is: ez mutatja be a hõs különbözõ alakjait, alakváltozásait. „A következõ oldalalakon, írja Campbell, egyetlen összetett kalandként bontakozik ki az Átlagember sorsát megjelenítõ történetek sora”. Az elsõ stáció az „elszakadás vagy elindulás” (ezt írja le Campbell az elsõ rész elsõ öt fejezetében: 1. kalandra hívás, 2. a kaland visszautasítása 3. természetfeletti segítség 4. az elsõ küszöb átlépése 5. a cethal gyomrában). A második stáció „a beavatás megpróbáltatásai és gyõzelmei” (1. a próbatételek útján 2. találkozás az Istennõvel 3. a nõ mint csábító 4. megbékélés az apával 5. megdicsõülés 6. a végsõ adomány). Az utolsó stáció a „visszatérés és beilleszkedés a társadalomba”. Ez szükséges ahhoz, hogy „a világba folyamatosan áramoljék a spirituális energia” (mint e mondatból is kitetszik: nem véletlen, hogy a könyvet az ezotériára szakosodott kiadó adta ki).

Campbell hindu, észak-amerikai indián és keresztény mítoszokat elemez elsõsorban – a legfontosabb hivatkozásai közt ott van Róheim Géza, ha ausztrál vagy új-guineai mítoszt vesz elõ, õt idézi. Könyve elsõsorban – sajátos szempontú – mitológiatörténet, és mint ilyen, hasonló Kerényi Károly, vagy Mircea Eliade hasonló könyveinél (Campbell tudása azonban korlátozottabb az említettekénél, és tulajdonképpen nem is ez az a könyve, amit legfontosabb mûvének gondolt), jelentõségét elsõsorban az adja, hogy ebbõl kiindulva alkották meg a forgatókönyv-iskolák tankönyveiket, a legtöbbet rá (és Arisztotelészre) hivatkozik mind Syd Field, mind Robert McKee. Tehát nem is maga a könyv a fontos, hanem mindaz, amit kikövetkeztettek belõle (olvasását mégsem ellenjavallnám – érdekes, sok példával illusztrált, jól olvasható mû, és nem olyan dagályos, mint mondjuk Sir James Frazeré).

Mivel a Campbell-könyv kifejezései a filmes szaknyelvben gyakran használt kifejezések, már csak azért is örvendetes, hogy Az ezerarcú hõsnek végre van magyar fordítása, mert olyan alaptézisek, mint mondjuk a hero’s journey, a call of adventure vagy a mentor végre mondhatók magyarul: hõs kalandja, kalandra hívás, segítõ... Mindez a kiváló, a filmes forgatókönyvíró rendszereket, iskolákat jól ismerõ Varjasi Farkas Csabának köszönhetõ, ahogy az is, hogy a kellemes borító az amerikai kiadást idézi.

A könyv nem csak a filmesek, sõt, nem is elsõsorban a filmesek érdeklõdésre tarthat számot. A jungiánus Marie Louis von Franz meseelemzéseiben is tetten érhetõ a hatása, Verena Kast álomfejtéseiben is, felfedezni véltem egyes elemeit Földényi F. László – minden életciklusban kötelezõen újraolvasandó – könyvében, A medúza pillantásában, és megtermékenyítõen hathat (a szerencsére egyre népszerûbb) meseterápiára is. A népmesék – írja Boldizsár Ildikó a Meseterápiában – segítenek „összerendezni azt, ami szétesett”.

A mítoszokat és meséket elemzõ Campbell ugyanerre jut: azt nem tanítja meg, hogyan használható a mítosz a gyakorlati életben ahhoz, hogy lelki bajainkon felülkerekedjünk – mint Boldizsár Ildikó könyve –,azt viszont igen, hogyan írjuk ki magunkból a démonainkat, hogyan építsük fel írásainkat, ha azokkal az a célunk, hogy tudatosabban éljünk. Ha az írással leásunk egy probléma mélyére, ha kiismertünk egy csapdát, akkor valószínûleg el tudjuk kerülni, hogy újra beleessünk.

Édesvíz Kiadó, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10752