KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: „Vannak még mesék e világon” Kiállítás Eggerth Mártáról a Collegium Hungaricumban

• Schubert Gusztáv: Lobogónk, Széchenyi Bereményi Géza: A Hídember
• Mihancsik Zsófia: A leggyengébb láncszemek Beszélgetés A Hídemberről Erdődy Gábor és Gerő András történésszel
• Szilágyi Ákos: Hajrá, oroszok! Történelmi kultuszfilmek
• Kovács István: Lengyelország filmkosztümben Nemzeti klasszikusok
• Fehérvári Tamás: Képtudat és önismeret Beszélgetés a Bibó breviáriumról
VÁROSVÍZIÓK
• Hirsch Tibor: Vészkijáratok Jancsó Budapestje
• Andor Tamás: Vedlik a város Budapest operatőrszemmel

• Gelencsér Gábor: A test filmje Művészet és pornográfia
• Varró Attila: Russ-modor Amerikai szexklasszikusok
• Turcsányi Sándor: Félreérthetetlen testhelyzetek Tévéerotika
• Zachar Balázs: Mese felnőtteknek Beszélgetés Kovács „Kovi” Istvánnal
• Molnár Gál Péter: Főúr, kérek egy táncost! Billy Wilder
• N. N.: Billy Wilder filmjei
• Turcsányi Sándor: Menzelmezben Jan Hřebejk
• Nemes Gyula: Történelem a konyhából Beszélgetés Jan Hřebejkkel
• Kemény György: Film, színház, Madách Szikora János: Az ember tragédiája
• Csont András: Egy kalandor tényfékező Cartier-Bresson fotói
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A tetszhalott kínai horgász esete Sára Júlia: Egérút
DVD
• Pápai Zsolt: Sírfelirat John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t
FILMZENE
• Csont András: A zongoristák pokla Michael Haneke: A zongoratanárnő
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Monte Cristo grófja
• Ádám Péter: 8 nő
• Pápai Zsolt: Traffic
• Ádám Péter: Vidocq
• Nevelős Zoltán: A hálószobában
• Bikácsy Gergely: Ez a szerelem
• Ágfalvi Attila: Barnie apró bosszúságai
• Hungler Tímea: Kate és Leopold
• Herpai Gergely: Skorpiókirály
• Kis Anna: Az esküvő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Lancester és Volonté

Molnár Gál Péter

Sosem játszottak egyazon filmben. Két dudás eltúlzott volna egy csárdában. A lapzártára érkező gyászhírnél több rokonítja az East Harlem-i ír és a milánói értelmiségi színészt. Jóllehet Hevesi Sándor csípős elméssége szerint „nincs színész és színésznő, csak férfiszínésznő és női színésznő”. Az önérzet kóros megnagyobbodására és a túlingerelt önszeretetre célzott.

Burt Lancester (1913-1994) és Gian Maria Volonté (1933-1994) két komoly komédiás, előbbi 1971-ben bejelentette, hogy visszavonul, tíz évnél tovább forgatott ezután; Volonté nem tett bejelentést, ugyanezen időben nehéz betegsége megszakítani kényszerítette dicsteljes pályafutását. 1990-ben Nyitott ajtókbéli alakításáért Oscarra jelölték, de Félixet kapott.

Művészi rokonságuk abban állt, hogy mindketten a férfi szerepkörön működtek. Nem állítható bátran ugyanez azon színészekről, akik nadrágot viselnek bár és öklöznek is műtermi vadnyugati ivókban.

A most meghalt Lancester maga a kisportolt egészség: a New York University kosarasa kitartóan atletizál. Tizenkilenc évesen fölcsap cirkuszi artistának; Nick Cravat-tal hét évig trapézszámban lép föl a kupolában (húsz évvel később Lollobrigida és Curtis mellett árumintát ad múltjából). Rövid házassága Norma Andersonnal hűség a cirkuszhoz: az asszony is cirkuszi akrobata volt.

Volonté úrifiú. Jómódú polgárszülők gyermekeként választja a komédiásmesterséget. Klasszikus színházi szerepek után spagettiwesternek és peplumos antikizáló mozimarhaságok szereplője Cottafavi, Leono, Sollima, Damiani rendezéseiben. Lancester a háború alatt a tábori színháznál szolgálja a hazát; keményöklűként kezdi mozikarrierjét.

Amint sikereik megengedhetővé teszik: választékosan igényessé lesznek. Volonté a bűnügyi izgalmak helyett előnyben részesíti azon forgatókönyveket, amiknek politizáló izgalmuk van. Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében(1970), Sacco és Vanzetti (1971), A munkásosztály a paradicsomba megy (ugyanakkor), eljátssza Aldo Moro meggyilkoltatását a Todo modoban (1976). Volonté politikai nézeteit Róbert László egy olasz vendégségekbe is belekíváncsiskodó televíziós tudósításából is tudhatjuk: 16 milliméteres filmet rendez egy elfoglalt római gyár történetéről (1971).

Lancester a harlemi ír olasz hercegként az egyetemes filmtörténet legszebb kockáihoz tartozik, amint út porától szürke szempillákkal évszázadok-nevelte meghajlíthatatlan gerinccel üli végig a misét A párduc (1963) családi kápolnájában. Háborús kalandfilmekben is eltántoríthatatlan. Frankenheimer A vonatjában (1964) ügyességénél vonzóbb becsületessége, életrevalóságánál odaadása, küzdőképességénél megnyerőbb állhatatossága.

Volonté tekintetéből komolynak tetszik minden társadalmi probléma. Lancester tekintetéből minden kaland. Volonté szeme sarkában huncutság bujkál a tragikus pillanatokban. Mintha mosolyogna a pillanat fontosságán. Politikai elkötelezettsége nem pártpropagandista munka: a halállal érintkező a tisztességgel áll elszámolási viszonyban. Lancester mosolytalan. Eltökélten hős a mozivásznon. De nem a színészhiúság, macho-gőg miatt húzta magára a heroikus szerepkört: erkölcsi felkiáltójelként példát állított a mozijegyvásárló kereskedelmi ügynökök elé.

Egy amerikai és egy olasz férfi a vászonról. Rendíthetetlenül tisztességesek, erősek, állóképesek. Némileg időszerűtlenek voltak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1019