KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A megkínzott ember mosolya

Vida János

 

Jang Jen-csin és Teng Ji-min müve 1979 szeptemberében készült, tehát még a kínai filmművészet új kibontakozásának korai szakaszában. Ezúttal is feltűnő jelenség: mintha a színészek és az operatőrök legjava már teljes vértezetben fogott volna hozzá, hogy éljen a megújulás adta művészi lehetőségekkel, amikor a rendezők és a forgatókönyvírók többsége még kereste a „hangját”. Ennek a filmnek különösen a közelképei nyújtanak olyan elmélyült jellemábrázolást, amely sokszorta kifinomultabb, mint a cselekmény olykor kissé vázlatos szerkesztésmódja.

A vázlatosság a jelképességből is következik. A történet középpontjában egy újságíró áll, aki 1975 telén lelkiismereti válságba kerül, mert nem akar teljesíteni egy aljas megbízatást, ugyanakkor azonban családját – s kissé önmagát is – félti. Hiába próbálkozik kerülő utakkal, nem marad más választása: nyíltan kell kimondania az igazságot, ha becsületes akar maradni. A lelkiismeretes, ám nehezen mozduló kínai értelmiségiek jelképe ő a filmben, aminthogy a többi szereplő is kissé szimbolikus, sőt, maga a helyszín is: Hajcseng város a valóságban nem létezik ugyan, külsőségei (és a neve) alapján azonban Sanghajjal azonosítható. (Két évvel később Hszie Csin filmjében a Tienjün-hegy egész Kínát jelképezi.) Még a főhős családja is – feleség és egy leánygyermek – a mai kínai hivatalos családeszmény visszavetítése. Bizonyára az sem véletlen, hogy a nehéz időket élő házaspár boldog múltja, megismerkedésük, kibomló szerelmük és nászútjuk ideje éppen 1965-re, a kulturális forradalom előtti utolsó nyárra esett. Sajátságos viszont, hogy a rendezők, miközben az értelmiségiek megaláztatásairól szólnak, anyagi életkörülményeiket egyáltalán nem próbálják nehezen elviselhetőnek ábrázolni. (Későbbi filmekben sokkal keservesebb sorsokat látunk.)

Valósággal tobzódnak az alkotók a flash-back-kel való játékban, a látomások, az álmok, a visszaidézett és az elképzelt események megjelenítésében. Ezek a képek néhol kissé merevre sikerültek (az osztott képmezőről például nehezen hihető, hogy a hős azt valóban úgy látja álmaiban), s technikai hiba is előfordul (amikor a tengerparti homokon évődik a szerelmespár, túlságosan jól látható a forgatás során ruhájuk tisztaságát óvó mű-anyagfólia).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5961