KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Loving Vincent

Zsubori Anna

Loving Vincent – francia-lengyel, 2017. Rendezte és írta: Dorota Kobiela és Hugh Welchman. Kép: Tristan Oliver és Lukasz Zal. Zene: Clint Mansell. Gyártó: Break Thru Productions / Trademark Films. Forgalmazó: DCI. Feliratos. 95 perc.

 

„Csak a festményeink beszélhetnek a nevünkben” – írta a modern festészet atyja. Vincent Van Gogh alakja és legendája leginkább két okból szokott felmerülni beszédtémaként. Egyrészt művészi zsenialitása kapcsán, akkor leginkább talán az 1888-ból származó ragyogó, lángmeleg színekkel festett Napraforgók című alkotása kerül szóba – vagy pedig afféle korabeli celebként, anekdotahős figurájaként a meg nem értett zseninek, aki levágott fülének köszönheti hírnevét. Dorota Kobiela és Hugh Welchman alkotása közelebb hozza Vincentet a nézőhöz: eleven és szenvedélyes, komplex személyiségként ábrázolja, noha az alkotás nem a művész-dokumentumfilmek panteonját gazdagítja, hanem a filmtörténet első kézzel festett festményekből álló animációs filmjeként eleveníti meg Vincent vibráló világát.

A Loving Vincent Orson Welles Aranypolgárát idézve a főhős halála után indul, interjúkon és leveleken alapuló detektívsztorit mesél el, Armand Roulin (Van Gogh egyik modellje egy ismerős arles-i családból) főszereplésével, aki apja kedvéért magánnyomozásba kezd a festő halála ügyében. Vincentről kiderül, hogy már gyerekként beilleszkedési problémái voltak, zűrös családi háttérrel rendelkezett, azonban a „meg nem értett művész” élete vége felé látszólag barátságos, és a művészetére inspirálóan ható környezetre lelt. Bár a cselekmény a halál lehetséges okait kutatja (gyilkosság? öngyilkosság?), és az egymásba fonódó, olykor ellentmondó elbeszélések viszik előbbre a történetet, a film gyengéjét pont ez a kusza és vontatott nyomozás adja. A képi világa azonban lenyűgöző: teljesen Van Gogh stílusát és konkrét képeit követi, amire még nem volt példa a filmművészetben (miközben a flashbackek a filmekben megszokott fekete-fehér formában elevenednek meg). A CGI-túladagolt néző szemének igazi vizuális orgia a pezsgő posztimpresszionista világa a vásznon, a film azonban ettől még nem lesz több mint egy újabb posztermásolat a színek szerelmese Napraforgók-járól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13518