KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vadregény

Vajda Judit

Vajda Judit

Into the Woods – amerikai, 2014. Rendezte: Rob Marshall. Írta: Stephen Sondheim musicaljéből James Lapine. Kép: Dion Beebe. Zene: Stephen Sondheim. Szereplők: Meryl Streep (Banya), Anna Kendrick (Hamupipőke), James Corden (Pék), Daniel Huttlestone (Jack), Emily Blunt (Pékné), Lilla Crawford (Piroska). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 125 perc.

Mivel hazánkban csak 2014-ben mutatták be színpadon, nem olyan ismert, de az 1986-os Lapine – Sondheim-musical, a Vadregény afféle gyűjtőmeseként már a Shrek előtt 15 évvel összetoborzott több képeskönyvnyi hőst, a belőlük összeálló supergroup közreműködésével pedig jóízűen kiparodizálta a klasszikus tündérmeséket. A színpadi eredetiből a Chicagót és a Kilencet jegyző Rob Marshall rendezett filmadaptációt, melyben Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj és Az égig érő paszuly Jankója ad egymásnak csúcstalálkozót, kiegészülve egy összekötő kerettörténettel, a Pék és a Pékné sztorijával.

Ahogy a frappánsan felhasznált-kifordított Grimm-mesék mindegyike kettős értelmű és valamiképpen az emberi életút fontos eseményeire reflektál (a Piroska és a farkas az ártatlanság elvesztésére, a Hamupipőke a női határozatlanságra, az Aranyhaj/Rapunzel a gyerek kirepülésére a családi fészekből és ezzel szoros összefüggésben az öregedéstől való félelemre, Az égig érő paszuly pedig arra, milyen nehézségekkel küzd egy egyedülálló anya), úgy a cselekmény gerincét alkotó, a gyermektelen Pék házaspárról szóló história is hasonló problémát fogalmaz meg szimbolikusan. A két hős elkeseredetten szeretne szülővé válni, ez azonban biológiai és természetfeletti okok miatt nem történhet meg – ha azonban teljesítenek bizonyos teljesíthetetlen próbákat, összejöhet a hőn áhított gyermek. A boszorkány figura által kiszabott, több elemből összeálló feltételrendszer így egyszerre utal a meddőség elleni kezelések passiójára és azokra a későbbi hányattatásokra, ami majd szülőként vár rájuk. Ez a modern kor embere számára is átélhető, egyszerre metaforikus és szórakoztató mese azonban másfél óra után kifullad – a gond csak az, hogy a Vadregény játékideje bő két óra, az utolsó félóra semmitmondó locsogása pedig jócskán visszavesz az addigi hatásból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12193