KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/október
• Bikácsy Gergely: A kések és a formák Zuhanás Hitchcockkal
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Koltai Ágnes: A bűn története Krimi magyar módra
• Schubert Gusztáv: Madárkák és kalitkák Beszélgetés Böszörményi Gézával
• Sipos Júlia: Városszéli filmesek A Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban
• Létay Vera: Az összergasztott tányér A Hold kegyeltjei
• Ciment Michel: A tárgyak eltörnek és elkopnak Beszélgetés Otar Joszelianival
• Lukácsy Sándor: Zártkörű pokol Swann szerelme
• N. N.: Proust – filmen
FESZTIVÁL
• Fáber András: Egyének és társadalmak Karlovy Vary
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Lutra
• Reményi József Tamás: A nyugodt Nap éve
• Hirsch Tibor: Lenni vagy nem lenni
• Báron György: Break 2.
• Vida János: A befejezetlen játszma
• Schreiber László: Szerelem és galambok
• Kabai József: Sólyomasszony
• Vida János: Foglalkozása: mesterlövész
• Máté J. György: Minőségi csere
• Kabai József: A tangóharmonikás ember
• Kovács Ágnes: Féktelenül
• Faragó Zsuzsa: Törvényes esküvő
TELEVÍZÓ
• Buda Béla: A sorselemző sorsa Potréfilm Szondi Lipótról
KÖNYV
• Báron György: Aki filmművészetet álmodott
KRÓNIKA
• N. N.: Mindennap filmklub
• Erdély György: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• Peternák Miklós: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tangóharmonikás ember

Kabai József

 

Amikor a tangóharmonika megszólal, mindig érezni benne valami szomorú felhangot. Függetlenül attól, hogy ki játszik rajta, mit és mikor. Persze lehet, hogy csak a megszokás miatt vélem így. Többnyire kiskatonákat láttam filmen, amint valahol a front mögött harmonikát nyúzva „mulatnak”, meg csavargókat, mondjuk Párizsban, amint némi alamizsnáért húzzák. Ebben az új szovjet filmben a „tangóharmonikás” a frontról tér haza a negyvenes évek Moszkvájába. Játszik örömében, játszik bánatában, s közben elveszett kedvesét keresi. S játszik esküvőkön, mert „operettművész” múltja után ezzel keresi kenyerét. Aztán a dramaturgia jóvoltából az elveszett kedves esküvőjére vetődik, ahol azt javasolja, hogy kezdjék újra, de persze ez nem lehetséges. Hősünk elmegy, és egy nagyon szomorú dalt játszik. A film végén napjainkban látjuk veterán (sors)társai között, amint újra megszólaltatja féltve őrzött hangszerét. Háborúról, újrakezdésről, emberi viszonyokról nagyon sok film szólt már. Köztük jó pár – mind dokumentarista, mind művészi igénnyel – sok mindent elmondott e témákról. Nyikolaj Dosztal munkája ezekhez képest nem hoz semmi újat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5711