KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/október
• Bikácsy Gergely: A kések és a formák Zuhanás Hitchcockkal
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Koltai Ágnes: A bűn története Krimi magyar módra
• Schubert Gusztáv: Madárkák és kalitkák Beszélgetés Böszörményi Gézával
• Sipos Júlia: Városszéli filmesek A Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban
• Létay Vera: Az összergasztott tányér A Hold kegyeltjei
• Ciment Michel: A tárgyak eltörnek és elkopnak Beszélgetés Otar Joszelianival
• Lukácsy Sándor: Zártkörű pokol Swann szerelme
• N. N.: Proust – filmen
FESZTIVÁL
• Fáber András: Egyének és társadalmak Karlovy Vary
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Lutra
• Reményi József Tamás: A nyugodt Nap éve
• Hirsch Tibor: Lenni vagy nem lenni
• Báron György: Break 2.
• Vida János: A befejezetlen játszma
• Schreiber László: Szerelem és galambok
• Kabai József: Sólyomasszony
• Vida János: Foglalkozása: mesterlövész
• Máté J. György: Minőségi csere
• Kabai József: A tangóharmonikás ember
• Kovács Ágnes: Féktelenül
• Faragó Zsuzsa: Törvényes esküvő
TELEVÍZÓ
• Buda Béla: A sorselemző sorsa Potréfilm Szondi Lipótról
KÖNYV
• Báron György: Aki filmművészetet álmodott
KRÓNIKA
• N. N.: Mindennap filmklub
• Erdély György: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• Peternák Miklós: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nyugodt Nap éve

Reményi József Tamás

 

Egy tiszta nő – és egy tiszta férfi. Önfeledten táncolnak a sziklakolosszusok látomásos kulisszája előtt, amely egyszerre szimbóluma a „civilizáció” előtti, érintetlen világnak és a pusztulás utáni kopár Földnek, az örök fenyegetettségnek. Krzysztof Zanussi filmjének zárójelenete nemcsak külsőségeiben idézi föl Polanski művének (Tess; Egy tiszta nő) fináléját, hanem látlelete is ugyanaz: ideologikus és hétköznapi gonoszságaink elől a humánum misztikus álmokba menekülhet.

A történet időpontja és helyszíne különös gonddal megválasztott: a világháború befejeztével, a potsdami egyezmény után Lengyelországhoz csatolt német területen játszódik. A senkiföldjén. Az őslakosok szenvedéseire a romok, falra firkált, kétségbeesett üzenetek emlékeztetnek még, a nácik bűneit lemészárolt hadifoglyok tömegsírja jelzi, a városban fosztogatók, besúgók, embercsempészek. A terep a nagyhatalmaké s a kis csirkefogóké; a filmben el sem hangzik, hogy béke lenne. Mint ahogy nincs is béke. csak az ember időtlen (mert folytonos) megaláztatásainak dermedt csöndje. Ezt a csöndet fokozza szomorú-groteszk módon a lengyel özvegyasszony és az amerikai katona ismeretsége: egymás számára érthetetlen nyelven, érthetetlen szokások gesztusaival próbálnak kommunikálni. Tisztaságuk, természetességük mégis összekapcsolná őket; a halál, a pusztulás fölötti megrendülés közös élményében találnak egymásra – az egyetlen mélyen emberi élményben, amely ott és akkor lehetséges. A háborús és háború utáni történelem azonban „közös erővel” szétválasztja őket.

Zanussi tehát pontosan kidolgozta azt az alapszituációt, amelynek fejleményei a film föl vezetésében mesterkéletlenül, puritán egyszerűséggel válhatnak jelképi erejűekké. Ám a feszültség a két főhős egymásra találásának szép pillanatától kezdve fokozatosan szétoldódik, a történet fegyelmezett bizarrsága végül melodrámába fúl. Az idő haladtával a rendező mindinkább elbizonytalanodik: stációkra redukált képekben fogalmazzon avagy meséljen-e? Végül is elkezd cselekményt bonyolítani, magyarázkodó képsorokba fog, s filmje ritmustalanná, kusza stílusúvá lesz. Mindezen a két csodálatos színész, Maja Komorowska és Scott Wilson bölcs játéka sem segít.

A nyugodt Nap éve 1984-ben, Velencében elnyerte a fődíjat, az Arany Oroszlánt. Pontosabban – az akkori sajtóvisszhangok tanúsága szerint is: A nyugodt Nap éve „alkalmából” fődíjat kapott a kelet-európai film nagy moralistája, Krzysztof Zanussi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5701