KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére

Mentse, aki tudja a (magyar) filmet

Lányi András

 

I.

 

A jelenlegi helyzet:

 

 

1. Kvázi-fejlettség

 

Filmkultúrán az audiovizuális média közegében folyó társadalmi érintkezések teljes rendszerét értjük. E rendszer hazai kialakulása a kvázi-fejlettség bélyegét viseli: egyes elemei megkésve, hiányosan alakultak ki, csúcsproduktumai jobbára a tárgyi-szellemi környezet adottságaitól elszakadva jöttek létre, infrastruktúrája szegényes, egyoldalú, aránytalan. Fenn a parabolaernyő, nincsen kas. Ezért a szellemi és gazdasági válság filmkultúránkat alapjaiban rendíti meg.

A rendszer legfontosabb alkotóeleme, a hazai filmprodukció, maga is kétarcú: a nemzetközileg elismert, jelentős művészi teljesítmények mellett a filmtermés zömét adó televíziós és moziipar máig a harmincas évekre kialakult melodráma és kabarésémák szerint dolgozik. (E kétarcúság egy-egy műfajon belül is észlelhető: például a tömegkommunikációban megjelenő kezdetleges filmpublicisztika szinte érintetlen maradt az elmélyült és úttörő munkát végző dokumentarizmus hazai iskoláitól.)

 

 

2. Kettős paternalizmus

 

Filmművészetünk körül nem alakult ki értő közönség, a közvetítés egyirányú, központosított intézményrendszere nem összeköti, hanem elválasztja a filmkultúra értékeit a közönségtől. A filmes társadalom egyedül az állami szubvenciótól és a céhen belüli erőviszonyoktól, klikkharcoktól függ. Az aktív, minden szempontból meghatározó állami kultúrpolitika és a szakmán belüli rendes viszonyok együtt a kettős paternalizmus állapotát teremtették meg. Ez kedvez a megbízható szakmai minőségnek, a hagyományos (elavult) előállítási módszereknek és szemléletnek, és kirívó egyenlőtlenségekkel bár, de egzisztenciális biztonságot nyújt. A szakma egészét viszont rugalmatlanná teszi, kiszolgáltatja a központi mecenatúrának és légüres teret képez a filmek előállítói, illetve a produkciót felhasználó (fel nem használó) társadalmi környezet között.

 

3. Identitás-vesztés

 

A magyar filmmel szemben a közönség masszív előítéleteket táplál. Ez nem kis részben a nemzeti identitás válságával függ össze, amit ezúttal bővebben nem elemezhetek.

 

 

4. Elektronikus ellenforradalom

 

Az audiovizuális tömegkultúra lefelé nivelláló egyneműsödése világszerte végbement, különösen az elektronikus hordozók elterjedésének hatására, melyek a filmet a kultúra rendszeréből a gépesített háztartás rendszerébe helyezték át, ahol a referenciát nem a társművészetek, hanem az elektronikus játékok és egyéb ingerstimulációk jelentik.

Azokban az országokban, ahol a filmnek sajátos kulturális jelentőséget tulajdonítanak, átfogó és tervszerű kultúrpolitikai erőfeszítéseket tesznek e folyamat ellensúlyozására, számolva azzal is, hogy az ettől remélt eredmények rövid távon alig jelentkeznek és nem nyilvánulnak látványos statisztikai adatokban. (Nemzeti filmprodukció védelme a hazai piacon, alternatív forgalmazás támogatása, nemzeti filmtár és szolgáltatásainak fejlesztése, független művészeti vállalkozások anyagi támogatása stb.) Ezzel szemben nálunk a piaci és kulturális szabadság vívmányaként üdvözlik a nyugati tömegáru immár vetélytárs nélküli uralmát a hazai piacon. A legfejlettebb technológia és marketingstratégia birtokában a tőkeerős nemzetközi (főleg amerikai) filmvállalatok szabnak mintát, melyet a hazai közönség és forgalmazás ellenállás nélkül tesz magáévá.

 

 

5. Reformintézkedések

 

A felemás reformintézkedések nyomán ellentmondásos helyzet alakult ki. Az egykor hatósági-igazgatási rendeltetéssel létrejött területi monopolszervezetek (mozivállalatok) kezében maradt szinte minden használható mozi és az üzemeltetés valamennyi feltétele. Felmentést kaptak kulturális kötelezettségeik alól és haszonelvű működésre szorítják őket. Egyenrangú vetélytársak és társadalmi ellenőrzés híján a kijelölt szereplők vetélkedése az imitált piacon a filmterjesztő tevékenység beszűküléséhez vezet, amennyiben azt a legkényelmesebben, legkevesebb szellemi munkával profitot biztosító üzletágakra korlátozhatják. A vállalkozóvá vedlett hatóságok üzletelése itt is ugyanolyan eredménnyel jár, mint a magyar gazdaság egyéb területein: nem érdekeltek a költségek csökkentésében, az eszközök hatékonyabb kihasználásában, új szükségletek feltárásában, a választék bővítésében. Például a nagyobb ráfordítás kimutatása, a csődhelyzettel való fenyegetőzés itt is esélyt jelent a pótlólagos költségvetési támogatásra, ha pedig az elmarad, költségeiket a fogyasztóra hárítják, vagy beszüntetik bizonyos szolgáltatásaikat. A gyengébben jövedelmező vetítőhelyek ugyanúgy megszűnnek, mint a filmkínálat korábbi, viszonylagos változatossága. A filmterjesztők ebbéli magatartását a helyzet objektív logikája diktálja. Ez, értelemszerűen, nem piaci magatartás. De itt kell megjegyeznünk azt is, hogy a piacinak nevezett társadalmakban a szolgáltatások dinamikus és kiegyensúlyozott fejlődése nem a piacnak köszönhető önmagában, hanem annak, hogy a piaci automatizmusok a társadalmi ellenőrzés és ellensúlyok összetett és alaposan kidolgozott rendszerébe ágyazva működnek.

Nem létezik viszont – tudniillik nem képes tartósan fennmaradni – olyan társadalmi berendezkedés, amely az anyagi termelés deficitjét a szellemi javakat előállító tevékenység (könyvkiadás, mozi, stb.) profitjából kívánja pótolni.

Mit tehetünk?

Az alábbiakban javasolt intézkedések három alapelven nyugszanak:

 

1. Az audiovizuális média és ennek művészi alkalmazása a társadalmi önismeret és a közízlés formálódása szempontjából kiemelkedő szerepet játszik korunkban. A mozgóképkultúra hanyatlása szellemi életünk jóvátehetetlen elszegényedésével jár.

 

2. A kultúrjavak hasznát nem árusítóik pénzbevételén mérik, területünkön a gazdasági vállalkozás szabadsága csak eszköz lehet, célunk a szellemi alkotómunka szabadságának, a művelődés szabadságának biztosítása.

 

3. A szakma megújulása csak a film társadalmi körforgalmának átfogó reformján alapulhat, mert egyedül ez adhatja vissza a filmkészítő tevékenység létjogosultságát, értelmét, és becsületét.

 

 

 

II.

 

Ezért javasoljuk:

 

 

1. A Filmfőigazgatóság átalakítását Nemzeti Filmalappá

 

A minisztérium felügyelete alatt működő, de attól független Nemzeti Filmalap szakigazgatási, cenzurális és szakmai felügyeleti tevékenységet lásson el. A filmkulturális tevékenység támogatására szánt központi költségvetési eszközök felett önállóan rendelkezzen, ezek elosztását a gyártás, terjesztés, oktatás és tudományos tevékenység között a nyilvánosság ellenőrzése mellett szakmai zsűrik útján végezze.

A legutóbbi időszak tapasztalatai megmutatták, hogy a nyerészkedési vágyból és sok esetben forgalmazói kényelmességből behozott ízlésromboló filmek dömpingjével szemben határozott cenzúrára van szükség. A cenzurális tevékenység a Magyarországon vetítésre kerülő művek engedélyezésére, nyilvántartására és kategorizálására terjed ki (például milyen korosztálynak, milyen időpontban vetíthető, hogyan reklámozható). A bemutatási engedély csak erkölcs- és ízlésromboló, különösen az ifjúságra káros, mások személyiségi jogait sértő, gyűlöletre, erőszakra uszító filmektől tagadható meg, vagy tartalmazhat megszorításokat. A cenzúra hatósági jogkör, mellyel a Filmalap egy kellő szakmai és erkölcsi tekintéllyel rendelkező – lehetőleg választott – testület döntései alapján éljen. E döntések az illetékes bíróság előtt legyenek megtámadhatók.

 

 

2. A mozitulajdon átfogó reformját, a maguk területén ma is ténylegesen monopolhelyzetet élvező forgalmazó és moziüzemeltető vállalatok felszámolását. (Nem jogosítványaik vagy elszámoltatásuk módosítását, nem számuk csökkenését vagy szaporítását.)

 

Hatósági funkciójuk megszűnt. A moziüzemeltetés mint gazdálkodó tevékenység racionálisan nem központosítható. Versenyhelyzet csak a területi elven épülő monopolszervezetek megszüntetésével teremthető. A filmterjesztés természetes alapegysége a mozi. A mozi a községé, nem a mozivállalatoké, egyedül a község rendelkezhet vele. A moziparkot a helyi társadalom ellenőrzése és megfelelő szakmai felügyelet mellett, nyilvános pályázati úton a tulajdonos városi vagy községi tanács adja bérbe alkalmas üzemeltetőknek, közületeknek, vállalatoknak, magánosoknak.

A meglévő mozipark javából kell kijelölniük azokat a (lehetőleg kisebb befogadóképességű) vetítőhelyeket, melyeket kifejezetten közművelődési vagy oktatási célokra kívánnak fenntartani. Ezeket nem-kereskedelmi működtetésre adják ki az erre vállalkozóknak.

A mozitulajdonosok maguk alakítsák ki azokat a szövetkezeti, kartell vagy részvénytársasági formákat, melyek között az együttműködést a jövőben magukra nézve leghasznosabbnak tartják.

Ne a forgalmazó nagyvállalatok rendelkezzenek a mozikkal, hanem a mozisok rendelkezzenek a filmkölcsönző és egyéb technikai szolgáltatásokat végző vállalatok felett.

A filmkölcsönző vállalatok természetesen maguk is szabadon vehetnek, bérelhetnek, vagy létesíthetnek mozikat, de nem rendelkezhetnek automatikusan azokkal a vetítőhelyekkel, melyeket forgalmazó (hatósági-vállalati) elődeiktől örököltek. A jelenlegi működő, filmkölcsönző tevékenységet folytató vállalatok jövendő tulajdonformája részvénytársaság vagy kft. legyen. Első lépésben a magyar tulajdonrész a Filmalaphoz kerül. Második lépésben a Filmalap a részvények többségét vagy egészét eladja a mozisoknak, akik ezért nem egyösszegben fizetnek, hanem évi részletekben. Részvénytársasági forma esetén a megalakulás után a tulajdonosokat képviselő igazgató tanács dönthet újabb részvények kibocsátásáról, azaz újabb mozisok vagy egyéb vállalkozók társtulajdonosként való bevonásával növelheti tőkéjét. Magyarországon nem folytathat forgalmazó tevékenységet olyan vállalat, amelynek részvénytöbbsége külföldi kézben van.

 

 

3. A szórakoztatóipar illetve közművelődési forgalmazás rendszerének intézményes különválasztását

 

A kulturális értéküket tekintve jelentősebb filmtípusok óhatatlanul háttérbe szorulnak az üzleti jellegű filmforgalmazásban, még akkor is, ha más formák között számot tarthatnának a nagyközönség érdeklődésére (például a politikai dokumentumfilmek sorsa bizonyítja ezt), mivel nem alakultak ki a számukra megfelelő filmterjesztési csatornák és módszerek. A művészmozik, közéleti-politikai tevékenységhez kapcsolódó vetítőhelyek, művelődő- és szabadidő-közösségeknek otthont kínáló klubmozik, egyetemi és iskolamozik alkossanak alternatív hálózatot, melynek működése és gazdálkodása más megítélés alá esik, mint a filmkereskedelem. A kétféle forgalmazás világos megkülönböztetése lehetővé tenné, hogy az erre szánt költségvetési támogatás ne a szórakozóipar profitbiztonságát szolgálja, hanem a kulturális érték terjesztésére fordítsák. Ez semmiképpen sem azt jelenti, mintha a művészi érték, a magyar film vagy bármely filmtípus ezentúl csak a (szűkebb) nonprofit hálózatban jelenne meg.

A második típusú forgalmazás olyan kommunális szolgáltatásként működjön, melyet a vállalkozó egyén vagy intézmény egy adott közösségtől nyert megbízatás alapján végez, szubvenciót szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése fejében élvez. A nem-kereskedelmi mozihálózatot alkotó vetítőhelyek kijelölésére (nagyobb városainkban illetve jelentősebb kulturális-oktatási intézmények keretei között, valamint minden olyan településen, ahol erre helyi igény van) a Filmalap hozzon létre ad hoc bizottságot, amely javaslatát az érdekelt intézményekkel (tanácsok, helyi társadalmi és kulturális szervezetek, oktatási intézmények) folytatott egyeztető tárgyalások nyomán készítse el. Ahol a mozipark adottságai nem teszik lehetővé közművelődési rendeltetésű vetítőhelyek elkülönítését (például csak egy mozi van, vagy a filmszínházak befogadóképessége túl nagy az ilyen jellegű működtetéshez), ott, igény szerint, a mozi bérlője és bérbeadója közti szerződés rendelkezhet a kívánatosnak tartott kulturális szolgáltatásokról (műsorpolitika, filmklub stb.) és ennek megfelelő mértékben tarthat igényt a mozis helyi, esetleg központi forrásból származó támogatására.

 

 

4. A költségvetési támogatás és társadalmi ellenőrzés új rendszerét az alábbiak szerint

 

A mozik és videó-vetítőhelyek eladásából, illetve bérbeadásából származó bevétel a helyi tanácsokhoz folyjon be. Ezt a tanácsok nonprofit forgalmazás támogatására fordíthatják. A helyi támogatás mértékében juthassanak a mozisok a filmes közművelődési tevékenység (nonprofit forgalmazás, műszaki felújítás) finanszírozására szánt központi költségvetési eszközökhöz. Ez utóbbiakkal a Filmalap gazdálkodik, e támogatási forma forrása a moziforgalmazás üzleti hasznából elvont kulturális járulék.

A szakfelügyeletet a létrehozandó Filmalap által megbízott szakértő testület lássa el. A társadalmi ellenőrzést a közönség képviselői gyakorolják.

A támogatás harmadik eleme a valamilyen szempontból jelentős kulturális értéket képviselő filmek vetítésével elért bevételhez kapcsolódik meghatározott, egységes kulcs szerint és egyaránt megilleti a kereskedelmi és nonprofit, magán-, illetve közületi kézben lévő mozikat és egyéb vetítőhelyeket. Az erre érdemesnek ítélt filmek vetítését a költségvetés úgy is támogatja, hogy a kölcsöndíj egy részét megtéríti a mozinak. A kedvezményezett filmek listáját a Filmalap által felkért zsűri állítja össze és vizsgálja felül rendszeres időközönként. E támogatási forma forrásfedezete a kölcsönző vállalatok, az export és importtevékenység adója lehet, ami a Filmalaphoz folyik be.

A vetítőhelyek fejlesztésénél fő szempont legyen, hogy azok más közéleti, illetve szabadidő-tevékenységnek is otthont nyújthassanak. A mozi népszerűségének visszahódításához, kulturális nívójának és jelentőségének emeléséhez elengedhetetlen, hogy kitörjön jelenlegi elszigetelt helyzetéből és minél szervesebben ágyazódjon a helyi társadalom szellemi életébe. Ez telepítési, szervezési, szervezeti és technikai kérdés is, amit kezdettől fogva figyelembe kell venni a fejlesztő beruházások megítélésénél és rangsorolásánál.

Mindenütt, ahol a vetített kép esztétikai minősége jelentőséggel bír, a videóval szemben a filmet kell előnyben részesíteni. A videó kisebb képméreténél és gyengébb képfelbontó képességénél fogva ma még csak a házi-mozizásra, illetve publicisztikai és kereskedelmi tevékenységre alkalmas.

 

 

6. A nemzeti televízió függetlenségét; a televízió és a filmgyártás közti vasfüggöny lebontását

 

Az audiovizuális médiatevékenység egészéről való gondolkodásunkat a működő kommunikációs rendszer realitásaihoz kell igazítani! Ezen belül ma a hangsúly elektronikus képátviteli rendszerekre tevődött át, ha nem is a művészeti alkotótevékenységben, de a hírközlésben, az oktatásban és a tömegszórakoztatásban. A filmszakma kötelessége és létérdeke, hogy szellemi, technikai és gazdasági kapacitásának megfelelő hányadát ide csoportosítsa át.

Az állami televízió egészségtelen autarchiájának felszámolása a sokoldalú alkotó munka lehetőségét teremtené meg az egész filmkészítő társadalom számára, filmeseknek és tévéseknek egyaránt. Biztosítaná az esélyegyenlőséget, valóságos versenyhelyzetet teremtene, szabad alkotói társulások, műhelyek kialakulásához nyújtana alkalmas feltételeket és a produkció színvonalának általános emelkedését eredményezné. A központi televízió, a világ hasonló intézményeinek többségéhez hasonlóan, ne műsorgyárként, hanem elsősorban szerkesztőségként működjön. A munkaigényesebb és nem napi aktualitáshoz kapcsolódó műsorokat a szerkesztőség önálló filmstúdióktól, vállalkozóktól rendelje meg.

A nemzeti televízió önállóan működjön, az országgyűlés által kinevezett felügyelő bizottság ellenőrzése mellett. Ez a bizottság válassza meg a televízió elnökét, ötéves időtartamra, a Film- és Tévéművészek Szövetsége, illetve a MUOSZ véleményének figyelembevételével, nyilvános pályázat nyomán. A televízió elnöke magas szintű politikai, tömegkommunikációs és kulturális jártassággal rendelkező független személyiség legyen. A pártok vezető testületeinek tagjai ne pályázhassanak erre a tisztségre. A televízió szakmai irányítását, alelnöki minőségben, kellő gyakorlattal rendelkező szakember végezze.

 

 

7. Az alkotó munka szabadságának biztosítását a stúdióvállalati rendszer továbbfejlesztésével

 

A filmkészítő műhelyek feladata nem saját anyagi hasznuk, hanem az ország szellemi hasznának szolgálata. Működésük anyagi fedezetét a Filmalapon keresztül az állami költségvetés biztosítja. A tervszerű munka érdekében a támogatás alapszintjét hosszabb időszakra előre megállapított összegben az Alap garantálja. Egy-egy vállalkozás ezen túlmenő támogatására pályázati keretek között nyílik mód, a Filmalapnál erre a célra elkülönített összegből. A stúdióknak emellett természetes érdekük fűződik ahhoz, hogy az általuk filmkészítésre fordítható összeget egyéb forrásokból is kiegészítsék, növeljék a filmjeik eladásából származó bevételüket és gazdasági nyereségre tegyenek szert.

A Filmalap támogatása – az említett pályázati rendszerben – a nemhivatásos filmalkotókat, illetve ezek műhelyeit is megilleti. Saját eszközeivel gazdálkodó, önálló filmvállalatot természetesen bárki alakíthat. Azok a műhelyek azonban, amelyek elsősorban a Filmalapra bízott nemzeti vagyonból működnek, alapításukra, megszüntetésükre, választott vezetőik beiktatására nézve az Alap fennhatósága alatt állnak. Minden további kérdésben az alkotóműhelyek a törvényes feltételek között önállóan járnak el.

A filmgyár – esetleg filmgyárak – képezzék a Filmalap tulajdonát. A reprivatizáció illetve részvénytársasági forma bevezetése csak akkor volna lehetséges, ha egyfelől a filmgyártás az alapvető kulturális szolgáltató tevékenység sérelme nélkül nyereségessé válhatna, másfelől a piacgazdálkodás kibontakozásával már megfelelő mennyiségű tőke halmozódott volna fel a magánszférában.

A Magyar Filmgyártó Vállalat és a stúdióvállalatok együttműködéséhez a jelenleg fennálló gazdasági társulás alkalmas feltételeket nyújt; szorosabb – tulajdonformájukat érintő – összekapcsolásuk indokolatlan és célszerűtlen volna.

 

 

9. A filmoktatás reformját

 

Az audiovizuális média használatához szükséges ismeretek bevezetése a közoktatás valamennyi szintjén elodázhatatlan feladat. Az ehhez szükséges személyi és technikai feltételekkel azonban jelenleg nem rendelkezünk. Ezért csak fokozatosan történhet. Első lépésként leendő oktatók szakirányú felkészítéséhez kell hozzákezdeni, a már folyó kísérletek eredményeit felhasználva, a pedagógustovábbképzés és a nappali egyetemi-főiskolai képzés keretei között. Az oktatás az esztétikai ismeretek mellett terjedjen ki a mozgókép társadalmi körforgalmával kapcsolatos egyéb tárgyakra is, a média sokirányú alkalmazási területeinek megfelelően.

A filmalkotók képzésében is megfelelő teret kell biztosítani a művészeti ismeretek mellett az audiovizuális publicisztika sokrétű feladataira való felkészítésnek; a szakmai ismeretek elsajátítása mellett a társadalomismereteknek. Ez a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmtanszakán a képzési rend átalakítását kívánja.

A film- és televíziós műsorgyártás színvonalát ma már komolyan veszélyezteti a szakalkalmazottak képzetlensége és az utánpótlás hiánya. A gyártó intézményekhez kapcsolódó, elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt nyújtó, nem formális szakoktatás új rendszerét kell kialakítani.

 

 

10. A Magyar Filmintézet Filmarchívumának felújítását

 

Az Intézet kópiaállománya évről-évre fogyatkozik. A filmtörténet és a kortárs filmművészet jelentős alkotásainak nagyrésze már ma is hozzáférhetetlen hazánkban. Ezek nélkül filmkultúráról beszélni önámítás. A tönkrement kópiák pótlására, új vetítési jogok és filmek beszerzésére haladéktalanul jelentős támogatást kell nyújtani az Intézetnek, bármely más filmszakmai kiadás rovására is. A Magyar Filmintézet filmterjesztő tevékenységét, ezzel kapcsolatos lehetőségeit és kötelezettségeit bővíteni kell.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 45-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5512