KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vaklárma

Szemadám György

 

Mióta tudom, hogy felnőtt emberek órák hosszat képesek nézni „színészek” imitált szeretkezéseit, mióta a filmvásznon egy élő embert fekete bogarak hemzsegő tömege rághat szét, és amióta egy filmrendező Krisztus alakját pszichopataként látja jónak bemutatni, azóta világos előttem, hogy a mozi világában immár minden megtörténhet. A Vaklárma című amerikai gyártmányú, vicces opuszban például az, hogy a humorforrás két testi fogyatékos hátrányos helyzetéből fakad. A magyar filmforgalmazás nagyobb dicsőségére nálunk is bemutatott Dutyi-dili című film két főszereplője ezúttal ugyanis egy vak és egy süket férfit alakít, akik egy bűntény gyanúsítottjaiként kénytelenek felvenni a harcot az őket üldöző bandával és a rendőrséggel is. Pedig a vak néha nekimegy a falnak, a süket pedig nem érti, hogy a háta mögött mit beszélnek. Jó vicc, mi? De magyar szinkron még ennél is viccesebb! Van például egy olyan jelenet, amelyben a „baszdmeg” legalább hússzor fordul elő. Aztán szerepel még a filmben egy igazán nagyon jó nő is. Ő a gyilkos. Sudár, sötét hajú, világos szemű és bombázó lábai és mellei vannak. Már csak az utóbbiak miatt is érdemes elmenni a moziba!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4332