KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hódító Pelle

Létay Vera

 

„A szív szocialistája, s így Dánia büszkesége és az egész világ morális tulajdonosa” – nyilatkozott Thomas Mann Martin Andersen Nexőről, a dán nagyrealizmus, vagy ahogyan nálunk egy időben mondták, a szocialista realizmus mesteréről, akinek Hódító Pelle című regény-tetralógiájából készült az 1988-ban cannes-i Arany Pálmát nyert filmváltozat, Bille August alkotása.

Ez a dús és érzéki, a jellem-és társadalom-ábrázolás tekintetében egyaránt elmélyült film, amely a nagyepikai lélegzetvételű történet első szakaszára közelít csupán, valószínűleg hibátlan mű: bonyolult és gazdag emberi kapcsolatok, a skandináv századvég hangulatának a paraszti cselédsorsra is rávetülő dekadens pompája, a természet bukolikus életereje, a szociális feszültségek és ábrándok finom szövevénye elnémítja a kritikai okvetetlenkedést. És mégis – talán a több évtized alatt ízlésünkben felhalmozódott antitoxin, a nehézrealizmus szakadatlan támadása nyomán kialakult rezisztencia teszi, a démoni cincogás a súlyos és ünnepélyes világmegváltás és társadalomkritika zenekarának ellenében – a moziban ólmos közömbösség lesz úrrá rajtunk.

Kétségtelen, a Svédországból Dániába emigráló nincstelen paraszt, az öregedő, társtalan apa és a tízéves Pelle szeretetteli kapcsolata, a falusi cselédtársadalom hierarchikus belső drámái, a kikapós földesúr és mellőzött feleségének szerelem és gyűlölet szélsőségei között vergődő viaskodása, mely a véres férfiatlanítás bosszújába torkollik, a fiú öntudatra ébredésének folyamata, a sokalakos, széles freskó, egy érintetlenebb nyugati közegben a miénkénél melegebb fogadtatásra talál.

Lehet, hogy néhány év múlva, amikor fásultságunkat és telítettségünket már kihevertük, s az új szociális feszültségek új érzékenységet ébresztenek, a filmet újranézve, a mi arany pálmánk is kihajt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4326