KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Még egy nap élet

Kiszínezve

Varró Attila

Polgárháborús tudósítás a delírium animációs nyelvén.

 

Végignézve az elmúlt bő tíz évben szárnyra kapott egészestés animációs dokumentumfilmek legnépszerűbb darabjain, nem csak a rotoszkóp-látványvilág és stiláris gazdagság külső sajátosságai kötik szoros csoportba őket, de választott témájuk, a huszadik század történelmének hírhedt vérengzései is, legyen szó Sabra és Shatila palesztin lakosságának lemészárlásáról (Libanoni keringő), a Gallipoli tragédiáról (Április 25.) vagy akár Charles Whitman orvlövész rémtettéről a texasi Austinban (Torony). Többről van itt szó, mint az embertelen pusztítás megmutathatatlan borzalmának szalonképesítéséről, az alkotók inkább arra használják a fényképvalóság és rajzolt képek határvidékéről választott animációs technikájukat, hogy az emlékezet és fantázia kölcsönhatását érzékeltessék vele: a tömeggyilkosság lélekformáló látványa egyfajta tudatmódosító vizuális élményként jelenik meg a vásznon, kiszínezett képein összeolvad a megtörtént esemény és a befogadó szubjektív benyomása.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az 1975-ös angolai polgárháború borzalmairól mesélő Még egy nap élet szintén a két ábrázolási véglet, a helyszíni dokumentumfelvételek és a CGI-animáció bravúros összeolvasztásával készült. Raúl de la Fuente etno-dokufilmes és Damian Nenow lengyel animációs rendező közös filmje azonban még egy szűrőt helyez objektívjére: míg a Libanoni keringő író-rendezője személyes amnéziájának feldolgozásán keresztül számol be a vérontásról, a Torony pedig tucatnyi rettegő szemtanú beszámolójának mozaikjaiból rekonstruálja a másfél órányi lidércnyomást, a Még egy nap élet nem csupán ötvözi a két eljárást, de a főhős személyén keresztül tovább durvítja a fénytörést. A film a 20. század egyik leghíresebb háborús újságírója, a lengyel Ryszard Kapu¶ciński művét adaptálja: a magyarul Golyózáporban Angolában címen megjelent kötet három fejezetben (a portugál távozás Luandából; frontjelentések; Luanda ostroma) beszél a szerző erősen szubjektív élményeiről a népi demokratikus MPLA (valamint kubai segítői) és a Nyugatról pénzelt FNLA gerillacsapatok (plusz a dél-afrikai hadsereg) között dúló háborúban, amely a szerző meggyőződése ellenére nem annyira a függetlenségről, mint inkább a világpolitikai függés megválasztásáról szólt.

A Fuente-Nenow páros tíz éven át készült filmje nem titkolja, hogy a történelmi események helyett jóval inkább Kapu¶ciński személyéről, a benne lezajló változás bemutatásáról szól: ahogy egy pártatlan, objektív újságíró a látottaktól lázas hittel lobogó szépíróvá alakul. Ennek a drámai hatásfokozásnak rendeli alá magát az adaptálást is, amely nem igazán követi a könyv (eleve igen látomásos módon leírt) eseményeit, inkább egy onirikus akciófilm-sztorit kerekít belőlük, egyetlen izgalmas utazással a heroikus Farrasco ezredes és maroknyi katonája által védett Pereira de Eçába, fiktív kalandokkal, sivatagi rajtaütéstől golyózáporos kitörésig a körülzárt helyőrségből (valamint egy túlhangsúlyozott határidő-dramaturgiával) – ezt a műfaji túlzásokkal telepakolt múltbeli szálat ellenpontozzák a jelen dokumentumfilm-jelenetei, amelyekben a hajdani szereplők elevenítik fel emlékeiket az íróról (és mellesleg a háborúról). A rendezőpáros szerencsére számos ponton jelzi, hogy a film háromnegyedét alkotó animációs szál a szerzőiség és műfajiság prizmáin áttört mese, nem tényszerű tudósítás – élen a hős Carlotáról szóló epizóddal, ahol egyetlen huszárvágással összefoglalják Kapu¶ciński másfél oldalas leírását arról, hogyan varázsolta a tudósítók férfitekintete ezt a fekete katonalányt holmi Pam Grier-Che Guevarává, egyszerűen egymásra vágva a dögös blaxploitation-hősnővé rajzolt Carlotát és az utolsó róla készült fotó tárgyilagos portréját.

Más esetben talán kínos lenne ennyiféle fikciót pakolni egy népirtással felérő polgárháború dokumentumfilmjébe, ám ezúttal a főhős Kapu¶ciński egész életművével igazolja a választott szemléletmódot: hasonlóan az „új újságírás” fénykorában elhíresült más haditudósítókhoz, mint Michael Herr (Jelentések) vagy Tiziano Terzani (Leopárdbőr), Kapu¶ciński is fontosabbnak tartotta az eseményekben rejlő igazság irodalmi megragadását a pontos és hiteles tudósításoknál (lásd legismertebb művét, a Hailé Szelasszié bukásáról szóló Császárt, ahol az etióp udvar tagjainak pazar nyelvezetű, képzeletbeli beszámolóiban meséli el az utolsó hónapok krónikáját). A Még egy nap élet magával ragadó képsorai és gépfegyver-sorozatokat idéző jelenetei híven fogalmazzák meg ezt a mágikus dokumentarizmust, mindazt a félelmet és reszketést Angolában, amelynek egyetlen lehetséges kifejezésmódját a delírium jelenti.

 

MÉG EGY NAP ÉLET (Another Day of Life) – spanyol-lengyel, 2018. Rendezte és írta: Raúl de la Fuente és Damien Nenow, Ryszard Kapu¶ciński könyvéből. Kép: Gorka Gomez Andreu. Zene: Mikel Salas. Gyártó: Platige Images / Kanaki Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 84 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13977