KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éden

Árva Márton

Eden francia, 2014. Rendezte: Mia Hansen-Løve. Írta: Sven és Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Félix de Givry (Paul), Pauline Etienne (Louise), Vincent Macaigne (Arnaud), Hugo Conzelmann (Stan). Gyártó: CG Cinema / France 2 / Blue Film. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 131 perc.

A 90-es évek hajnalán egy maroknyi francia fiatal kiemelkedett a füstös bulik mámorából, világhírig ívelő dj-karriert futott be, és úgy formálta át az elektronikus zenét, hogy ennek hatása máig érvényes. Az Éden majdnem róluk szól. Mia Hansen-Løve negyedik egészestése a zenei pályát elhagyó testvére élményeit rendezi az alter-egóként fellépő fiatal dj, Paul hullámvasút-történetévé, emellett bő másfél évtizedet felölelő hangulatkép-kollekciót is kínál a színtérről. A kétfajta vállalás csúfosan szétszakítja a munkát, ami ráadásul egyik fronton sem meggyőző. A rendezőnő megőrzi sajátos attitűdjét: a drámai tetőpontokat apró gesztusokká lapítja, az egyszerű cselekményt felmorzsolva mutatja be, és a heves érzelmeket is hosszan leülepedve vizsgálja. De míg ezek a megoldások többé-kevésbé érzékletessé tették az életmű korábbi, családi-párkapcsolati fókuszú darabjait, itt a nézői átélés útjában állnak. Hiába rakódik egymásra pénzügyi csőd, drogprobléma és szerelmi csalódás, ha a kölyökképe mögött agg lelket cipelő főhős is csak fáradt buborék a barátnők és művésztársak visszafogott pezsgésében, ahol még Greta Gerwigre is bántóan jellegtelen szerep jut. Hiába nyerünk közvetlen betekintést a garage („mint a house, csak diszkósabb”) stílus múlandó diadalába, ha a zenészi motivációk felkutatása helyett puszta logisztika keretezi a fellépéseket, a nemzedéki eufória-élményt pedig főként a nyomasztóan ötlettelen buli-jelenetek szállítják.

Ahogy a főhőst és társait lépten-nyomon kísérti a közös startvonalról indulva mindenkit leköröző Daft Punk duója (már-már arcátlanság, ahogy a Paul karriercsúcspontjaként tündöklő New York-i szereplés jelenetében felcsendül a One more time), úgy lebeghet a néző szeme előtt a Llewyn Davis világa, ami a művészi és emberi kudarcok ábrázolásában is könnyedén leiskolázza az Éden erőtlen példameséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12272