KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ausztrál zsáner

A kortárs ausztrál western

Nyomkövetők

Pozsonyi Janka

Az ausztrál talajba átültetett western jelentősen átalakult.

A klasszikus amerikai western műfaját óriási kultusz övezi az első néma rövidfilmektől kezdve, egészen napjainkig. Noha a határvidék peremén mozgó telepesek, indiánok, lawmen-ek és outlaw-k történetei látszólag a Vadnyugat egyedülálló közegére korlátozódnak, van egy ország, melynek kultúrája, történelmének alakulása, és földrajzi felépítése számos ponton megegyezik Amerikáéval. Ez az egykoron börtönszigetként funkcionáló vörös kontinens, Ausztrália: a végtelen ausztrál vadonban játszódó század eleji történetek meséjükben és dramaturgiájukban szépen rímelnek az amerikai műfaj sajátosságaival. A múlt század elejétől készített westernek száma természetesen töredéknyi a műfaj amerikai megfelelőjéhez képest (25-30 darab készült összesen), többnyire gúnyos jelzőket kiérdemelve a szakirodalomtől („kenguru-western”-től a „húsos pite-western”-ig). A kortárs ausztrál westernfilmek azonban éppen az egymásnak megfeleltethető elemek (préri/outback, bandita/bushranger, indián/aboriginal) közti eltérések folytán túllépnek a szolgai másoláson.

A párhuzamba állítható motívumok legismertebbje: Ausztrália történelmében is felfedezhető egy Jesse James kaliberű hős. A világ túlsó felén Ned Kelly-nek hívják ezt a törvényen kívüli banditát, helyi nevén, bushrangert. Az ausztrál western történetében eddig tízszer került vászonra a bandita, sőt a világ első egészestés filmjeként számon tartott, a The Story of the Kelly Gang (1906) is a Kelly-banda történetét dolgozta fel. A fiatal bűnöző annak köszönhette óriási népszerűségét, hogy az „aussie Robin Hood” szerepét magára öltve kirabolta a dolgos szegényeket kizsákmányoló bankokat, és visszaadta a zsákmányt a népnek. Természetesen az önzetlen jócselekedetek mellett számtalan embert is megölt kalandjai során, de erről nem szívesen szól a fáma.

Gregor Jordan filmrendező is tisztalelkű banditaként ábrázolja Kelly-t 2003-as filmjében, amiben Nedet először egyéni érdekei hajtják újból a bűnözés felé, később már a szegény ausztrál munkások sorsával együtt érezve száll szembe „Viktória katonáival”. A Ned Kelly a neo-klasszikus western sémáját követi, ahol a főhős személyes motivációja a közösség ügyévé válik: bár az anya bebörtönzése bosszúfilmes konfliktust vetít előre, idővel ez a probléma teljesen feledésbe merül. Ned egy tökéletesen erkölcsös outlaw kalandhős, aki ráadásul egyértelműen a haladást, a fejlődést képviseli. Négy év börtönlét után új életet akar kezdeni: keményen dolgozik, hogy talpra álljon a család. Leleményességét a kiélezett helyzetekben sem veszti el, egy könyvből ellesett kínai páncélzat mintájára készít csapatának védőpáncélt, amely fontos szerepet kap a döntő összecsapásban. A grandiózus végső pisztolyharc a klasszikus amerikai western műfaját idézi, ám a vaspáncélnak köszönhetően modernebb, technikai jelleget kap a végső párbaj karaktere. A civilizáció és vadon szembenállása folyamatosan jelen van a filmben, elsősorban magában a környezetben, Ned és csapata számára ugyanis a viktóriai bushland, vagyis egy érintetlen burjánzó erdős vidék szolgál menedékül, amely a folklór által igen kedvelt bushrangerek leggyakoribb bújóhelye volt az 1800-as években. De nem csupán a földrajzi összetevőkben lehet megtalálni ezt az ellentétet. A 19. századi angol bevándorlók kulturáltsága látványosan ütközik az „ausztrál suttyósággal”, mint ahogy Ned ír származása, a „faragatlan írek” és a „kifinomult angolok” közötti konfliktus is felbukkan a történet során.

A film végig a klasszikus amerikai western narratíváját követi, talán egyetlen motívum akad, ami eltér a megszokott sémától: az antagonista figurája, aki majdhogynem alaktalan. A törvény összes képviselője Kellyt és bandáját üldözi, nincsen közöttük kiemelkedő személy, kivéve Hare felügyelőt, aki csupán a film felénél csatlakozik a történethez. A rendőr azonban utolsó gesztusával antagonistából átvált Kelly rajongójává, amikor a halála előtt elkéri tőle a gyerekkorában kapott díszes sálát. A relikvia beszerzése előrevetíti azt a majdani Kelly-kultuszt, amit az Egyesült Államok folklórjában ugyancsak népi hősként tisztelt Jesse James figurájához kötődik, míg azonban James a maradi Dél értékeit képviselte a civilizáló Északkal szemben, Kelly-nél ez a küzdelem egy nemzet függetlenségi harcában mitizálódik.

A bevándorlók mellett, a kontinens történelmének legnagyobb (máig megoldatlan) problémáját az őslakosok, az aboriginalok helyzete jelenti. Sorsuk számos tekintetben megegyezik az amerikai őslakos indiánok sanyarú történelmével. Ned Kelly történetében egyetlen pillanat utal az őslakosok jelenlétére, mikor a bozótban rejtőzködő banda találkozik egyikükkel, aki szó nélkül nézi a csapatot. Annál behatóbban foglalkozik az aboriginal-kérdéssel Rolf de Heer filmrendező, A nyomkövető című 2002-es filmjében, melyben a leghíresebb bennszülött származású festő-, táncművészt és színészt, David Gulpililt kérte fel a címszerepre. A rendező munkásságában kiemelkedően fontos szerepet kap az őslakosok történelmének és jelenlegi helyzetének vizsgálata, A nyomkövető után a 2006-os Tíz kenu, és az idei Charlie’s Country is ezzel a kérdéssel foglalkozik, ezen filmekben is Gulpilil játssza a főszerepet.

A nyomkövető valódi kalandjelenettől mentes, a kutatás narratívájára felépített, dekonstrukciós westernfilmként működik. Történetében a fanatikus Rendőrfőnök, a csöndes Veterán és az újonc Követő együtt bízzák rá magukat a bennszülött Nyomkövető (Gulpilil) kutatóösztönére, hogy megtaláljanak a vadonban egy szökésben lévő, gyilkossággal megvádolt őslakost. A törékeny civilizációt ez a négy ember képviseli: Ausztráliának ezen a kopár területén a vadon és az őslakosok törvényei uralkodnak. Az út során lappangó, rendre felszínre törő, majd látványosan megelevenedő rasszista előítéletek erőteljesen reflektálnak az aboriginal származásúak mai helyzetére az országban – a kirekesztettség, a jogfosztottság és az ebből származó, sokszor tragikus élethelyzetüket a Charlie’s Country-ban fejti ki részletesebben a rendező. A filmre rendhagyó módon intenzív szubjektivitás jellemző, a néző minden jelenetben a Nyomkövető szemszögéből figyeli az eseményeket, vele éli át a történetet. A főhős peremhelyzetben mozog: saját törzsének tagjai közül kiemelkedik tudásával, egyszerre tiszteli a keresztény Istent, de elfogadja és tiszteli a bennszülött törvényeket is. A fejlődést, a haladó szellemet képviseli saját kultúráján belül, elítéli, ha valaki megszegi törzsének szabályait, és elfogadja a civilizált igazságszolgáltatás fontosságát. Morális szempontból is rendkívül összetett a személye. Egyfelől elkapja a fejét az útközben bekövetkező kegyetlen mészárlásoknál, beletörődik a ténybe, hogy nem tud segíteni őslakos társain, így valamennyire bűnrészessé válik. Másfelől azonban segíteni akar nekik, elhallgat információkat a „Boss” elől, végül ő lesz az, aki végleg leszámol a kegyetlen rendőrfőnökkel, így a moralitás terén is helyreáll a rend.

A film dekonstruktív jellegéhez nagyban hozzájárulnak a különleges képi megoldások és szokatlan zenei betétek is. A jeleneteket törzsi festmények kötik össze: egy jellegzetes kép az előbb látott jelenetből, egy részlet kiemelése, vagy egy brutális leszámolás, amely mozgókép helyett, egyetlen rajzolt pillanatban van ábrázolva. A háttérben szóló történetmesélő zene folyamatosan narrálja a történetet, összefoglalja a látottakat, reagál az eseményekre – időnként az őslakoson nyelvén szólal meg az énekes. A főhős alakja, nézőpontja mellett ezek a formai megoldások is szorosabb azonosulást eredményeznek az őslakos világgal az amerikai indiánfilmekhez képest.

Míg Ned Kelly története a bevándorló angol nemesség okozta ellentéteket épp csak érinti, addig John Hillcoat 2005-ös westernfilmjének, Az ajánlatnak egyik leghangsúlyosabb kérdése az angolok kíméletlen civilizálós tevékenysége az ausztrál síkság közepén. Az Angliából idetelepült Stanley kapitány egyetlen célt tűz ki maga elé: civilizálni akarja a felügyelete alá tartozó, elkorcsosult ausztrál kisvárost. Stanley és felesége egyértelműen a haladást képviselik, jelenlétükkel húzzák meg a vadon és a civilizáció közti éles határvonalat. Ez több motívumban is megjelenik, mint a pompásan berendezett házuk és oázis-szerű kertjük köré felhúzott kerítés, a porcelán csészéből elfogyasztott ötórai tea, vagy a férfi kínzásakor fejére csavart angol zászló, fölötte Viktória királynő elferdült portréjával. Stanley azonban erkölcsi változáson megy át a történet folyamán: míg kezdetben határozottan a közösség érdekeit veszi figyelembe, amikor hajtóvadászatra küldi testvérei után a törvényenkívüli Charlie-t, a balul sikerült misszióval szembefordul a közösséggel és egyéni problémája – saját és felesége életének megmentése – válik fontossá, jelképesen visszatér művelt kertjéből a vadonba. Charlie épp az ellenkező utat járja be, a pusztaságon át vissza a civilizációba: a kezdeti családi probléma fokozatosan alakul át az egész közösséget érintő konfliktussá. Közveszélyes bátyjának megölésével már nem tudja megmenteni időközben elhunyt öccsét – Stanleyt és feleségét, illetve a város többi lakóját azonban még igen.

A megkettőzött főhős, a kutatás és a bűnös város megtisztításának szimultán története, a szuggesztív kép és zenehasználat, és a verses betétekkel kiegészített végtelenül izgalmas kalandjelenetek révén John Hillcoat alapos revíziót hajt végre az amerikai műfajon, amelynek elsődleges forrása maga az ausztrál táj kiúttalan kősivatagával és kietlen sziklafalaival. Míg az amerikai vadnyugat a végtelen horizontot kínálja a vándorlók számára, addig az ausztrál fennsík inkább falakat húz köréjük – A nyomkövetőben tornyosuló kulturális és domborzati korlátok, vagy Ned Kellyék bozótcsapdája egy másik, fojtogatóbb Határvidéket reprezentál. Az outback senkiföldjén játszódó westernfilmek nem kérnek az amerikai nagytestvér árnyékából, földrajzi és kulturális sajátságaik szerint önnön képükre formálják a műfajt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 26-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12242