Adva vagyon egy munkaalkoholista építész (Adam Sandler) meg az ő kis családja, az apró sortocskákban, kifogástalan Charlie-frizurával konyhatündérkedő feleség, a két sivítozó gyerek, no meg a plüssállatkát molesztáló retriever. A helyzet nem egészen ugyanaz, mint Charles Dickens Karácsonyi énekében, mégis hasonló: hősünk egy „csoda” folytán újraélheti múltja néhány pillanatát, belekukkanthat a jövőjébe, ami épp' elég számára ahhoz, hogy megbecsülje a jelenét.

Ráunva arra, hogy nem igazodik ki a háztartás távkapcsolóinak tengerében, építészünk egy szép napon úgy dönt, beszerez egy univerzálisat, melynek segítségével egyszerre irányíthatja az elektromos gépeket. A film trouvaille-ja, hogy az „univerzális” egy álom folytán metaforikus értelmet nyer: Sandler képessé válik arra, hogy levegye a hangot a feleségéről, előretekerje az unalmas munkaértekezletet, visszacsévélje a legjobb nőket az utcán, sőt, ha kedve tartja, még az arcszínét is megváltoztassa.

Mindebből akár egy eredetibb komédia is születhetne, de sajnos a Távkapcs – ötletes alapszituációjától eltekintve – rossz poénok tömegétől hemzseg, ráadásul egy ponton túl még kínos érzelgősségbe is fullad. A cselekmény az álomdramaturgia elvét követi: hősünk, miközben a közeli bevásárlóközpontba zarándokol a távkapcsolót beszerzendő, elalszik a bútorosztály hívogató pihe-puha ágyán, hogy szórakozott professzorokra emlékeztető eladókról (Christopher Walken), rossz döntésekről, elszalasztott lehetőségekről, meghízott, elkanászodott csemetékről, elhidegülő, újraházasodó feleségről, halott apáról álmodjon.

A Christopher Walken személyében kidomborított Faust–Mephisto-motívum majdhogynem kiveri az ember szemét: az eladó a korlátlan lehetőségeket felkínálva megkísért, hősünk elfogadván azokat megkísértetik, az adásvételen pedig igencsak tetemes összegről lóg az árcédula, az építész lelke a tét. Charles Dickens Karácsonyi éneke és a Faust azonban már túl sok egy ilyen filmnek: az alkotók ezt megérezvén fel is hígítják magvas üzeneteiket, csakhogy olyan poénokkal, melyek meg sehogy sem passzolnak a témához (nagyokat eregető Adam Sandler, szexőrült kutya, ízléstelen szerelésekben pompázó főnök David Hasselhoff alakításában, vagy a céget nagyszabású építkezéssel megbízó arab megrendelők kínosan sematikus ábrázolása). Mindez pedig épp elég a nézőnek ahhoz, hogy a mozi harmadától már egy másik távkapcsolóról ábrándozzon.