KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

François Ozon: Vízcseppek a forró kövön

Franz Meister keserű könnyei

Györffy Miklós

Ozon-film Fassbinder korai darabjából.

 

François Ozon 34 éves francia filmrendező. Feltűnést keltő, provokatív rövidfilmek után három év alatt négy nagyjátékfilmet rendezett, közülük az elsőt, a Szappanoperettet az 1999-es Titanic-fesztiválon mutatták be nálunk, A homok alattot a 2001-es Titanicon. Ez manapság, mint megjegyezték róla, „hihetetlen tempónak” számít. Kétségtelenül az is, és bár a filmrendezés nem lóverseny, azért erről eszünkbe juthat, hogy a pályáját 24 éves korában kezdő Fassbinder 34 éves korában már a harmincvalahányadik filmjénél tartott. Fassbindert és legendáját Ozonnal kapcsolatban persze most inkább az 1999-ben készült Vízcseppek a forró kövön juttatja eszünkbe, a francia rendező ugyanis ezt a harmadik filmjét Fassbinder azonos című színműve alapján rendezte.

Fassbinder 19 éves korában (tehát 1964-ben!) írt egy darabot, amelyet soha nem adtak elő életében, még a müncheni antiteater általa alapította társulatának színrevitelében sem; amely egyetlen későbbi filmjének sem szolgált alapjául; és nyomtatásban sem jelent meg, csak Fassbinder halála után, 1985-ben, más ki- és előadatlan darabokkal együtt posztumusz kiadásban. Ez a darab ugyanakkor – nyilván Ozont is elképesztő és megragadó módon – szinte mindent magába foglal már, ami a későbbi Fassbinder-életmű problematikáját alkotja. A maga nyers közvetlenségében, pimasz nyíltságában, „ajtóstul-a-házba-rontásával” olyan, mint egy paródiába hajló Fassbinder-kivonat.

A Tropfen auf heiße Steine (tehát nem Vízcseppek a forró kövön, hanem forró kövekre) című színmű, amelyet a 19 éves Fassbinder minden bizonnyal néhány nap alatt firkantott le, egy homoszexuális párról szól, egy fiatal fiú és egy idősebb férfi kapcsolatáról, amely később, a szerző által „ál-tragikus vég”-nek nevezett befejezésben, kiegészül két nő szerepével. Léopold Bluhm, ez a kissé kétes, de a hatvanas évek Nyugat-Németországában azért tűrhetően boldoguló, középkorú üzletember elcsábítja az ifjú és homoszexuális hajlamait még alig ismerő Franz Meistert, együttélésük azonban, mint egy banális házasság, nemsokára válságba jut. Mindketten a maguk javára zsákmányolják ki a másik érzelmeit, és ez a dominancia állandó, egyre nehezebben tűrhető váltakozásához vezet. Végül a két férfi két korábbi nőkapcsolata polarizálja a helyzetet: míg az önző és romlott Léopold a maga és Franz korábbi szeretőjét egyaránt saját élvhajhászásának szolgálatába állítja, csalódottságában az ártatlan és romlatlan ifjú Franz megmérgezi magát. Miközben ő holtan terül el a padlón, a többiek, a darab már kimondatlan jövő idejében, lélektelen orgiának adják át magukat.

A melodramatikus képlet nagyon is ismerős olyan filmekből, mint A dögvész istenei, a Petra von Kant keserű könnyei, A szabadság ököljoga vagy az Amikor 13 újhold van egy évben. Fassbinder egyszerre ábrázolja magát a kizsákmányoló és a kizsákmányolt szerető szerepében. A Vízcseppek a forró kövön című, egyfelől kamaszosan naiv, másfelől dörzsölten rutinos darabban mindenesetre figyelemreméltó, hogy IV. felvonásában (hol vannak már manapság négy felvonásos darabok?!), amelyben benyomulnak a színre a nők, a melodráma egyszeriben abszurd módon parodisztikus („ál-tragikus”) színezetet ölt. Határozottan érzelmes előzmények után ekkorra Franz önsajnálata és öngyilkossága groteszk üzemzavarrá válik. Míg Léopold volt szeretője, Vera kihívná a rendőrséget, maga Léopold azt mondja neki: „Csak vetkőzz le, feküdj Anna mellé az ágyba, igazán elbűvölő lány, én gyorsan megmosom a fogam, aztán jövök.” Mire Vera: „O ja.” Így végződik a darab.

Ozon híven követi Fassbinder szövegét. Az első három felvonást szinte szó szerint mondja fel stilizálón statikus képekben, többnyire közeliekben. Még a hatvanas évekhez is ragaszkodik: a mindvégig egyazon lakásban játszódó film lakberendezési és öltözködési (trapéznadrág!) külsőségekben tüntetően idézi a hatvanas évek NSZK-ját és a korai Fassbinder-filmek helyszíneit. A jelenetek időbeli folyamatosságát szerencsés kézzel aprózza fel narratív történéssorrá.

A IV. felvonás bizarr kvartettjéhez érve a film egyszeriben mintha célhoz ért volna, lelassul a szövegkönyv menetéhez képest, hozzá is tesz Fassbinder jelenetéhez, ugyanakkor felemásabb nála. Míg Fassbindernél fokozatosan eltávolodunk Léopold és Franz szerelmének érzelmi tétjétől, és Franz öngyilkossága nem kevésbé abszurd és elnagyolt, mint a többiek viselkedése, Ozonnál a képek vizuális sugallata érzelmileg szembeállítja Leopold, Vera és Anna árulását a szép és kifinomult Franz melodramatikus bukásával. Franz alakjában Ozon mintha igazságot akarna szolgáltatni a tizenkilenc éves Fassbindernek (lásd Franz–Biberkopf-alakváltozatait!), ez azonban kevéssé felel meg a darab koraérett igazságának, miszerint a szerelem forró közegében minden érzés elpárolog. Vagyis hogy: „a szerelem hidegebb a halálnál”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2459