KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve

A Pottermék

Békés Pál

A Potter-regény a klipvilág hatásmechanizmusait fordítja irodalomra. Ha a klip-epikát visszafordítják filmre, oda a varázs.

 

Óh jaj, mi maradt még megíratlan? – sóhajt a recenzens. – Mi bőr lenyúzatlan a Potter-gyerek vézna testéről, mi hús lerágatlan vékonyka csontjairól? Maradt-e akár csak egyetlen szem cukorka, amelyet békében szopogathatnánk a mozielőadás alatt anélkül, hogy a zizegős zacskóról ne az ő mágikusnak mondott (noha érzésünk szerint egészségesen elszánt és józanul titoktalan) pillantása nézne ránk? Maradt-e még mondat ebben a tárgyban, amit nem olyan kínos leírni, mint hogy „vajon mi lehet HP titka?” (HP = azelőtt Hewlett-Packard és lézeres nyomtató, ma már kizárólag Harry Potter és varázsló; a márkanév-háború folyamatban.)

A dolgok mai állása szerint a roxforti varázslóiskolában magasabb képzésben részesülő mágustanonc kalandokkal zsúfolt történetét tulajdonképpen fölös elemezni. Ugyanis „HP klasszikussá lett” (New York Review of Books). – Hogy mi a klasszikus? – tette föl költői kérdését valahai tanárom valamely klasszikust idézve, majd rögtön megadta a választ: – Nos, klasszikus az a mű, melyről már nem kérdezzük, hogy jó-e.

A dolgok mai állása szerint „a Biblia után a legtöbb példány HP-ből kelt el”. Nyilván igaz. És épp annyira ellenőrizhető, mint az a hetvenes években tankönyvi megerősítést nyert állítás, mely szerint „a Biblia után a legtöbb példányt V. I. Lenin Állam és forradalom című munkájából nyomtatták”.

A dolgok mai állása szerint a regényfolyam eddig megjelent köteteiből 120 millió példány kelt el, vagyis elvben a közelítőleg hatmilliárd főnyi emberfaj minden ötvenedik egyede birtokolhat egy-egy példányt. Az a negyvenkilenc, aki egyelőre pottertelenül tengődik, a piacot elárasztó járulékos pottermékek tömkelege révén értesülhet a hős létezéséről (ezek legszellemesebbike talán a minap a kínai piacon feltűnt feszes tajvani kamaszalsó, melynek sliccvonalán a pálcáját előreszegező ifjú mágus látható, amint éppen magizál). És nyilván a pillanatnyilag még pottermentes tömegeket célozza a filmhez kapcsolódó londoni kampány is, melynek egyik plakátjáról a főszereplő néz szigorúan a szemlélőre és előreböki mutatóujját, a jól ismert századeleji toborzóplakátok mintájára. Amerikai változat: Uncle Sam wants you! (Vagyis: be a hadseregbe!) Magyar változat: Te sötétben bujkáló ellenforradalmár! Reszkess! Potter-változat: Olvastad már?!?

A dolgok mai állása szerint HP kikerülhetetlen. És – noha a kultusz és a hozzá kötődő kultikus kaszálás kezd felfoghatatlan méreteket ölteni – koránt sincs a csúcson. A soron következő kötetek és filmek minden bizonnyal tovább növelik majd a példányszámot, a bevételt, az utánzatok és parafrázisok számát, és persze tovább gyarapszik az elemző-titokkutató szakirodalom.

A dolgok mai állása szerint ilyen sikeres könyvet még nem írtak. Ilyen jót már igen, többet is. A (részben) mai környezetbe emelt varázsló illetve varázslóiskola témájára Michael Ende Varázslóiskolájától Török Sándor Csilicsala csodái című sorozatáig többen is rátaláltak bel- és külföldön egyaránt. Remekművek születtek a sosemvolt mítoszok megalkotásából (Tolkien: A gyűrűk ura). A mitikus világ és a hétköznap emberének találkozásából (Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában). A hétköznapi világ és a varázslatos személyiség találkozásából (Travers: A csudálatos Mary). A mesevilág és a való világ egymásra úsztatásából (Baum: Óz). – Mindezek a világsikerek eltörpülnek a HP-diadal mellett, és álhírügynökségi jelentések szerint most már Andersen szobrának szeméből is az irigység bronzkönnyei patakzanak.

HP páratlan triumfálásához kétség kívül hozzájárult a kezdettől jelen lévő szívós, merész és minőségi PR. Meg persze a szerencse. (Ilyen szerencse-elemnek tekinthető az – egyébként csupán szórványos – egyházi tiltakozás. Évszázadok tapasztalata bizonyítja a papi intelmek példányszámnövelő hatását. A katolikus egyház nevezetes 1517-től 1965-ig érvényben volt Indexe akár könyv-világsikerlistaként is értelmezhető.)

Természetesen nem csupán a PR-ról és a szerencséről van szó. Hiszen a könyv (noha a tébolyító reklámkampány már-már elfedi a tényt) jó. Lendületes, fordulatos, magával ragadja, lebilincseli olvasóját. Tehetséges író műve, olyasvalakié, aki alaposan jártas a mese, a mítosz, a mágia irodalmában és bőségesen merít olvasmányaiból. Ez nem bűn, hanem lelemény. Bertolt Brecht egész életműve egyetlen vége-hossza nincs plágium. Csak hát egy zseni kezén a másoktól csent motívum más minőségbe emelkedik. Rowling asszony nem zseni. Viszont kiváló érzékkel gyúrja egybe a különböző helyekről ismerős motívumokat, és alkot belőlük majdnem egységes egészet. A regényfolyam első kötetét szigorúan követő film egyik jelenetében a kelta mítoszokból fölfeketéllő Sötét Nagyúr a középkor mondáiból előfehérlő unikornis vérét szívja, hogy visszanyerje erejét, amikor egy a görög mitológiából odaszökkent jólelkű kentaur elűzi. A kentaur neve: Firenze. A jelenet nevezhető zavarosnak. Vagy posztmodernnek. Összhatását tekintve olyan, mint amikor a hatéves kisfiú támadásra vezeti a szőnyegen elegyes ólom- és műanyagkatona seregét, melyben együtt rohamoznak a lándzsás indiánok, a napóleoni gárdisták, az amerikai GI Joe-k és a 48-as honvédek. Nem látja köztük a különbséget, hiszen harcosok valamennyien és „mind régen voltak”. És a maga módján persze igaza van. Csak a felnőtt tudálékosság szeretné szétválasztani a medvebőrkucsmásokat a csákósoktól, a tomahawkosokat a géppisztolyosoktól.

Rowling asszony nem tudálékoskodik. Leleményeinek többsége ebből az ügyes összegyúrásból fakad. A varázslók sportja, a kviddics, a kosárlabda, a baseball és a ló helyett seprűnyélen abszolvált lovaspóló keveréke. A történet majd’ minden elemének meglelhető az előképe. Bolyhoskában, a bölcsek kövét őrző háromfejű kutyában éppoly könnyű ráismerni a Hádész kapuját vigyázó Kerberoszra, mint az iskola főmágusának, Dumbledore professzornak alakjában Merlinre, minden varázslók ősapjára. A kis Harry árvagyerek-életének nyomorúságában Twist Olivér sorsa dereng. A könyv minden motívuma „valahonnan ismerős”.

A legfontosabb találmány azonban a történetmesélés módja. A sebesség. Hogy minden bekezdésben történik valami. A történet olyan intenzitással pereg, amit a mai, klipeken, reklámokon, akciófilmeken szocializálódott gyerekközönség megkíván. Az író pontosan tisztában van azzal, hogy mekkora szakadék tátong a felnőtt generáció és a tévékészülékek előtt cseperedők agyberendezkedése közt. A HP ebben az értelemben a klipvilágkép foglalata – az írott kultúra eszköztárával imitálja a klipvilág hatásmechanizmusait. Láthatólag eredményesen.

Ám mi történik, ha ebből a regényből film készül? A játék megfordul. Klip-epikából klippentett klip? Nem. Egyszerűen csak egy közepes játékfilm.

Rowling asszony a hírek szerint két feltételt szabott producerének.

1. A kurrens amerikai sztárok helyett az angol színészvilág élvonala szerepeljen a filmben. Igaza volt.

2. A forgatókönyv pontosan kövesse a regényfolyam első kötetének eseményeit. Nem volt igaza.

A két és fél órás film néhol vontatott. Noha a szereplőgárda – felnőtt és gyerek egyaránt – remek alakítást nyújt, a szerzői követelmény betartásának egyik kétes eredménye, hogy bizonyos alapinformációk hiányoznak. A néző nem szerez tudomást arról, amit a regényfolyam alkotója a harmadik vagy a negyedik kötetben talán elmagyaráz, ám az elsőben nem. Márpedig a film szigorúan az első kötethez ragaszkodik. Így azután – noha a special effects-parádé igazán szemrevaló – nem tudjuk meg, mivégre az egész. Mi történt Harry szüleivel? Ha a gyerek varázsló, miért viszik bölcs tanárai nagynénje családjába, ahol félig-meddig cselédként tartják? Miért kell szenvednie? Miért épp 11 évesen viszik a varázslóiskolába? Most már eleget szenvedett? Mi a viszonya a varázslók birodalmának a hétköznapok világához? Varázslónak születni kell? Vagyis semmit sem kell tenni azért, hogy valaki azzá lehessen? De ha HP annak született, mire való az iskola? Minden eleve elrendeltetett? Aki nem varázsló, az mind mugli? Vagyis degenerált, gonosz, primitív bunkó – hiszen a filmben csak ilyet látunk? – Csupán ez a néhány kérdés marad megválaszolatlan. A többi rendben.

Látványos mesefilmmel van dolgunk, mely – ha alapjai nem volnának olyan ingoványosak – akár le is nyűgözhetne. Nem jobban, mint a számítógépes technika eluralkodása óta ravasznál ravaszabb trükkökkel sorozatgyártott más mesefilmek. Épp annyira.

Mindez persze nem számít. HP tovább menetel.

Sejtelmem sincs, kinek a tanácsát fogadja meg Rowling asszony azt illetően, hogy a következő film(ek)ben mennyire ragaszkodjék saját alapanyagához. Nem tudom, mennyire respektálja saját teremtményeit. De Roxfort vezető professzorának szavára talán hallgat. És a tudós iskolaigazgató talán ezt írná a „HP-jelenségnek” titulált tünet-együttes aljára:

 

Regény: 4/5 Film: 3/4 PR: 5*

Nem rossz, de azért van mit javítani.

A második film előtt jelentkezzen konzultációra a tanáriban.

Albus Dumbledore

okleveles főmágus


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 36-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2450