KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/június
NEKROLÓG
• Schubert Gusztáv: Létay Vera (1935-2020)
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „A mozikkal együtt sírunk, együtt nevetünk”
• P. Szabó Dénes: A viszály magvai Jancsó-filmek a rendszerváltásról – 2. rész
• Báron György: Kortársunk, Voltaire Candide
• Morsányi Bernadett: Idő van Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Harcmodor hidegháborúban Békeidő
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Családban marad Hirokazu Kore-eda
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Sóhajok és sikolyok Dario Argento-portré – 2. rész
• Nemes Z. Márió: A lehetetlen film filozófiája A horror filozófiája
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Varró Attila: Barbárok a tudatküszöbön Richard Corben: Neverwhere
• Baski Sándor: Pszichedelikus mélyfúrások Az éjféli evangélium
LATIN PANORÁMA
• Lénárt András: A Disney-küldetés Amerika-közi filmpolitika
• Barkóczi Janka: Távoli hangok Kleber Mendonça Filho és az új brazil film
• Bácsvári Kornélia: Síkváltások Karanténnapló
NÉMET PANTEON
• Schreiber András: A lefejezett próféta Friedrich Wilhelm Murnau
• Martin Ferenc: Tájba vetített érzelmek Murnau és a miliő
KÖNYV
• Kránicz Bence: Jelmezes rajongók A képregényfilm
VIDEÓJÁTÉK
• Herpai Gergely: Apokalipszis itt és most? Világjárvány a videójátékokban
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: A történelemnek nincs vége Homeland
• Pernecker Dávid: Se isten, se sors Devs
• Kovács Gellért: Megcselekedte, amit megkövetelt Romlott oktatás
• (X) : Rejtett kincsek Az HBO eredeti játékfilmjei
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Batman új arcai Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Téli fivérek

Benke Attila

Vinterbrødre – dán, 2017. Írta és rendezte: Hlynur Palmason. Kép: Maria von Hausswolff. Zene: Toke Brorson Odin. Szereplők: Elliott Crosset Hove (Emil), Simon Sears (Johan), Lars Mikkelsen (Carl), Victoria Carmen Sonne (Anna). Gyártó: Masterplan Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.

A kétezres évektől a skandináv filmek sikertörténetéről beszélhetünk. Számos remek dráma (Ádám almái, A vadászat), szatíra (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Férfiak és csirkék) vagy éppen jéghideg műfajfilm (Engedj be!, Fácángyilkosok) származik a térségből. Igaz, a tavaly bemutatott Hóember és az Emlékszem rád elmaradtak a várakozástól, és a legújabb dán csömörfilm, a Téli fivérek is inkább szabályt erősítő kivétel. Az elsőfilmes Hlynur Palmason művének főszereplője az örökgyerek Emil, aki fivérével, Johannal dolgozik egy isten háta mögötti bányában. Az elszigeteltség és a zord időjárás pedig a lelkeket is kikezdi, mert a sehová sem tartó életére lassan ráeszmélő infantilis Emil ön- és közveszélyessé válik, többek között saját gyártású szeszes itala miatt.

Palmason filmjének elvitathatatlan erénye a zajos, sötét, havas-saras földmély, valamint a nyirkos bányavidék atmoszférája, amelyet Maria von Hausswolff szürreális víziókba hajló expresszív képei és Toke Brorson hátborzongató ambient zenéje teremtenek meg. Ez a nyomasztó és félelmetes környezet kiváló terep lenne egy thrillerhez vagy horrorfilmhez, de Palmason ehelyett Emil lelki világát próbálja bemutatni a szétfutó sztoriban.

A Téli fivérek az elsőfilmek tipikus hibáit hordozza magán. Palmason didaktikus és túl sokat markol, behozza az apakomplexus, a testvérviszály, a beteljesületlen szerelem, sőt még az osztályharc témáit is, azonban nem tudja összerántani mindezeket erős történetté. Ráadásul a túlnyújtott, sokszor értelmezhetetlen jelenetek miatt Emil inkább idegesítő, semmint azonosulásra méltó antihős. Így aztán a Téli fivérek inkább az elszalasztott lehetőségek filmje. A levegőben lógó szürreális finálé akár egy Alejandro Jodorowsky-féle pszichedelikus tripbe is beleillene, de a mű egészét tekintve inkább az alkotói bizonytalanság szimptómája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13667