KritikaMajdnem szűzCabiria nappalaiBáron György
Bacsó frivol vígjátékának hőse tisztességtudó utcalány; a rendezőt nem a bűn, hanem az élet derűs oldala izgatja.
Ez egy bájos kis vacak, mondhatnánk, amúgy Molnár Ferenc-esen, nem is ok nélkül, elvégre Bacsó Péter új filmjátékának hősnője, Árva Boróka, a nevelőintézetben fölnőtt árvalány távoli rokona a Lizsé tündéri-naiv Julikájának, s testvérhúga a római külvárosban strichelő Cabiriának. Utóbbihoz hasonlóan „tisztességtudó utcalány” ő is, testével keresi a kenyerét, mi mással, két menet között pedig a szép, tiszta életről sző cukros álmokat.
Más filmművész dokumentarista drámát készített volna a csillogó ezüstmotorért eladott, majd az országút szélén áruba bocsátott árvalány történetéből – Bacsó habkönnyű-érzelmes vígjátékot kanyarított belőle. A sztori lazán sematikus: szerepel benne elállatiasodott strici, aki nem hagyja áldozatát kiszállni a buliból, vastagnyakú tetkós verőlegény, segítőkész cafka-kolleginák, suta értelmiségi fiú, akibe hősnőnk szerelmes lesz, magas állású kuncsaft, ilyesmik. Vagyis, divatszóval, műfaji filmet látunk, amely kizárólag ismerős elemekből építkezik. Ám a honi zsánerfilmek többségétől eltérően az elemek arányosan illeszkednek, a veterán forgatókönyvíró-rendező – aki már akkor közönség- vagy műfaji filmeket készített, amikor mai utódai még nem verték az asztalt –, visszafogottan, finom ízléssel mesél, kerülve az ilyenkor szokásos vászonrepesztő harsányságot. S ha a banális történetért, első hallásra, nem adnánk egy petákot sem, az elkészült film végül is kellemes meglepetést kelt: könnyű, nézhető kis mozidarab, amelynek hatása aligha tart tovább annál, amíg elhagyjuk a mozitermet, de szelíd, kedves és nem bánt senkit, ami a durván ízlésbántó magyar közönség (bocsánat: műfaji) filmek évadján ritka erény. Léha kis filmecske ez egy frivol sztoriból, ami azért üdvözlendő, mert léha filmeknek híjával vagyunk. Filmgyártásunkról is elmondható, amit Ottlik Géza írt le egyhelyütt az irodalmunkról: hogy nincs jó léha írónk, mert akik jók, azok komorak mind, akik meg léhák – azok rosszak. Árva Boróka édesbús-röhögtető karriertörténete sokféle veszélyt rejt, ám Bacsó olyan könnyedén, elegánsan adja azt elő, hogy – talán a fölösleges és erőltetett parlamenti vizit kivételével – egyetlen pillanatát sem látjuk ízlésbántónak. Ebben a filmjében sikeresebbnek érezzük az álmok világába röpítő finálét is, mint előző munkájában, a Lumnitzer nővérekben. Az esőben kinyíló piros esernyők regimentje a város fölött himbálózó Libegőn nem csak jelképesen, hanem valóságosan is elemeli a történetet a valóság talajáról: Árva Boróka, ellentétben filmtörténeti elődjével, Cabiriával, győzött, kiverekedte magát a mocsokból, sikeres menedzserasszonnyá lett.
Mocsokból, írtam, ám Bacsó hősnője egy pillanatra sem mocskolódik be. Földöntúlian naiv, gyermeki derű von védőburkot köréje, s óvja meg a legszörnyűbb helyzetekben is. Végül is a Majdnem szűz (borzalmas cím, jobbat érdemelt volna a film), akárcsak a Cabiria éjszakái, nem a prostituálódásról szól, az embernek ember általi eladásáról, hanem a hitről és az álmokról. Igaz, utóbbi filozófiai mélységei nélkül, épp csak megkarcolva azt a felszínt, amelynek Fellini remeklése a mélyére hatol – könnyű kis lektűr ez ugyanarra a témára.
Ebben a szerkezetben kulcskérdés a főszereplő személye, rajta áll vagy bukik a film: ha az ő figurája hiteles, az lesz a történet is. Cabiria (akárcsak Gelsomina) elképzelhetetlen volna Masina nélkül. Nos, e film megtalálta a maga Masináját egy ígéretes pályakezdő színésznő, Ubrankovics Juli személyében. Nehéz megjegyezni ezt a nevet, de érdemes, mert még hallani fogunk róla. Egyszerre éretlen kölyök és bombanő, bohócarcú kis vacak és finom, elegáns dáma. Igazából az ő belső kisugárzása vonja alakja köré azt a bizonyos áthatolhatatlan védőburkot, s hozza létre a film erőterét. A pályakezdő Udvaros Dorottyára emlékeztet – nem csak alkata, tehetsége okán is. Hozzá képest a többi játszó – a simlis csibész Hujber Ferenc, a dörzsölt strici Kaszás Gergő, a naiv értelmiségi Tóth Attila, a topmenedzser Máté Gábor, az anya Lázár Kati – rutinból hozza a rutinfigurát, de ennél többre nincs is szükség, elvégre jeles színészeink ezúttal csak szekundálnak pályakezdő kolleginájuk jutalomjátékához.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1990 átlag: 5.45 |
 |
|
