KritikaAz öszödik pecsétMagyar zagyvaSchubert Gusztáv
Mindenre van magyarázat. Ha nem a józan észben, akkor odaát. Harminc percnyi ellenszérum a magyar paranoiára.
A Kálmánchelyi–Stefanovits–Végh trió olyasmit csinál, amit senki más a magyar filmben: bátrak és bolondok. Hát persze, hülyéskednek, mint sokan mások, mi ebben az érdekes? Történetesen az, hogy az ő víg kedélyük köszönő viszonyban sincs az izzadmányos, gyárilag ártalmatlanított és lebutított mai kommersz-humorral, a KSV rég betiltott, és ami rosszabb, rég feledésbe ment dugárut állít elő, a tiszta, pancsolatlan plebejus humort, tiszteletlenül merész mímusok ők, akik se istent (uristen@menny.hu), se (nagy) embert nem tisztelnek (Legkisebb film a legnagyobb magyarról), de legfőképpen az elszállt ideológiáktól és ideológusoktól röhögik el magukat. Mint épp most is az Öszödik pecsétben.
Megkapja itt mindenki a magáét: politikusok és ufóhívők, kódfejtők és teória- gyártók és mindenekelőtt a rendszerváltás mára teljes pompájában kifejlett mutánsa, a magyar zagyva, az őrült beszéd, amiben éppenséggel minden előfordulhat, ami él és mozog, amiben minden mindennel összefügg – a földönkívüliek és a Combino, a turul és a parlament, az öszödi beszéd és a Mona Lisa – csak épp egy hiányzik: a rendszer. Már amennyiben rendszeren valami átgondolt okfejtést értünk, olyasmit, ami nemcsak az extremitásra vágyó média, hanem a valóság próbáját is kiállja. Az Öszödik pecsét ennek a zagyva beszédnek a paródiája: se füle, se farka, csak jól fejlett paranoiás kényszerképzete, miszerint minden mögött súlyos titok lappang, semmi sem az, aminek látszik.
Az Öszödik pecsét nem a szó klasszikus értelmében vett ál-dokumentumfilm: ott a beugratás a lényeg, itt a karikatúra. Ha ezt a filmet Az olajfaló vagy Az igazi Mao párdarabjaként nézzük, hamar beleununk. Az igazi ál-dokumentumnak a vetítés utolsó pillanatáig hihetőnek kell maradnia, és ha már vettük az adást, jó esetben még akkor is mardos a kétely: mi van, ha mégis igaz. Az Öszödik pecsét nem a tökéletes mimikri, hanem a féktelen túlzás eszközével él. A félműveltségre normális esetben a műveltség és az intelligencia az igazi gyógyír, de hát hol vagyunk már a normalitástól, a paranoiást nem lehet észérvekkel meggyőzni. Marad tehát a sokk-kezelés: a négyzetre emelt hülyeség, a köbre emelt paranoia talán még az eszmeháborodottakat is észre térítheti. Az Öszödik pecsét szélsőségesen eltúlzott, galaktikus méretű összeesküvés-elmélete olyasféle logikai csapda, mint az idegengyűlöletet felmérő közvéleménykutatásba csempészett pirézek nem létező népe: napnál világosabbá teszi: a paranoia éppúgy elvan valódi összeesküvés nélkül, mint az előítélet valódi ellenség nélkül. A filmbeli kommentátor és szakértő az ál-tudományos „bizonyítási” eljárás minden trükkjét beveti, egyszerre 7-8 teóriát pörget a levegőben, „dokumentumokkal” és „kísérletekkel” (különösen bájos a Mona Lisából centrifugálással kinyert információ) bizonyít, és mindezen fergeteges zsonglőrködés közben sűrűn ismételt ráolvasással („ez ma már nem kérdés”, „a kísérlet minket igazolt”) zsibbasztja a józan eszünket, fél óra múltán már a legeszementebb halandzsára is fogékonyak leszünk.
Amikor robbanószert és ideggázt lehet házilag barkácsolni, mi sem egyszerűbb, mint meggyőző kényszerképzetet kreálni ál-igazságok köré. Kálmánchelyiék a szemünk láttára rakják össze az öszödi beszéd „valódi” megfejtését. Az elhíresült Gyurcsány-beszéd eszerint nem más, „mint a földönkívüli technika segítségével dekódolt, szabadkőműves festészeti technika segítségével rögzített, szabad lakatos módon megjósolt, Krisztus születését kilenc hónappal megelőző idődimenzióból küldött Angyali Üdvözlet utórezgése hanghullámok formájában”. Ez persze orbitális baromság, de hát épp ennek bizonyítása az Öszödi kód célja. Saját művi halandzsájával tükröt tartani annak, ami odakint a „való” világban, a köztereken, a politikusi szószékeken, és mindenekfelett a médiában szólásszabadság címén folyik. Az Öszödik pecsét a mindent elöntő hagymáz kritikája.
Számon lehet éppenséggel kérni, hogy miért nem politikusabb, esetleg miért nem dühödtebb vagy szarkasztikusabb, de az már egy másik műfaj lenne. És meglehet, itt és most éppenséggel hatástalanabb. Az igazi szatirikus ma jó érzéssel egyetlen ideológia mellé sem tud odaállni, a humor egyetemes, a párt nem az. Aki a szétbarmolt nyelv körül keresi a bajok forrását, jó helyen keres. Észérvek itt már nem segíthetnek.
Marad a nevetés csodafegyvere.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 892 átlag: 5.74 |
 |
|
