Láttuk mégHáz a tónálGéczi Zoltán
The Lake House – amerikai, 2006. Rendezte: Alejandro Agresti. Írta: David Auburn, Kim Eun-jeong, Yeu Yi-no. Kép: Alar Kivilo. Zene: Paul McCartney, Prince. Szereplők: Keanu Reeves (Alex Wyler), Sandra Bullock (Kate Forster), Shohreh Aghdashloo (Anna Klyczynski), Christopher Plummer (Simon Wyler). Gyártó: Warner – Vertigo – Village Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 105 perc.
2000-ben mutatták be a dél-koreai mozik Eun-Jeong Kim Siworae (A tenger) című édesbús romantikus filmjét, melynek története szerint egy magánéleti krízisek által komorrá tett, egyébiránt ifjú és vonzó nő, midőn elhagyja tóparti házát, levelet hagy hátra a következő tulajnak – ám búcsúüzenete bizarr módon az előző lakó, egy fiatal építészmérnök kezébe kerül. Ők ketten eltérő idősíkon léteznek, a két világ metszetét a postaláda képezi, kapcsolatuk levelezés által bontakozik ki; a sorok szaporodásával felszínes ismeretségük meghitt barátsággá, majd szerelemmé mélyül, ám a vonzalom plátói marad, mert az időcsúszás miatt nem találkozhatnak személyesen.
A film felkeltette az amerikai Warner Bros figyelmét, a stúdió megvásárolta a jogokat, a főszerepekre leszerződtetett egy népszerű sztárpárost (Sandra Bullock, Keanu Reeves), majd felbérelt egy Argentínából importált rendezőt (Alejandro Agresti), ily módon forgatva le a nemzetközi piacra szánt, mérsékelt költségvetésű változatot. Tekintve a fentieket, papírforma szerint a Ház a tónál nézhetetlen katasztrófa, gusztustalan giccs kellene hogy legyen – senki emberfia nem fogadna rá, hogy az adott körülmények közt, ezekkel a színészekkel lehetséges legalább tisztességes munkát végezni.
Kisebb csoda, hogy mégsem így esett. Alejandro Agresti eltagadhatatlan érzékkel oldotta meg a feladatot; a direktor igazodott a főszereplők korlátozott színészi képességeihez, és elegáns kameramunkával, jól válogatott zenékkel támogatva meg a filmet, sikeresen mentette át az eredeti mozi szomorkás báját. Bár a forgatókönyv nem mentes a zavarba ejtő paradoxonoktól és az intellektuálisnak szánt túlkapásoktól, a párbeszédek helyenként kifejezetten szellemesek, bőven akadnak szépen kimunkált epizódok, és a főszereplők közti kölcsönhatás is megteremtődik idővel; ugyan sem Reeves, sem Bullock nem szolgálhatnak különösebb meglepetésekkel, játékuk ez alkalommal mentes a zavaró ripacskodástól.
A nemzetközi koprodukció végeredménye váratlan módon egy meglepően csendes, finom melankóliával átszőtt, minden dramaturgiai mesterkedés ellenére is régimódi love story lett, melyet ihletettnek ugyan túlzás lenne nevezni, de képes rá, hogy megszerezze a néző szimpátiáját.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1137 átlag: 5.52 |
 |
|
