KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

A látomás látomása

Dominus Péter

 

Egy regény olvasásakor kialakul az emberben saját fantáziája és emlékképei alapján a regény vizuális képe, az alakok, a környezet pontos rajza. Az írott szöveg megfilmesítése viszont a textus egyik lehetséges olvasata, és az szükségképpen eltér a nézőben előzetesen kialakított képtől. Így válik gyakorta a nagy olvasmányélmény nagy csalódássá.

Az írott szövegnél sokkal kényesebb a képzőművészeti alkotások megfilmesítése. Egy festmény kevesebb szállal kötődik a valósághoz, nagyobb teret enged a befogadó szabad asszociációjának. Egyáltalán beszélhetünk-e képzőművészeti alkotások megfilmesítéséről? Huszárik Zoltán Csontváry-filmje talán a legegyértelműbb igenlő válasz a fenti kérdésre. Nem Huszárik az első, aki megpróbálja a festmények világát átplántálni a filmvászonra. Az adaptáció első és egyben meghatározó problémája a festő személye. Egy regény filmre vitelekor általában szó sem esik az íróról, csak művéről. Festmények esetében viszont előtérbe kerül az alkotó személye, és a feldolgozás megkísérli bemutatni a művek születési körülményeit és az alkotó embert. A kísérlet leggyakoribb eredménye olyan életrajzi film, amelyik könnyfakasztóan ábrázolja a korában meg nem értett, deviáns viselkedésű, éhező zsenit. Ritkább eredmény a kommersz hatásokat kerülő, történelmi korszakot is ábrázoló alkotás, mint például Tarkovszkij Rubljovja.

Csontváry esete nehezebb, ő is az utókor által felfedezett és elismert „őrült zseni”, de életrajza csupa lyuk, így csak néhány feljegyzés, levél, öregkori, zavarodott írásmű és rengeteg talány vezetheti a feldolgozó kezét. Huszárik kísérletének eredménye talán éppen ezért teljesen újszerű.

A film tulajdonképpen a látomás látomása. Sorra elevenednek meg a festő látomásai, rajzolódnak ki a nagy Csontváry-vásznak. A képidézések láncolatát minduntalan megszakítja a Színész megjelenése, aki készül élete nagy szerepére, Csontváry alakjának megformálására. A filmen a festőt és a színészt is a kiváló Ichak Finci alakítja, s ez hangsúlyozza a két művészsors hasonlóságát. Huszárik a legváratlanabb pillanatokban egymásba fonódó festő és színész alakján és az őket árnyékként követő, mindkét művész patologikus vonatkozásait jelképező bolond figuráján keresztül közvetíti a nézőnek költői látomását Csontváry művészetéről és az alkotó ember küzdelméről élete nagy feladatával. Az egyes epizódokban követhetjük a festőt vándorútján és a színészt, ahogy közel próbál férkőzni a festő alakjához, miközben önmaga is megváltozik. A megelevenedő vagy festménnyé merevedő tájképek varázslatosan zavarba ejtőek, olyannyira, hogy gyakran egy-egy beállítás alig különböztethető meg az ihlető festménytől. Ez az operatőri bravúr nyilván nemcsak Jankura Péter érdeme, hanem a rendező és operatőr fokozott együttműködésének eredménye.

Számomra a film legnagyobb élménye a Csontváry-festmények felidézése, és legnagyobb adóssága, hogy nem közvetítette az alkotó tevékenység felszabadító, boldogító mámorát. Ugyanakkor olyan újszerű „életrajz”-film, amely talán nem toboroz újabb híveket Csontváry művészetének, de méltó emléket állít e nagy géniusznak.

 

Dominus Péter

Budapest


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7679