TelevízóDoktor SenkiA miniszteri autó kerekeKoltai Tamás
Komolyan mondom: boldog békeidők.
Mert tessék csak figyelni, hogyan történtek a dolgok a század elején. Gróf Füredy Fábián kultuszminiszter automobiljának kereke, leesvén tengelyéről, a gépkocsit megállítja ugyan, de elindít egy fényes karriert. A zöttyenéstől szétnyíló tető alatt a kultuszminiszter egy hölgy nyakát csókolja, aki nem a felesége. Az affér szemtanúja történetesen a Függetlenség című ellenzéki lap riportere, aki így a kompromittáló szerelmi liezon tanúja is lesz. S mert a miniszter titkárának telefonját egy szerkesztőségi valaki, pontosabban egy senki (még pontosabban egy Schenk I.) tréfának véli, mi mást tehetne a miniszter, mint hogy elkerülendő a botrányt, maga fárad be – éjszaka – a szerkesztőségbe.
Csakugyan: mi mást tehetne?
A miniszter tehát befárad, és minthogy természetesen nem szólhat bele egy lap (ráadásul egy ellenzéki lap, sőt egy Függetlenség címet viselő lap) szerkesztésébe, még kevésbé vásárolhatja meg a hallgatását – inkább megvásárolja az egész lapot. De lehet-e ellenzéki lapja egy miniszternek? Fájdalom, nem lehet. A lapot ezért másnak kell megvennie a miniszter pénzén. Így indul el Schenk I. János karrierje, így lesz egy kis senkiből nagybetűs Senki, sőt Senkhy: laptulajdonos, főszerkesztő, képviselő, adoptált báró és egyetemi díszdoktor.
Mindez sírnivalóan szép, de mi lenne, ha a miniszter lapvásárlás helyett esetleg úgy gondolná, hogy ő kidobathatja az állásukból az ugráló senkiket vagy a nyitott szemmel járkáló riportereket? Ugyan, ugyan: egy jogállamban? Mit tetszik gondolni? A törvény mindenkire egyformán vonatkozik. Senki úr sem jegyezheti tovább a lapot, amikor bekerül a parlamentbe, „mert egy lap, amely kormánypárti képviselőt hordoz a homlokán, a halált hordozza a szívében. Kimondottan kormánypárti lapok nálunk csak a kormánytól élhetnek. A kormány íratja, de kizárólag a kormány olvassa is őket”... Így beszél a korabeli szerkesztő. Azután hozzáteszi Senki úr vigasztalására: „A lap a tiéd marad, és pártonkívüli mérsékelt politikát fog folytatni a fődolgokban, a mellékesekben lehet akár radikális is. Valakit kiírunk rá szerkesztőnek.”
Így ment ez a boldog békeidőkben.
Gábor Andor 1917-ben írt Doktor Senki című regénye a szatíra felé hajlik. Ami képtelennek látszik benne, azt tulajdonítsuk a szándékos elrajzoltság túlzásának. A szerző mindenekelőtt újságírónak volt kiváló, könyve is tárcaregényként, olvasmányos vasárnapi folytatásokban futná ki legjobban a formáját. Újraolvasva úgy tetszik, hogy a lényege nem a Stendhal- vagy Maupassant-típusú karriertörténet. A címszereplő csak karrierjének „alaptőkéjét” teremti meg önállóan, a lapvásárlás bravúrstiklijével, ettől kezdve viszont mások veszik kezükbe sorsának irányítását. Megindul egy gépezet – mint Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjában –, hogy Valakit csináljanak egy Senkiből. Ennek a gépezetnek a leírása való a szatirikus Gábor Andor tollára.
Íme, néhány a gépezet fogaskerekei közül. A befolyásos szerető (egyébként azonos a kultuszminiszter majdnem kompromittált szeretőjével) előbb képviselőséget, azután báróságot, végül házassági partit vásárol Senki úr számára. Eközben megtudunk egyet s mást: hogyan labdáznak a miniszterek a mandátumokkal; hogyan folyik le egy bebiztosított magyar választás, „lélek-pénzzel”, „gulyáspénzzel”, „zászlópénzzel” vagy éppen anélkül; hogyan lehet megüresíteni egy egyetemi tanári széket a benne ülő politikai inszinuálásával (ez utóbbi már a gyorsan fejlődő címszereplő sikeres magánakciója).
Mindez inkább a történet mögött, a „zsurnaliszta” részletekben jelenik meg. Gábor Andor kevés eredetiséggel jellemez, ami a szereplőket illeti – kivételek a szerkesztőségi zsánerfigurák –, viszont azonnal kibukik belőle a jó tollú újságíró, mihelyt riportszerű eseményeket ír le. Igazán akkor van elemében, amikor elragadja a publicista kommentátori indulat: amikor az „egész kultúrától elmaradt és elrugaszkodott cigánynaturalista ország beteg barbárságának” ostorozója.
Hogyan lehet ezt visszaadni a képernyőn? Meglehetősen nehezen. Könnyebb a szokványos karriertörténetet. Málnay Levente rendező ezt az utat választotta. Kicsit csodálkoztam, hogy még ott sem használta ki az eredeti regény szatirizáló szellemiségét, ahol erre lehetőség mutatkozott volna. Gábor Andor például leírja a gazdag bőrkereskedő Porgesz Lázár, a Függetlenség tulajdonosának hatemeletes bérházát – az első emeletet mezzaninnak, a hatodikat műteremnek hívják, mert csak négyemeletes házakra adtak ki építési engedélyt –, amelyben „a lakások egészen kicsik, a házbérek egészen nagyok”, s az egészen kicsi lakások egyikében lakik családjával a tulajdonos, és amikor a „loncsos cseléd” ajtót nyit Senki előtt, a család, „egy kövér asszony, két húsos lány és egy nagyon alacsony homlokú fiatalember”, éppen vacsorázik „a sült liba szagában”, egy nagy vascsillár alatt, „mely egészen biztosan a Teleki térről került ide”.
Nos, Porgesz Lázár a filmen előkelő villában lakik, Senkit a rácsos kertkapu mögött előkelő szobalány fogadja, az előkelő szalonban előkelő sudár lányok...
Az egész filmen végigvonul ez a disztingvált előkelőség. Minden finom és hangulatos, mint egy Kosztolányi-novellában. A címszereplő előmenetelét gyengéd női kezek és halk protezsáló hangok irányítják – ami a háttérben zajlik, arról alig tudunk meg valamit. Oszter Sándor acélos tekintettel viseli el a sikert, s minthogy érzelmi életéről nem értesülünk, egy fokkal még komiszabbnak látszik, mint a regényben. A viszonyok komiszságáról viszont nem értesülünk. Małgorzata Braunek tüdőbeteg szépasszonya, Benkő Gyula szkeptikus minisztere, Márkus László, Páger Antal és Pethes Sándor kabinetfigurái egy maguk módján jóakaratú világ képviselői, egyedül Małgorzata Krszewinska büszke kisasszonya érez ellenszenvet udvarló hősünk iránt – ki tudja, miért? Talán mert másba szerelmes; ebben az esetben viszont akkor sem erezne másképp, ha egy Grál-lovag harcolna a kegyeiért.
Kell-e újra mondanom: az epikára koncentráló földolgozásban a szatírát hiányolom. Az atmoszférikus komolyság elfogadó gesztusa helyett a Gábor Andor-i gyűlölet vadabb színeit. Hogy tudjuk: Doktor Senki halála – amelyet a film, gondolom, ügyetlenségből s nem „koncepcionális” okokból elkapkod – egyben ítélet is a Doktor Senkiket termelő világ ellen.
Mert így még azt gondolhatjuk: az egésznek a miniszteri autó kereke az oka.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 899 átlag: 5.4 |
 |
|
