KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jörgensen, a zsaru

Baló Júlia

 

Ez a zsaru kékszemű és pufi. Gömbölyű arcán a könnyek is köröznek, amelyet meghatottságában hullat, miközben autója ablakából még egy utolsót legyint, mintegy integetésképp a szanatóriumnak, az orvosnak, az ápolónak – a mosolyuknak.

Lohol a munkahelyére. Alig várja, hogy tekergethesse foglyai karját, vagy fejbevágja őket. Először egy automatával kezdi: kávé helyett üres poharak – ő rúg. Mindketten robbannak.

Pedig megmondták neki: ne idegeskedjen. Ne igyon. Szedje szépen a gyógyszereket. Most már sejtjük: a pufi nem cukorbeteg.

Sunyi főnökök, gyáva újságírók, lepusztult külsejű hölgyek, undok kisgyerek, korrupt hivatalnokok, szomorú besúgók között vergődik a „papírtigris”: Jörgensen a zsaru. Lóversenycsalás kerül a karmai közé... És attól kezdve már csak a lovaknak drukkolunk: fusson be a Csalamádé! (Lehet, hogy nem ez a neve.)

Nyugtatók a szemétkosárban landolnak, s a néző, ha ellankadt volna – százhúsz perc után – arra ébred, hogy a szálak messzire vezettek. A pufi pedig szirénázó mentőautóval megy oda, ahonnan jött – a szanatóriumba.

Az igazság meghal – vagy legalábbis ideg-elmeosztályra kerül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5885