Láttuk még

Az utolsó jelenet

Ében Viktor

A harmincas évek kezdetén Japánba is beköszönt a hangosfilm csicsergő tavasza. A szegényes műteremépületekben (melyek hasonmásai ma is otthonául szolgálnak a magyar filmgyártásnak) az Európából és Amerikából importált celluloid-sikerek japanizált változatait forgatják. Hősnőnket, a Szende Leánykát egy kis mozi alkalmazottaként fedezik fel; a siker grádicsain itt azonban nem a léhaság, hanem a szorgalmas, ihletett munka erkölcsi segítségével lehet felhágni. A statisztából előbb segédszínésznő, majd színésznő lesz, végül országos sztár. Amikor a Turgenyev-novellából írt Békalencse című ambiciózus film utolsó jelenetét a próbák kudarcsorozata után szívhez szólóan megoldja, s az érzelmek patakzó áradásával utasítja vissza a gazdag halkereskedő fiának házassági ajánlatát, titkolt pára borítja el az idős filmrendező szemét, sírnak a világosítók is, de zokog az egykori kis mozi közönsége, zokog az ország; a nemzeti zsebkendőipar grafikonjai, akár a mai elektronikai iparé, magasba törnek. A somolyogtató melodráma mégis nosztalgikus futamokat játszik nyugati kultúrától megfertőzött, cinikus szívünkben. Mennyi jóindulat, milyen kölcsönös érdeklődés a másik ember szenvedése iránt, az a családias meghittség a forgatásokon, az a sóvárgó, szeretetteljes figyelem, amellyel a filmújdonságokat kísérik, még a kéregető csavargó is kívülről fújja a szereplőlistát. Az áldott naivság kora odalett.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1989/06 61. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5404

Cikk értékelése:

szavazat: 1070 átlag: 5.36