A képzőművészet elszánt népszerűsítője Kismányoky Károly pécsi képzőművész-filmrendező. Makacs következetességgel, animációs-, riport- és montázstechnikával viszi filmszalagra a Pécs vonzáskörében alakuló vagy onnan elindult életműveket. A képzőművészetnek erre egyébként is nagy szüksége lenne, hiszen a mozgó képnek van valami hatalma az emberek fölött, megköti a tekintetet, s ebben, ha másban nem is nagyon, megmaradtunk gyereknek. A festmény, mint állókép már nem bírja ezt a varázst, a fotó megszüntette kép-kiváltságát is, mire jó akkor? Szakrális tárgy, festőmágusok eszköze kis lélekszámú törzsek szűk körű rituáléihoz. Nyelvüket alig érti valaki. Ha akad fordító, az is inkább a különböző törzsek között tolmácsol.
Kismányoky Károly is fordító, de másmilyen. Legjobb filmjeiben a mozgókép nyelvére fordítja a festészet nyelvét. Ez a dolog pedig, bármilyen egyszerűen (és ugyanakkor fellengzősen) hangzik, nem egyszerű. Majdnem lehetetlen. Mikor hallottam, hogy Kismányoky Martyn című filmje a festő rajzainak, motívumainak animációja, “megmozgatása” – kételkedtem. Mégha a Mester közreműködésével készült is. Az ő részvétele nem a filmes szakemberé, hanem a megmozdult rajzra rácsodálkozó, öreg festőművész-gyereké. Hogy rajzai a mozival mégis valami technika előtti ős-rokonságban vannak, azt már Kismányoky Károly szeme fedezte föl. Filmje animációs filmként is tökéletes, nem a rajzok egyszerű megmozdítása. Nem az „elindul a pont, vonal lesz belőle, a vonalból emberke”-féle animáció. Ebben a sodró, de fegyelmezett szerkesztésű kisfilmben a Martyn-festmények és rajzok belső mozgása tárul föl, a kép belseje örvénylik, forrong, alakul, rendeződik, születik és elhal. Belépve a mozdulatlan képbe, bejárva a karcsú vonalak és szélfútta formák erőpályáit – az örök képnézés mozgása ez –, nem a film, nem a kép mozog, hanem a kép nézője, és ezért nem volt olyan érzésem, hogy rajzfilmet látok, hanem akárha egy festményben utaznék egy felfokozott álom-utazásban, amelyet sietős kiállítás-nézéseink során nemigen élünk át.
Kismányoky másik filmjének, a Bauhaus/Pécsnek a kiindulópontja az a tulajdonképpen szenzációs tény, hogy Pécsről származott a legtöbb magyar Bauhaus-művész: Breuer Marcel, Molnár Farkas, Forbáth Alfréd, Weininger Andor, Stefán Henrik és Johann Hugó. A film érdeme, az életpályák bemutatásán túl, hogy játékos animációval, tiszta színekkel és merész perspektívákkal megoldott képei ellentmondanak a sablonná merevedett Bauhaus-értelmezésnek, a lakótelepi ürességgé desztillált Bauhaus-stílusnak. Jól érzékelteti – áttételesen – azt a világot, azt a Bauhaust, ahol nemcsak technicista ábrándokat szőttek, hanem nyáron sárkányt eregettek, hideg vízben fürödtek, vagy éppenséggel bokszmeccseket vívtak. Télen pedig – Molnár Farkas szerint – „...a dolog még veszedelmesebb. Ilyenkor tudniillik táncolni szinte az egészség feltétele... Ez különben a lányok virágzási ideje... Persze a legtöbb érdem Weininger Andoré. ő szervezte meg a Bauhaus-zenekart... Ha ő a zongorához ül, uralkodik az összes mesterek felett...” És a kosztümös estek, melyekről így ír Molnár Farkas: „Kandinszkij mint antenna szeret megjelenni, Itten mint amorf szörny, Feininger mint két derékszöges háromszög, Moholy-Nagy mint kereszttel átszúrt szegmens, Gropius mint Le Corbusier, Muche mint mosdatlan apostol, Klee mint a kék fa éneke. Mondhatom, groteszk társaság.” (Molnár Farkas: Élet a Bauhausban; Moholy-Nagy László A festéktől a fényig című kötetében – Kriterion, Bukarest, 1979.)
A Bauhaus/Pécshez kapcsolódik Antal István 1986-os, New Yorkban fölvett, pár perces filmje a 87 éves Weininger Andorról. A mélytengeri hangulatú felvételen zongorázza és énekli az ősdadaista Kuri-Kuri dalt, színes konstruktivista képei között a vidám Bauhaus egyik utolsó – ma már nem élő – tanúja.
Kismányoky Károly készített még Pszichorealizmus címmel rajzfilmet egy elfelejtett, elmebeteg művész szürreális rajzaiból, valamint riportfilmet, amelyen Keserű Ilona és Lantos Ferenc beszél Martyn Ferencről. Ha jól tudom, Martynról újabb filmet is tervez a rendező, folytatva vállalkozását – képzőművészet és film határmezsgyéjén.
